Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY

Aztán meg sunnyog egy nagyot, ahogy szokta

Vogronics András    |   2023.  December 11,  Hétfő   |   10:31

A politikai horror két emblematikus alakja egymás keblére borult a távoli Argentínában, ahova Júdás Viktor fülig érő mosollyal érkezett, mint mindenhova, ahol a hozzá hasonlókat fújja össze a szél. Ezúttal megünnepelni ment azt, hogy még egy eszelős futóbolond politikai tényezővé vált, hogy egy újabb közveszélyes csörgősipkán múlik majd a világ sorsa. Akit, a választási kampányeseményeken […]

NEHAZUGGY

Nem tudnak senkivel együttműködni, ellenben mindegyiket fűti a hatalomvágy

Swan Edgar    |   2023.  December 11,  Hétfő   |   8:01

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Új hét kezdődik – és hamarosan majd új év is, alig három hét van hátra a régi, elhasználtból -, de úgy tűnik, semmi a világon nem változik. Mármint a magyar politika színpadán nem változik semmi, a szalonnán igen, ahogy az már előre is jeleztük, ám ez a mi belügyünk – […]

VENDÉG

Téveszmék 2. (kommentár)

Szalonna    |   2023.  December 10,  Vasárnap   |   19:05

Legutóbb arról arról írtam, hogy a politika hogyan támadja az egyén tudatát, hogyan próbál beépíteni mindenféle téveszmét az emberekbe. Ahhoz, hogy ezt megtudja tenni, elsősorban félelmet kell ébresztenie, ugyanis egy olyan populáció, amelyik nem fél, képes mentális ellenállást mutatni a politika támadásával szemben. Az olyan társadalmakban, ahol az élet, illetve a megélhetés stabil, kiszámítható alapokon […]

NEHAZUGGY

Hamarosan, holnap, jövőre már nekik is jobb lesz

Tamás Róbert    |   2023.  December 10,  Vasárnap   |   10:30

Izé. Megint az van, hogy értetlen vagyok. A hiba kétség kívül bennem van, én ezt nem is vitatom egyetlen pillanatig sem, csak csendesen bízom abban, hogy esetleg a nálam okosabb olvasóink közül valaki el tudja nekem magyarázni, miként kell értelmezni ezt a különös anomáliát. Van egyrészről egy MTI hír, ami így kezdődik: Az online Árfigyelő […]

NEHAZUGGY

A saját magát nem tisztelő népet a kormánya sem fogja soha tisztelni

Molnár Bálint    |   2023.  December 10,  Vasárnap   |   8:00

Civilizált jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek! December 10-e van, az emberi jogok világnapja. Bármennyire értelmezhetetlen szójáték ez illiberális, feudális jegyeket hordozó választási-információs autokráciákban – ahol kínosan ügyelnek a szemekre, de könnygáz mehet a tizenéves kölkök arcába -, az ilyen rendszereket működtető, kétségtelenül nem hülye, ám a létező (intellektuális) képességeiket gonosz, aljas, pusztító célok szolgálatába állító […]

NEHAZUGGY

Jelenleg a két olcsó kezünkért jönnek a külföldi befektetők

Lázár Gergő    |   2023.  December 9,  Szombat   |   18:55

Napok óta tudjuk, hogy igen rosszak lettek a PISA-teszt eredményei idehaza, de nem annyira rosszak, mivel sok nyugati országban, az OECD más országaiban is jelentősen romlott a diákok teljesítménye. Emiatt egyesek bírálták a kormányt, a kormány viszont nagyszerű eredményekről, már-már pozitív változásról számolt be. Mivel több helyen még rosszabb lett a helyzet, ezért mi természetesen […]

NEHAZUGGY

Amikor még lehetett volna tenni valamit, végignéztük, ahogy elmegy a hajó

Vogronics András    |   2023.  December 9,  Szombat   |   10:32

Annyi, de annyi a véletlen ebben a lenyűgöző magyar közéletben, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okoz. Többek között nekem is, de sejtésem szerint vannak rajtam kívül még jó páran, akik hozzám hasonlóan éreznek. Biztosan sokan tudják, milyen az, amikor folyamatosan hülyének néznek, amikor a szemedbe röhögnek, csak azért, mert nincs papírod, amivel bizonyítani tudnád, […]

NEHAZUGGY

És akkor nem sül le a képükről a bőr

Swan Edgar    |   2023.  December 9,  Szombat   |   8:00

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Az országot minden irányból elöntő boldogság egyszerűen képtelen megállni. Csak árad, ömlik, mint a hegyi patak. Tegnap reggel – még a novemberi inflációs adatok megjelenése előtt – az Index már örömmámorban úszott. A pénteken megjelenő novemberi inflációs adatok ismét drasztikus csökkenést mutathatnak. A bázishatás továbbra is jelentősen érvényesül, az inflációs […]

NEHAZUGGY

Egyesekben még megvan a kurázsi

Lázár Gergő    |   2023.  December 8,  Péntek   |   19:00

Egy igen érdekes írás jelent meg a VálaszOnline oldalán, amelyben egy volt tanár nyilatkozik a Ciszteri Szent Imre Gimnázium esetével kapcsolatban, amely oktatási intézménynek nekiment a kormánypropaganda, miután meg merték hívni Molnár Áron NoÁrt az iskola falai közé, hogy ott a diákokkal beszélgessen a nyíltan és vállaltan kormányellenes színész. A cikkben a szerző kifejti, hogy […]

Ordítok Blog

Orbán megpróbál szabadulni abból a csapdából, amit személyesen állított fel, aztán ügyesen belepávatáncolt

Swan Edgar    |   2023.  December 8,  Péntek   |   10:34

Figyelem! Most vegytiszta összeesküvés-elméletet fogok szövögetni. Általában egyáltalán nem mániám az ilyesmi. Már csak azért sem, mert ebben az országban, ezzel a kormánnyal a világon semmi szükség nincsen képzelgésre, a rezsim maga termeli a valódi sztorikat, nem kell mesterségesen gyártani. Egyáltalán nem kizárt, hogy semmi nem úgy van, ahogy azt én látni vélem, semmi semmivel […]