Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A szegények kiáltását elnyomja a kevés gazdag lármája

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy leereszkedik másokhoz, nem mások kárára, hanem mások szolgálatával. /Ferenc pápa/ 

Hazánkban vasárnap reggel több százezren keltek útnak, mert ott szerettek volna lenni a fővárosban, Ferenc pápa szentmiséjén. Debrecenben is így volt, sokan utaztak Budapestre, a pápa tiszteletére. Voltak azonban a cívisvárosban nem kevesen, akik útja a Petőfi térre vezetett, az ingyenes ételosztás hagyományos helyszínére. Biztos ők is örömmel utaztak volna az istentiszteletre. Nem tették, mert így, hó végén csak akkor lakhatnak jól, ha elmennek a civilek ételosztására.

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete – mint teszi 13. éve – vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket a hónap utolsó vasárnapján. Megdöbbentő volt látni, hogy sorban érkeztek a szegények, köztük rengeteg új arc, akik most jöttek először. Szívünk összeszorult, amikor látjuk, hogy az ország második legnagyobb lélekszámú városában hányan élnek a társadalom peremén, élére rakva kevéske pénzüket. Megtört, az élet és a nélkülözés által meggyötört magyar emberek várták, hogy egy tányér töltött káposztához, friss kenyérhez, péksüteményhez jussanak.

Sokan már az ételosztás kezdete előtt két órával beálltak a sorba. Tíz órakor már jóval több, mint százan voltak, és az emberek csak jöttek és jöttek. A nap végén szomorúan összegezhettük, a több mint egy évtized alatt ma voltak a legtöbben. 

Meddig lehet még fokozni az emberek nyomorát, miért vannak egyre többen azok, akik számára az egy tál étel az életet jelenti? Mi, civilek nem tudjuk az összes nélkülözőt jóllakatni, egy csepp a tengerben, amit adhatunk. De sok kis cseppből akár még tenger is lehet.

 

Talán a Karmelita kolostorban is meghallották Ferenc pápa üzenetét: 

A szegények kiáltása napról napra hangosabb, mégis egyre kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak.” 

Hazánk a Népkonyhák és a nyomor országa lett. Miközben épülnek az újabb stadionok, a magyar emberek milliói a nyomor mélységes bugyrában tengetik mindennapjaikat. Joggal érzik úgy, páriává váltak saját hazájukban, olyan mélyen lettek az árokba rúgva, esélyük sincs arra, hogy kimásszanak a gödörből. A keresztényi szellemű gondoskodásnak még a nyomait sem látják. 

A pápalátogatás üzenete számunkra: nem fordíthatjuk el a fejünket a szegényektől, a társadalom kitaszítottjaitól:

„Nem csak azokkal kell jót tennünk, aki szeret bennünket, adjunk annak, aki nem tudja azt visszaadni, vagyis szeressünk ingyenesen.” – mondta Ferenc pápa. 

Mi tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük. Tisztelettel köszönjük a támogatását mindenkinek, a pékségeknek, és egy biharnagybajomi vállalkozónak. 

Az egyesület legközelebb 2023. május 28.-án  várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel. A Gyermeknap alkalmából külön is igyekszünk kedveskedni a szüleikkel érkező gyerkőcöknek. 

Itt, a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. Mi magunk elértünk a teljesítőképességünk határára, támogatók nélkül képtelenek vagyunk minden vendégünket ellátni. 

Bízunk abban, hogy Ferenc pápa üzenete mély nyomot hagy az emberi lelkekben, szívekben és azok, akik tehetik, empátiával lesznek az elesettek sorsa iránt, és segítenek abban, hogy a kereszténynek mondott Magyarországon ne legyen egyetlen éhező gyermek és felnőtt sem. 


Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS élelmiszert,  gyümölcsöt, burgonyát. Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.

Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963


Átutalással:

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:

Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802

A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2023

Aki teheti, adója egy százalékával is támogassa az egyesületet. 

Adószámunk: 18994766–1–09 

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének tagjai valljuk, adni jobb, mint kapni. Ha már egy embertársunkon segíthetünk, akkor megérte.

Hiszünk az emberi jóságban, a szeretet erejében. 

Tukoráné Kádár Ibolya

az egyesület elnöke   

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.