Mivel engem szerencsére egyáltalán nem érdekel, hogy a nemzet házasságtörő matyómadonnája végül megszegi, vagy nem szegi meg azt a nyomorult Szent István-napi kenyeret, miután elóbégatta az ünnepi repertoárját, egy olyan kérdéssel foglalkozhatok újra, ami elég régóta foglalkoztat, és most éppen aktuálisabb, mint valaha. Konkrétan mióta Pesty László ősfideszes kultúrember merevjózanra itta magát Tusványoson, és azóta Canossát jár, mintha kimondottan ezért fizetnék.
Nemrég, amikor a 24.hu készített vele történelmi jelentőségű nagyinterjút, egyebek mellett arról írtam, hogy majdhogynem együttérzek az emberrel, aki az én értelmezésem szerint ideáltipikus megtestesítője a fideszes szolgaságnak. Az egész interjú egy végtelenített hűségeskü, amely a maga elkeserítő pompájában tárta elénk a meghasonlott, lojalitásának bizonyítási kényszerével megvert, a saját maradék lelkiismeretét a valósággal közös nevezőre hozni nem tudó ember nyíltszíni vergődését. Aki lényegében azt állította, hogy a kivételes képességű drágajó doktorminiszterelnökúr, akinek a megszületéséért is életünk végéig hálásnak kellene lennünk, ha tudná, mi történik a mélyben, a végeken, ha tudná, hogy a csúnya, gonosz, fogalmatlan, félanalfabéta Lölő-klánok mit művelnek ebben az országban, biztosan nem hagyná.
Eltelt egy bő hét és Pesty László egy újabb nem fideszes propagandalapnak, a Magyar Hangnak adott interjút, amelyben úgy fogalmazott, hogy „büdös lett a NER szó”:
„A NER, vagyis a Nemzeti Együttműködés Rendszere 13 évvel ezelőtt valami egészen mást jelentett, mint most: akkor 2,7 millió ember – körülbelül ekkora volt akkoriban a Fidesz szavazóbázisa – érezhette a magáénak. A NER lényegében lefedte a teljes értékközösséget a polgári körökkel, szavazókkal, az intézményrendszerrel, és benne a Fidesszel. Ma a NER szó alatt körülbelül tucatnyi embert értünk”.
Márpedig szerinte a Fidesz nem ez a tucatnyi ember, a Fideszt kilencven százalékban talpig tisztességes, becsületes, a keresztény és jobboldali értékek iránt mélységesen elkötelezett emberek alkotják. Majd amikor a riporter megkérdezi tőle, hogy vannak-e bizonyítékai azokról a zsarolásokról, lopásokról, amikről beszélt, ezt mondja:
Tudok bizonyítékokról. Videó- és hangfelvételekről, adatbázisokról, dokumentumokról, amelyek alapján beazonosíthatók a bűncselekmények, azok nagyságrendje, valamint az elkövetők.
Ezek a kárvallottak, a tahó, büdösbunkó Lölő-jelenség által kizsigerelt kárvallottak, Pesty barátai pedig bármikor előkaphatnak ezt-azt, hogy eddig nem tették, az kizárólag a hazaszeretetüknek, a hazafiságuknak köszönhető:
„Az emberek eddig azért nem emeltek szót, mert jó magyar emberek, nem óhajtanak a tetves brüsszelieknek, az aljas washingtoniaknak, vagy az elmeroggyant magyar baloldalnak segíteni azzal, hogy borítják a bilit”.
De a Fidesz vezetésén belül is vannak – állítja emberünk -, akik vele értenek egyet, nagyon sokan keresték meg a nyilatkozat óta, „miniszterek és elnökök”, akik SMS-t írtak, felhívták, személyesen gratuláltak. Neki ennél több nem is kell. Igaz, hogy Tusványoson szarba se vette a főnöke, igaz, hogy válaszra se méltatták, amikor jelezte, hogy szeretne váltani pár szót a félistennel, most azonban már miniszteri szinten gratuláltak neki. Igaz, hogy többnyire a rejtett beszélgetésre alkalmas Signalon, és nehezen érthető, hogy egy ilyen hősies cselekedet kapcsán mi szükség van az óvatosságra, de akkor is. Pesty Lászlónak ennél több nem kell.
Mi tagadás, nekem sem kell ennél több, hogy visszavonjam minden együttérző félmondatomat, amit képes voltam ezzel az emberrel kapcsolatban leírni. Annak ellenére, vagy pont azért, mert Tóth Gabriella erkölcsi prostituálttal ellentétben, vagy a böfögésről értekező Kósa Lajossal ellentétben nem csupán értelmileg, de az értékrendjét tekintve is jól jegyzett, fékezett habzású tiszteletet érdemlő figurának tartottam, akiről el tudom képzelni, hogy 30 évvel ezelőtt is, 13 évvel ezelőtt is hitt egy eszmében, szilárd elvekben, megkérdőjelezhetetlen értékekben. Régóta foglalkoztat – visszakanyarodva az elejére, illetve feltéve és meg is engedve, hogy a Fideszben vannak ilyenek -, milyen lehet egy jobb érzésű, kevéssé korrupt, már majdhogynem becsületesnek számító, a keresztény és jobboldali értékeket nem pusztán mutogatható, levesestányér nagyságú giccsként magára aggató embernek védeni az Orbán-rendszer arcba mászó luxusát, gátlástalan harácsolását, egészen nyilvánvaló bűncselekményeit. Amelyekről állítólag létező bizonyítékai is vannak a beszélőnek. Szóval izgalmas kérdésnek találtam, hogy milyen lehet egy Dopeman kaliberű szellemi világítótorony balján ülve az ATV stúdiójában azt mantrázni, hogy semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Orbán egész pereputtya milliárdos lett pár év alatt és egy félhülye gázszerelő percenként 300 ezret keres tisztességes munkával.
