Öröm van a napos oldalon.
Megkezdte működését a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, melynek működésével egy médiaholding jön létre. A holding egyben jobboldali egységet szimbolizál, míg a baloldalon a szétesés tapasztalható. (Origo)
Magyarra fordítva: hivatalosan is pártsajtó lett a pártsajtó, már nem is tesznek úgy, mintha bármelyik propagandaoldal önállóan dönthetne bármiről. A hurráoptimizmus lelkes, de nem feltétlenül őszinte. Ugyanis most az történt, hogy összegereblyézte a Fidesz egy kupacba a verőembereit, ezután majd Liszkay Gábor egykori Simicska jóbarát, mostani Orbán-szolga fogja eldönteni (vagy ha eldönteni nem is, de az ő neve alatt fut a döntés), hogy melyik szerkesztőség mennyit zsákmányolhat a közpénzből. Nem hinném, hogy ennek a végtelenül független laptulajdonosok és főszerkesztők marhára örülnének, mert ezek után kevesebbet lehet lopni a lopott pénzből, de nincs választásuk, jó pofát kell vágni a dologhoz. Már persze, ha nem akarnak inkább kilépni a munkaerőpiacra és megélni a saját tehetségükből, tudásukból. Nem akarnak, ezért G. Fodortól Schmidt Máriáig mindenki önként és széles nyelvcsapások közepette ajánlotta fel lapját, gerincét, életét és vérét az uralkodónak. A fideszprostivá züllesztett Origo anonim szalagmunkása úgy gondolta, majd most jól odamond azoknak, akikre – bár ezt soha nem vallanák be – rohadtul irigy minden firkász, aki csak azt gondolhatja, amiért megfizetik.
Míg a jobboldalon óriási előrelépés van, a médiumok fenntarthatósága erősödik, nincsenek profitelvárások, nincsen létbizonytalanság, addig a baloldali liberális médiumok vergődnek, külföldi tulajdonos vagy külföldi támogatás nélkül alig tudják fenntartani magukat. (Origo)
Ez van, amikor a tehetségtelenség, a fogalmatlanság, az ostobaság és a szorgalmas seggnyalás az irigységgel és a rosszindulattal párzik a nyilvánosság előtt. Ilyen torszülött lesz a végeredmény.
Óriási előrelépésnek nevezni a kurvanagy lakatot az eddig is zárva tartott ketrec ajtaján, eléggé sajátságos megfogalmazás. Ha nincsenek profitelvárások, akkor hogyan erősödik a fenntarthatóság, tessék mondani? Ja, hogy ezután sem kell minőségi elvárásokat teljesíteni, csak jól szolgálni a gazdát, aki aztán bőven szórja mindannyiunk pénzét a vastagon összeszart disznóólba? Hát az tényleg ok a büszkeségre. Annak külön örülök, hogy a lakájmédiában nincsen létbizonytalanság. Most. És mi lesz, ha borul a maffiás bili? Mi lesz, ha a banda egyszercsak nem fér hozzá korlátlanul az ország erőforrásaihoz? Tetszik gondolni, hogy majd visszaveszi mindenki a gerincét a ruhatárból és úgy tesz, mintha semmi nem történt volna? Láthatjuk még Apáti Bencét, Jurák Katát, Bayer Zsoltot, Gajdics Ottót, G. Fodor Gábort független újságíróként a demokráciáért küzdeni? Ne tessék viccelni!
A nemfideszes médiumok nem feltétlenül baloldaliak, de ez eddig sem zavarta propagandáékat. Ha maradt volna egyetlen becsületes újságíró az Origónál, akkor tudná, hogy az Origó sem volt baloldali. Egy jó hírportál volt. De legyen, mindenki baloldali és liberális, akit nem a párt zabáltat közpénzből. Az Egyesült Gerincelőhúros Pártmédia világraszóló bánata éppen az, hogy a világ pénzét önti a gazdi a lakájmédiába, mégsem képesek elhallgattatni a tőlük függetleneket. Bármit is tesz a szolgahad, ezen az oldalon fillérekért vagy akár ingyen is, egzisztenciális és személyes kockázatot vállalva is leülnek írástudó emberek a klaviatúrához és leírják a véleményüket. Akkor is, ha nem éri meg, ha nincs biztos fizetés, ha nincsenek előjogok. Ezt szeretné a Fidesz erőnek erejével beszántani, de nem megy. A rengeteg pénz, a jogszabályok átírása, a teljes hirdetési piac felzabálása ellenére sem megy.
Nem is fog menni. Elárulok egy titkot: elveket nem lehet pénzzel legyőzni.
Hogy ezek a független portálok fennmaradnak, az azért lehetséges, mert igény van rá. Társadalmi igény. És nem feltétlenül külföldi támogatásból sikerül fennmaradni a legtöbbünknek, hanem a magyar emberek támogatásából. Ráadásul önkéntes támogatásából, nem pedig kimarják a zsebükből a pénzt erővel, ahogy ezt a pártmédia finanszírozásakor teszik. Ezért végtelenül szánalmas az Origo alkalmazottjának hörgése. Kicsit átírom a közismert mondást:
Tetszett volna gerincet növeszteni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.