Március 23,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lehengerlő cinizmus

Folyamatban van a tavalyi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése

– adta hírül a Magyar Távirati Iroda a fideszes Domokos László által irányított fideszes Állami Számvevőszék közleményét, amelyből az is kiderül, hogy dolgoznak rendületlenül: már korábban megküldték a Momentum Mozgalomnak és Párbeszédnek a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről szóló tájékoztatást.

A Domokos által vezetett függetlenfideszes hatóság arra reagálva magyarázza a bizonyítványát és méltatalankodik azon, hogy az ellenőrzött szervezeteknek megküldött jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki megállapítások nem nyilvánosak, hogy a Népszava mai számában már megírta nagyjából ugyanezt. Mármint azt, hogy sem a Párbeszéd, sem a Momentum nem kapta meg az esedékes, első negyedéves támogatást. Annak ellenére, hogy a pártok elnökségi tagjai szerint időben és megfelelő módon tájékoztatták az ÁSZ-t mindenről, amit törvényi kötelezettségeik előírnak, beleértve a kampánypénzek elszámolásához szükséges számlákat, szerződéseket és egyéb dokumentumokat.

Az ÁSZ szerint a Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy nem ismerik az általuk felvett kampánypénzek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos jogállami kereteket, törvényi előírásokat, eljárási szabályokat.

A számvevőszék a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztéséről szóló tájékoztatást, valamint az ellenőrzésükről szóló jelentéstervezetet észrevételezésre már korábban megküldte a pártok közhiteles nyilvántartásban szereplő székhelyére. Az ÁSZ a két párt beérkezett észrevételeinek értékelése után a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz a honlapján – tették hozzá.

A további, az adatszolgáltatást a törvényi előírásoknak megfelelően teljesítő jelölőszervezetek – a Demokratikus Koalíció (DK), a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt, a Jobbik, a Lehet Más a Politika (LMP), Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Magyar Szocialista Párt (MSZP), Magyarországi Németek Országos Önkormányzata – esetében az ÁSZ a vonatkozó törvényi előírás alapján észrevételezésre megküldte a jelentéstervezeteket az érintett pártoknak.

Az ÁSZ tavaly október 4-én közölte, kezdeményezte a Párbeszéd és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit, a két párt nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető. (MTI)

A fideszes hatóság kioktató közleményének lehengerlő cinizmusát és perverzitását az adja, hogy a K-Monitor utánajárásának köszönhetően éppen tegnap derült ki – erről az ÁSZ nem adott ki sértődött közleményt ugyanis -, hogy az ellenzéki pártok gyepálása mellett (a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztése mellett a Jobbiknak is kinéz egy 100 milliós büntetés) a kamupártok ellenőrzésére nem futja az igyekezetükből. Tudniillik az ÁSZ-nak csak az 1 százaléki feletti választási eredményt elérő pártokat kell ellenőriznie, a költségvetési milliókkal elszámolni nem hajlandó viccpártok gazdálkodásának viszont csak más jelöltek/jelölő szervezetek kérésére néznek utána. És mivel senki nem kért tőlük ilyet, hát magasról tesznek közel 2,2 milliárd forint közpénzre, ami eltűnt az összesen 14 kamupárt feneketlen zsebeiben.

Tudom, hogy olyat még feltételezni sem szabad, hogy április 8-án választási csalás történt, meg hogy ezek a pártok valójában a Fidesz érdekében indultak a választáson, miközben teljesen világos volt, hogy úgysem érik el az 1 százalékos küszöböt, de azért mégis: kicsit sem visszás, hogy az 1% fölötti eredményt elért Momentumot szívatják (ahogyan az Együttet szívatták), miközben azt az Összefogás Pártot – amelyik már 2014-ben is kapott 355 millió forintot, amit azóta sem fizetett vissza – meg nem? Egyáltalán hogy lehet, hogy felvették a pénzt, nem fizették vissza, nem hajtották be rajtuk, majd 2018-ban mégis hozzájuk vágtak további 306 milliót? Aztán majd behajtja rajtuk, aki akarja.

Minden sarkától és szegletétől bűzlik az orbáni jogállam, ahol a korrupció iránti zéró tolerancia jegyében a kutyát nem zavarja, hogy egyesek ellopják a közpénzt. Sőt. Ahelyett, hogy akadályoznák a lopást, inkább újabb és újabb jogi kiskapukat nyitnak a becstelenek számára. Miközben a parlamenti és nem parlmenti ellenzéki  pártoknak valószínűleg nem lesz pénzük nemhogy a közelgő választásokra, de a munkatársaik bérére sem, a NER bűnöző csatlósait futni hagyják. Orbán meg döngetheti a mellét és hazudozhat, mint a hagyománytermtő kormányinfón tette:

A választások megnyeréséhez nincs szükség plusz pénzre a költségvetési támogatáson kívül.

Majd ha Domokos László is ugyanoda kerül, ahova Polt Péternek is kerülnie kell, akkor ezt a kérdést (is) érdemes lesz újra elővenni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS