Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A népnek meg kuss, az egyetlen feladata, hogy csendben, lehajtott fővel zabálja a hazugságokat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, jobb napokat, borúra derűt mindenkinek a lombkorona nélküli lombkoronasétányokat a 400 milliárd forintos akkumulátorgyárakkal összekötő stadionok és templomok országában és a hetedhét határon túl! Tudom, ettől nem sok minden változik azon kívül, hogy az ember esetleg nem süllyed mély depresszióba, kicsit jobb lesz a kedélyállapota – ami rohanó, elbutuló világunkban egyáltalán nem kis eredmény – de tényleg néha semmi más nem segít: meg kell próbálni röhögni rajta. Ezen az egészen. Ezen:

Ne finomkodjunk, hiszen van erre világos szavunk, ez nem alternatív valóság, nem is a valóság fölszámolása, hanem szimpla hazugság. (…) Egyszer kellett átlépni a határt és meghozni a döntést, hogy mindent a politikai hatékonyságnak rendelnek alá. Egyszer kellett kimondani, hogy igen, hazudunk a népnek, ha az szolgálja a szavazatmaximalizálást. Onnantól nincs visszaút: hazudni kell gátlástalanul, hazudni, hazudni minél nagyobbat, egyre nagyobbat hazudni. (Parti Nagy Lajos)

Szóval tudjuk, ők is tudják, csinálják, működik. Tegnap már részben érintettem ezt a kérdést: az első negyedév 25% és afölötti teljesítménye után áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A KSH tegnapi beismerő vallomása szerint az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább, a fogyasztói árak pedig egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Mondom: nőttek. Mit kell ilyenkor tennie a mára dajkamesévé szelídült őszödi hazugságbeszédből mai napig kiválóan megélő állampártnak? Hazudni, hazudni, hazudni. Ezúttal Nagy Márton minisztériumának Rogán által megkoreografált neoprimitív kottája szerint:

A háború és az elhibázott szankciós politika Európa-szerte példátlan inflációhoz vezetett. A kormány célja, hogy kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre szorítsa le a szankciós inflációt. Így védhetők meg a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek, a teljes foglalkoztatottság. Januárban tetőzött az infláció, áprilisban pedig 24 százalékot ért el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. Ez 1,7 százalékponttal kedvezőbb érték a januári csúcshoz képest. Az infláció tehát mérséklődik, a csökkenés dinamikája egyre gyorsulóbb, a folyamat az év második felében pedig még inkább felerősödik. (via MTI)

Jól van akkor. Aztán ha a beadott vakcina és a miniszterelnöki utasítás, valamint kézrátétel ellenére sem lesz egy jegyű (ami szakemberek szerint szinte biztosra vehető), akkor majd felháborodnak a 68. brüsszeli szankciós csomagon, amit ők nem láttak jönni, szóval honnan tudták volna pontosan megjósolni az egy számjegyet. Az meg egyáltalán nem érdekli őket, hogy Európa-szerte sehol, azaz SEHOL nem volt eddig se, és most se ennyire példátlan az infláció, igaz, máshol nincs ársapka, nincs kötelező akciózás, árfigyelő rendszer, mindenféle központosított tervgazdaság alapú beavatkozás a piaci folyamatokba, mint ahogy nincs rendszerszintű korrupció sem.

