NEHAZUGGY

A karámba zárt állatok mi vagyunk

Lázár Gergő | 2023. Május 13, Szombat | 18:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A háborúnak nagyon egyszerű oka van: ha nem mindenféle ideológiai szemellenzőn keresztül próbáljuk nézni, akkor azt látjuk, hogy ez pont olyan háború, mint bármely háború talán a 18.-19. századtól kezdve napjainkig. Van két hatalom, mindkét hatalomnak van egy holdudvara, egy befolyási övezete maga körül. Mikor az egyik hatalom megpróbál behatolni a másik hatalom befolyási övezetébe, akkor ez „nyolc napon túl gyógyul”. Ez épp olyan, mint amikor az állatokat bezárják egy ketrecbe: ha túl közel zsúfolják őket egymáshoz, az agresszivitást vált ki, mert az egyik állat úgy érzi, hogy a másik állat behatolt a „befolyási övezetébe”. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy biológiai dolog. Azt hiszem, hogy ez az oka ennek a háborúnak, és minden más csak variáció erre a magyarázatra.

Ezt az a Robert C. Castel mondta el, aki már-már hírhedt a hazai jobboldalon. Több olyan háborúhoz és mindenhez is értő biztonságpolitikai elemző is van manapság, akiket a jobboldal szeret kérdezgetni, hiszen az ő összeesküvéseiket szajkózzák. Ezek az emberek ha nem is feltétlenül oroszpártiak, de olyan kommunikációt folytatnak, amely Orbánék malmára hajtja a vizet. Bőven elég megnézni a fenti gondolatot, és igen hamar kiderül, hogy mit is gondolnak egyesek a szomszédban zajló háborúról. Ahelyett, hogy kimondanák, hogy van egy agresszor hatalom – az orosz -, amely megtámadott egy demokratikus országot, inkább arról beszélnek, hogy a konfliktus előre tudható volt, és szinte természetes, hogy az kialakult. Igen ám, de azért az már talán a jobboldalon is egy új szint, hogy arról beszélnek, hogy az ukrán és orosz nép nem más, mint egy karámba zárt állatcsorda.

Robert C. Castel befolyási övezetekről hadovál, miközben azt állítja, hogy nincs egyetlen felelőse ennek a háborúnak. Nem mondja ki egyértelműen, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, hanem arról beszél, hogy karámba zárt állatokként egyszerűen egymásnak estek. A valóság viszont az, hogy Oroszország valódi ok nélkül támadta meg Ukrajnát, hiszen azt hihette, hogy hetek alatt átmasírozik az országon és maga alá gyűri azt. A Nyugat segítsége nélkül lehet, hogy pár hónap alatt ezt valóban véghez is tudták volna vinni, de időben feleszméltek a nyugati vezetők és megadták azt a segítséget Ukrajnának, amire szüksége volt. Magyarország ezt nem tette meg és a jövőben sem fogja megtenni, ami egy orosz vereséget követően bizony fájdalmas lehet minden magyar számára. Mi vagyunk ugyanis az egyetlen olyan európai ország, amely nem adott valódi segítséget az ukránoknak ahhoz, hogy megvédjék magukat. Persze szerepünk elenyésző ahhoz, hogy bármi rajtunk múljon, de ez a döntés inkább morálisan lett volna fontos mindannyiunk számára.

Mert mostanig a legtöbben csupán a történelemkönyvekből ismerhették meg azt, hogy miként viselkedett a magyar társadalom tragédiák idején. Holokauszt, nyilas vérengzések vagy épp az első világháború. Azt hihettük, hogy egyszerűen nem volt szerencsénk a történelem során, hogy mindig valaki más befolyása, nyomásgyakorlása, zsarolása miatt voltunk kénytelenek úgy dönteni, ahogy. De az ukrán háború bebizonyította, hogy a magyar társadalom képtelen tanulni a hibáiból, és újra meghozza ugyanazokat a rossz döntéseket, amelyeket korábban. Semmit sem változtunk, és ugyanúgy meg fogjuk járni azt, hogy ezt a döntést hoztuk. Senki sem fogja lemosni rólunk többé, hogy egy teljesen egyértelmű helyzet idején a rossz oldalt választottuk. Mert Orbán békéről pofázik és arról, hogy mi ki akarunk maradni a háborúból. Az igazság az, hogy minden nyugati ország ezt szeretné, de pontosan tudják azt is, hogy béke csak úgy lehet, ha az agresszor feladja végre a háborút, és elfogadja a büntetését.

A magyar kormány úgy akar békét, hogy számára lényegében teljesen mindegy a háború kimenetele. Ha az oroszok nyernek és területeket csatolnak el Ukrajnától, az is teljesen rendben van. Mondja ezt annak az országnak a vezetése, amely számtalan alkalommal lett megcsonkítva és került más hatalmak elnyomása alá. Amikor rólunk van szó, akkor hangosan ordibálunk és igazságot akarunk, de amikor egy szomszéd országról van szó, akkor huszadrangú az, hogy az ott élő ártatlanok mit akarnak. Sajnos a magyar kormány álláspontja nemcsak a magyar kormányt, hanem a magyar társadalmat is minősíti. Ez pedig egy olyan bélyeg lesz mindannyiunkon, amelyet évtizedek alatt sem leszünk képesek eltávolítani.

A fenti sorok egy nyugati újság hasábjain egészen biztosan nem jelenhettek volna meg, de nálunk, ahol az orosz propaganda is teljesen elfogadott, minden gond nélkül lehet ilyeneket mondani. Nem először írom, de fontosnak tartom: akármi is legyen a háború vége, mi már csak rosszul jöhetünk ki ebből az egészből. Lehet, hogy Orbán ezzel a politikájával és hazugságával meg tudta nyerni a választásokat, de az elmúlt hónapokban szinte minden európai partnerét elveszítette Magyarország. Ma már V4-ről sem beszélhetünk igazán, mivel sem Szlovákia, sem Csehország, sem pedig Lengyelország nem kíván azzal az Orbánnal szövetségben gondolkodni, aki lényegében az oroszok mellé állt ebben a háborúban. Mondhat amit akar, de akinek van egy kis esze, az pontosan érti, hogy mit csinál Orbán. Ha pedig a karámba zárt állatoknál maradunk, azok nem az oroszok és az ukránok, hanem a magyarok. Mi vagyunk azok, akik ostoba módon inkább egymásnak esünk ahelyett, hogy megpróbálnánk kiszabadulni a diktatúra szorításából.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!