Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY

Nindzsa, hát hogyne. Ahogy a kedves beteg óhajtja

Tamás Róbert    |   2023.  November 22,  Szerda   |   8:00

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Azt írta tegnap az Index, hogy Orbán Viktor megfújta a harci kürtöket. Bevallom, első pillantásra zavarba jöttem, mert amennyire tudom, Orbán Viktornak – aki egyébként köztudottan számos és számtalan különleges képességgel rendelkezik – egy szája van. Azzal meg ugye bajos több kürtöt megfújni, még az ő esetében is. Aztán hamar megvilágosodtam, […]

NEHAZUGGY

A reformok, amelyek csak rosszabb állapotokat hoznak létre

Lázár Gergő    |   2023.  November 21,  Kedd   |   19:02

Már eddig is jelentős változtatások történtek a magyar haderő körül, amelyet első körben fiatalítani szerettek volna – elküldtek minden „nem fiatal”, ámde tapasztalattal rendelkező katonát –, másodsorban pedig rugalmasabbá tenni. Ez lényegében azt jelenti, hogy jogkörök sorát tervezik elvenni, hogy olyan katonákat állítsanak elő, akik szinte minden jogukról lemondanak, és akkor állnak készen a haza […]

Ordítok Blog

A cselédsors ezzel jár, hazudni kell rendületlenül

Swan Edgar    |   2023.  November 21,  Kedd   |   10:36

Hogy is van az a jó kis mondás? Akinek csak kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz. Valami ilyesmi, ha talán nem is szó szerint. A Fideszért, de főként Orbán Viktor örök hatalmáért harcoló, a rezsim kifizetéseitől függő propagandisták minden létező módon igyekeznek bizonyítani, hogy nincs, nem volt és soha nem is lesz jobb, […]

NEHAZUGGY

A miniszterelnök összes jobbkeze, amint önmagának ír levelet

Swan Edgar    |   2023.  November 21,  Kedd   |   8:00

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Az Európai Bizottság szóvivője. Eric Mamer különös dolgot mondott az az Euronews riporterének, aki arról faggatta, mi a vélemény a Budapestet elborító fütyülős plakátokról, melyeken Ursula von der Leyen és Alex Soros látható, a két füttyművész, akikre nem táncolhat egy igaz magyar: Hiszünk a magyar közvélemény intelligenciájában, a tízmilló magyar […]

Mani kövek

Spectator: Palagáz „forradalom”: az érem oldalai

Szalonna    |   2023.  November 20,  Hétfő   |   19:07

Előrejelzés szerint a világ energiaigénye 2035-ig összesen 30 %-kal fog növekedni 2017-hez viszonyítva, és a fogyasztásnak háromnegyede nagy valószínűséggel még 2040-ben is fosszilis energiahordozók lesznek. Jelentős, a szénhidrogén-iparág teljesítményét globálisan befolyásoló új kőolaj vagy földgáz felfedezések azonban hosszú idő óta nem történtek, az évente 3%-kal növekedő kitermelés mennyiségét új források egyáltalán nem pótolják, sőt megközelítően […]

NEHAZUGGY

Őket csak éltetni és ajnározni szabad, és majd ők megmondják, ki érdemes arra, hogy magyar lehessen

Vogronics András    |   2023.  November 20,  Hétfő   |   10:41

Egy gondolat erejéig visszakanyarodnék az olasz szövetségi kapitány Bulgária elleni mérkőzés utáni, némi felháborodást kiváltó nyilatkozatára, amit aztán pontosított: „Bulgáriában nem volt tolmács, ezért nem tudtam az anyanyelvemen kifejezni magamat. Angolul mondtam egy kifejezést, ami félrement, nem azt tükrözte, amit mondani akartam.” Értjük? Azt hiszem, értjük. Magyarázza a bizonyítványt a honosított itáliai sztáredző, amivel kapcsolatban […]

NEHAZUGGY

Aztán már csak azon kell elgondolkodnunk, hogy meddig lehet még hülyének nézni egy egész országot

Tamás Róbert    |   2023.  November 20,  Hétfő   |   7:59

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Máris jól indul a hét, merthogy mindannyian félreértettük Marco Rossi szövetségi kapitányt. Azt mondta, nem volt neki tolmácsa és ezért rossz lett a fordítás, esetleg ő fogalmazott rosszul, mert nem az anyanyelvén beszélt. Nem arra gondolt, hogy mindenkinek szeretnie kell a magyar válogatottat. Aki nem szurkol nekik, az felmentést kapott, lehet […]

Mani kövek

Spectator: Történetek a békés célú szovjet nukleáris robbantásokról

Szalonna    |   2023.  November 19,  Vasárnap   |   19:01

Az atomenergia hadászati felhasználása terén évtizedeken keresztül versenyfutás folyt az USA és a Szovjetunió között. Kevésbé ismert azonban, hogy az atomenergia békés célú felhasználása területén is megkezdődött a 60-as évek elejétől párhuzamosan folytatott, jó értelemben vehető technikai rivalizálás, aminek során a két nagyhatalom az atomenergiának az ipar különböző területein (elsősorban a bányászat és felszíni, nagy […]

NEHAZUGGY

Ha azt mondja nekik, hogy a tej fekete, azt válaszolják, hogy sosem volt fehér

Vogronics András    |   2023.  November 19,  Vasárnap   |   10:47

Közhírré tétetik minden alávalónak, bocsánat, alattvalónak és közjószágnak, hogy a balmorali kastélyt megszégyenítő hatvanpusztai uradalom-központú feudális monarchia Napkirályának (az állam én vagyok) megszületett a 6. sajátlába, akit az egyik egyenesági sajátláb hozott a világra, ezzel tovább gyarapítva Európa DNS-e leszármazottainak számát itt a Szűzanya szívcsakrájában. Valamint azt is tudni érdemes, hogy reggel kávét ivott a […]

NEHAZUGGY

A feudalizmus adott, a sötétség adott, mi kell még?

Molnár Bálint    |   2023.  November 19,  Vasárnap   |   8:01

Vidám vasárnapot, boldog szép jó reggelt kívánok mindenkinek! Szerencsére nem kell már tűkön ülve körmöt rágni, hogy vajon ki lesz a birodalmi állampárt elnöke, meg hogy kik lesznek a birodalmi állampárt alelnökei újabb két évre biztosan, annál is inkább, mert minden jel szerint ez a biznisz, amit ezek űznek három évtizede, egy egész életre szól. […]