És akkor jött Pesty László kijózanító gyomrosa, ami után nincs több kérdés: bűzlik a NER úgy, ahogy van, de jó magyar ember kussol, amikor kilopják a szeme láttára a szemét. Hazaszeretetből, hazafiságból kussol, mert a tetves brüsszelieknek, az aljas washingtoniaknak és az elmeroggyant baloldalnak nem tesszük meg azt a szívességet, hogy őszintén beszéljünk saját magunkról. Hogy tetves, aljas, korrupt senkik vagyunk. Távolról sem különbek azoknál, akiket a korruptságuk miatt köpködünk évtizedek óta. Ez a kognitív disszonanciája börtönében egyre vadabb, ellentmondásosabb marhaságokat beszélő ember belemondja a pofánkba, hogy a Fidesz 90% százalékban talpig tisztességes, becsületes emberekből áll. Ez, aki 30 éve, 13 éve, amióta az eszét tudja, támogatja az ország nyílt szétrablását, a magyarok egymás iránti engesztelhetetlen gyűlöletének elszabadítását, az ország lejáratását, korrupt, sok esetben véres, diktatúrákhoz való dörgölőzését.
Hát miféle eltorzult értékrend ez? Mi köze van ennek a gyáva sunyításnak a kereszténységhez és a jobboldali értékekhez? Egy becsületes jobboldali keresztény úgy szereti a hazáját, hogy kussol azokról a tolvajoktól, akik kizsigerelik? Igen, Pesty László ősfideszes szerint a hazaszeretet szinonimája az, hogy megvédjük a tolvaj gazembereket, akikkel egy gyékényen árulunk. A maffia kirabolja, padlóra küldi a hazádat, de te hazaszeretetből nem borítod ki a bilit, hanem megkérdezed, hogy még miben segíthetsz, még mit adhatsz oda neki, hadd vigye? Ha valaki más lop, akkor filmet forgatsz róla, ha az elvtársaid árulják el azt, amiben hiszel, akkor a hazaszeretet legyőzi a felindulást? Sőt, olyannyira legyőzi, hogy valamiféle életbiztosításként rejtegeted a bizonyítékokat, miközben rejtett beszélgetéseket folytatsz zárt csatornákon és fogadod a gratulációkat, hogy milyen ügyes és bátor voltál?
Nem, szerintem sem lehet jó érzés, amikor az ember rádöbben arra, hogy élete szerelme egy ócska kurva, aki kihasználta. Biztosan nehéz lehet ezzel szembesülni, az ember először nem is akarja elhinni, meg akarja magyarázni magának, tagadásban van, ugyanakkor még hajszolja az érzést, ami oly sokáig tartott, és olyan gyönyörűnek érezte, amíg tartott. De már egyre gyakrabban tudja az agyával, hogy ebből semmi nem volt igaz. Szerintem Pesty úrral most valami ilyesmi történik, azzal a hatalmas különbséggel, hogy egy párkapcsolatban a kurvának bizonyult szerelem nem tesz tönkre egy egész országot. Pesty úr bátor öntudatra ébredését sajnos beárnyékolja a tény, hogy az ő szerelme bizony hosszú évtizedekre bizonyíthatóan tönkretette ezt az országot, de neki van pofája ezt a gyalázatot a hazaszeretettel egy mondatban emlegetni.
Kiábrándítóan gusztustalan, úgyhogy az együttérzésem utolsó foszlányaiba kapaszkodva remélem, hogy a következő delíriumos nagyinterjú előtt lesz valaki, aki elmagyarázza Pesty Lászlónak, hogy hazugságban élte le az élete elég sok évtizedét. A Fidesz nagyon nagy százalékban olyan jellemtelen, erkölcsileg sérült emberekből áll, akiknek bármekkora korrupció, hazugság, manipuláció, önkényeskedés és primitív bunkóság belefér, ha azt a magát nemzetinek hazudó oldal, vagyis az elvtársak követik el. Pesty László maga is ehhez az elsöprő többséghez tartozik, aki bármilyen aljas, tetves disznóságot a hazafisággal és a keresztény-konzervatív értékrenddel maszatol, sumákol el. Pesty László nem kivétel, hanem a bizonyíték arra, hogy nincs két Fidesz, még ha jobb pillanataimban szeretném is azt hinni. Pesty Lászlónak az elmúlt közel másfél évtized simán lement a torkán, csak akkor józanodott ki, amikor a közeli haverja vállalkozása áldozatául esett pontosan annak, amiről a tetves brüsszeliek, az aljas washingtoniak és az elmeroggyant magyar baloldal évek óta beszél.
Pesty László együttérzésre nem érdemes szenvedésein sokat segítene, ha mielőbb szembenézne a valósággal, és nem áltatná magát ország-világ előtt: a NER soha, azaz SOHA nem jelentett mást, mint amit most jelent. Az állam elfoglalását, önkényt, szabadrablást, maffiamódszereket, erőszakot, erkölcstelenséget, gátlástalanságot. Szó nélkül végignézni, hogy egy ilyen klán széthordja, évtizedekre eladósítja a nemzetet, luxusjachtokba forgatja az ország jövőjét, elüldözi mindazokat, akik egyáltalán képesek elmenekülni (itt van egy ordítóan szomorú és friss példa), megnyomorítja azoknak az életét, akik nem képesek elmenekülni, majd a gyáva kussolást hazaszeretetnek csúfolni, erkölcsi szempontból legalább olyan súlyos bűncselekmény, mint azok, amelyekről Pesty Lászlónak tudomása van. Sokadszorra sem lehet mást tenni, mint undorodva köpni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.