Úgyhogy ja. A német nyugdíjas – az, akiről azt terjesztette a hazugságokat egyre nagyobb horderejű hazugságokkal megfejelő propaganda, hogy hét pulóverben fagy éhen a gyertya lángja mellett és hamarabb éri el a szemetes kukát, mint bármely élelmesebb rágcsáló – alighanem Tenerifére és Balira megy nyaralni, az inflációt követni már rég nem tudó nyugdíjából dőzsölő, a woke, a gender és a migránsok falra festett démonjaitól rettegő magyar kisnyugdíjas pedig a lakótelepi Auchanba megy megverekedni az akciós termékekért. Nehogy mellémenjen: egyáltalán nem a magyar kisnyugdíjast fikázom, hanem az elhibázott brüsszeli szankciókról töretlen lendülettel hazudozó bűnbandától van hányingerem. Annyira szomorú, hogy emberek tömegeinek torkán lenyomják ezt az ordas maszlagot. Ezt is. Pedig elég érdekes, cseles szankciók ezek, nem? Az állítólag éhenfagyott németeket, franciákat, pláne a svédeket – akik az ártánypropaganda korábbi elborulása szerint a nemzeti parkokba jártak fát lopni, hogy fűteni tudjanak – valamiért mégse tette annyira tönkre. Csak minket, csak nekünk, mimagyaroknak, csak Magyarországnak fájnak, akik a legtöbb kivételt kaptuk a szankciók alól. Érdekes, nem? De főleg szomorú.

Annyira szomorú ez, hogy az „építési kordonnak” hazudott, valójában úgynevezett „védett személyek” biztonságát (értsd: az állampárt krémjét a pórnéptől, a kérdésekkel provokáló újságíróktól elszeparáló) szavatoló kerítés adja a másikat. Ilyen bátorak ezek, hogy még ilyen nyilvánvaló kérdésekben is hazudnak, hazudnak, hazudnak. Ilyen nép egyszerű fiai és gyermekei ezek, ilyen egy közülünk típusú figurák ezek. Csak közénk, nép közé ne kelljen keveredniük, mert akkor azonnal elsápadnak és menekülőre fogják. A magyar történelem állítólag legsikeresebb évtizedének dicsőségét magának kisajátító állampárt bujkál az alattvalók elől. Csodaszép kép. Úgyhogy szerintem az lenne az igazán derék, ha ezeket a rácsokat cipelnék maguk után mindenhova. Bár ahogy a minap elnéztem a Londonban lazán, elegánsan és bátoran lófráló nemzetünk Forbes-listás milliárdos büszkeségéről készült fotókat – aki persze nem olyan értelemben védett személy, mint a gazdája, de attól még nincs egyik a másik nélkül, és aki hősszerelmes disznószerelőként majdnem vadonatúj felesége bakancslistás vágyát teljesítette éppen a brit fővárosban -, ezek az erkölcsi árvízkárosultak csak a saját hazájukban bujkálnak, menekülnek rettegnek. Ha külföldön eszi őket a fene – és valamiért ritkábban fordulnak elő Ulánbátor vagy Dusanbe utcáin, mint Firenzében vagy Londonban – lazán korzóznak mindenféle biztonsági intézkedések nélkül.

Szóval a hazugságról, amiről egyszer kellett kimondani, hogy akkor mostantól ezt kapja a nép a pofájába, és a többi már ment, mint a karikacsapás. Ugye tegnap láttuk a hivatalos bizonyítékát annak, ami eddig is evidencia volt: hogy tudniillik lófaszt építkezési terület az ott, ami a miniszterelnök hivatala körül kordonokkal el van barikádozva. Ez sok egyéb más mellett azért is tanulságos, mert a legutóbbi, azaz hétfői parlamenti azonnali mellébeszélési szeánsz keretében még maga a bézikli sztrítfájter is építkezési területet emlegetett, amikor arra kellett volna válaszolnia, hogy elítéli, vagy nem ítéli el azokat, akik gyerekeket gumibottal vernek. A kérdésre nem válaszolt, de azt fejtegette, hogy a magyar parlamentben akkor lehet képviselő valaki, ha esküt tesz, az eskü pedig arról szól, hogy a törvényt betartjuk és betartatjuk, ehhez képest az ellenzék a törvények be nem tartására szólít, a diákok pedig építési területre mentek be a múlt szerdán. Pedig a dolog egyszerű: tartsák be a törvényeket és a törvények keretei között fejezzék ki nemtetszésüket és tiltakozásukat. Aha. Az elmúlt tizenhárom év tömény, korrupt, becstelen ámokfutása ismeretében állítom: nincs szebb annál, mint amikor egy notórius hazudozó, főállásban az ország vérét szívó, az elméjét és a lelkét mérgező miniszterelnök a törvények tiszteletéről pofázik, miközben naponta hágja meg a saját törvényeit, és a parlamentben (értsd: a nemzet temploma) is folyékonyan hazudik.

