Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Megszavazták a finneket, majd indult a hadjárat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, vidám békeharcot kívánok egyrészt mindenkinek, másrészt jó kormányunknak. Mindenképpen szóljanak majd, ha sikerült kiverekedni a békekötést a csőrében olajággal röpködő pávánknak. Most hirtelen nem tudnám megindokolni, miért a béke szimbóluma a galamb és az olajág, mert emlékeim szerint az van a vonatkozó mesekönyvben, hogy Noé lőtte ki a madarakat a bárkáról, hogy keressenek szárazföldet, és miután több galamb elhullott a keresésben (holott csak kettő lehetett a bárkán, egy fiú és egy lány. Ha ezekből egy elpusztult, a mostani galambok honnan származnak vajon?), egy azonban olajággal a csőrében tért vissza, amiből az derült ki, hogy valami kilóg a vízből, és nem az, hogy béke van. Ez nem fontos persze, csak úgy eszembe jutott, mert még nem kortyoltam el a kávémat.

Tegnap Németország leállt és megpihent egy kicsit. Nem (vagy csak alig) működött az országban a tömegközlekedés, ugyanis a szakszervezetek sztrájkot hirdettek, a dolgozók pedig sztrájkoltak. Nem huzakodtak hetekig ez elégséges szolgáltatáson, nem kértek engedélyt sem a kormánytól, sem a belügyminisztertől, nem lamentáltak, nem alkottak élőláncot, nem énekelték el közösen a nemtommit. Letették a szerszámot, slusszkulcsot, papírt, ceruzát és sztrájkolnak. Ez azt jelenti, hogy 24 órán keresztül nem nagyon megy senki sehová az országban, csak gyalog, bicajjal vagy saját autóval. A tömegközlekedés – ezzel a légiforgalom is – leállt. Amúgy Angliában is így szoktak sztrájkolni. És még mindig nem omlott össze egyik ország sem, csak nálunk gondolják azt a munkavállalók, hogy a sztrájkkal nem szabad kellemetlenséget okozni senkinek. De, szabad. Sőt, kell, másként értelme sincs.

Hogy a mai jóreggeltből se maradjon ki a humorfaktor, ímhol a kedvenc hírecském:

Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta hétfőn Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az Európai Tanács március 23-i üléséről adott tájékoztatást – tájékoztatta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

Az államfő kiemelt figyelmet fordít Magyarország európai és nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítésére, ennek keretében kapott tájékoztatást a miniszterelnöktől az európai állam és kormányfők múlt heti üléséről, amelyen az Ukrajnában dúló háború volt az egyik legfontosabb téma – közölték.
    „Az államfő és a miniszterelnök egyetértettek, hogy Magyarország legfontosabb érdeke a mielőbbi béke” – olvasható a közleményben.
    Megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresen beszámol a miniszterelnök a Európai Tanácson történtekről. (MTI)

Merje valaki állítani, hogy nincsen humorérzéke Orbán Viktornak! Jó, ezt én személyesen is állítottam már nem egyszer, de csak azért, mert ilyen viccességgel még eddig nem találkoztam. Hogy Novák fogadta Orbánt, aki beszámolt. Neki. Édesjóistenem, hogy elképzelem azt a szituációt, amikor Novák utasítja Orbánt, hogy csámpázzon oda hozzá, és számoljon be arról, hogy mit intézett, a miniszterek elnöke természetesen nyomban loholt és beszámolt. Oly igen nagyon megörültek egymásnak, hogy nyomban megállapították, nekik a béke a legfontosabb, majd a köztársasági elnök azzal bocsátotta el a miniszterek elnökét, hogy ezután lesz szíves rendszeresen tájékoztatni őt a fejleményekről. Az csak az én nagyon gonosz lelkem sötét zugaiban vetített film, hogy odaszólt a portás a Sándor-palotába, a főnök üzeni, hogy mindjárt érkezik, Katus addig főzzön egy normális kávét!

A parlament volt szíves jóváhagyni Finnország NATO-csatlakozását. Sajnos Svédországnak még várnia kell, ameddig Erdogan nem ad rá engedélyt, addig menni fog a szívatás. Éspedig arra hivatkozva, hogy a svédek csúnyákat mondtak a magyar kormányra, ezért a nagyon bátor fideszes honatyák még duzzognak és azon huzakodnak, hogy jóváhagyják-e a kérelmet. Ez a svédeket, az uniót és a nyugati világot aligha vigasztalja, de én most jöttem rá arra, hogy Orbán házi parlamentje nem csak arra jó, hogy bármit megszavazzon, amit a gazda akar (eddig csak erre volt példa), hanem arra is, hogy bármit ne szavazzon meg, amit a gazda nem akar.

Tegnap volt a napja annak is, hogy Orbán Viktor meghirdette az európai hadjáratot. Remek ötlet ez ilyenkor, amikor a szomszédban éppen dúl a háború. Olyan szellemes, humoros és minden. A focirajongók – tehát Orbán szerint az ország 120 százaléka – tudja persze, hogy a bolgár-magyar focimeccsről van szó, amit sikerült megnyernie a magyar csapatnak, a pártmédia még éppen szentté nem avatta őket, de már nem sok hiányzik hozzá. Azt nem tudom, mennyit keresnek a válogatott focisták, vagy egy klubcsapatnál mik a fizetések, az azonban most derült ki, hogy a felcsúti fociklub 2,4 millió bruttó fizetéssel ketyegett tavaly, és ez nem ám csak az aranylábú fiúk bére, ez átlag. Benne van a takarító, a gyúró, az adminisztrátor, a jegyszedő, mindenki. Az is kiderült, hogy (gondolom) takarítótól lefelé csökkenteni kell majd a fizetéseket, mert erősen mínuszos a klub a rengeteg beáramló milliárd ellenére is. Nem elég, hogy a kórházak folyamatosan halmozzák az adósságokat, még ez is? Jól nézünk ki, ha a végén nem jut pénz a gyep fűtésére. Az maga lenne a tragédia, de Orbán Viktor biztosan nem fogja ezt engedni. Elvégre számára nem létezik ennél fontosabb dolog. Soha nem is létezett.

Jó ébredezést kívánok mindenkinek! Sál, sapka, kesztyű ne maradjon otthon, mert hideg van és szél, de majd el fog múlni állítólag.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.