Úgyhogy pont jó is, hogy nekiesett tegnap a költségvetésnek a cinkostársaival, állítása szerint kormányülést tartottak a kordonok mögött, az építési területen. Mert ők ezekben a háborús időkben is már megint, folyamatosan, újra és újra megvédik a családokat, a munkahelyeket, a rezsicsökkentést, a nyugdíjakat és garantáljuk Magyarország biztonságát. Pont ahogy Putyin elvtárs is megvédi nagy Oroszországot. Normálisék ősszel szokták benyújtani a következő évi költségvetés tervezetét, rendeleti kormányzó elvtársék ezt is jobban tudják. Ők jó előre, tavasszal, átnyomják a bátorakon, aztán mindenféle kifogást, vélt és foltokban valós mondvacsinált indokot felhasználva átfércelik saját hatáskörben ahányszor nem szégyellik. Mert a törvények, az átláthatóság, a demokrácia és a jogállam ezt kívánja meg tőlük. Majd ők tudják, amikor hetvenharmadik alkalommal is átírják és újraírják, hogy miért teszik, a mimagyarok meg majd rájönnek, amikor a bőrükön érzik. Vagy akkor sem. Különben is semmi közük hozzá. Azt is elég, ha a nertársak tudják, hogy miben maradtak az oroszokkal Paks II. (dvá) ügyében, milyen szerződésmódosításokat fogadtak el, amelyeknek milyen következményei vannak/lesznek azokra és azoknak az ükunokáira nézve, akik a cechet állják. A népnek kuss, az az egyetlen feladata, hogy csendben, lehajtott fővel zabálja a hazugságokat. És lelkesedjen az álnok szemfényvesztők produkcióinak láttán.

Hogy a nem keretes szerkezet jegyében a végére elrontsam az ünnepet, miután tegnap ünnepelte az, aki ünnepelte terroristasimogató Novák Sándorpalotáné Katalin hivatalba lépésének első évfordulóját: nekem egy örökkévalóságnak tűnik ez az idő, őszintén ledöbbentett, hogy ez a jó zsaru szerepét idétlenül és ízléstelenül alakító női princípium még csak egy éve szívja legfőbb közjogi méltóságként az ország vérét. Az egészségügyi dolgozók, tanárok, diákok fején gátlástalanul átgyalogoló, cserébe köztörvényes bűnözőknek megkegyelmező Orbán-cseléd nem hazudtolta meg önmagát államelnöki fennállásának első évfordulóján. Eldicsekedett azzal, hogy mely köztiszteletben álló személyekkel vitatta meg a magyarok előtt álló problémákat, kihívásokat. Nem tagadom, hogy Sándorpalotáné asztalánál valóban köztiszteletben álló, tisztességes emberek is vannak, akikkel valószínűleg vitázni is lehet, bár azt kétlem, hogy Novák egyáltalán ismeri a szó  jelentést. De az, hogy Schmidt Mária, milliárdos NER-ideológus, a gyalázatos, bizonyított, velünk élő történelemhamisítás nagyasszonya köztiszteletben álló személy volna, attól kifordul a belem. Nem mintha ez a Budaházy-mizériát alul tudná múlni, de akkor is.

A tartalomtól nem teljesen idegen címlapon rendőrsorfal látható a Budai Várban 2022. július 18-án, miután Novák Katalin aláírta a kata-törvényt és tüntetést jelentettek be a Sándor-palotához. (Fotó: Facebook/Momentum)