NEHAZUGGY

Végleg meghasadt az állampárt egyébként is szanaszét repedt tudata

Posztünnepi, poszttraumás jóreggelt mindenkinek március idusa után eggyel! A túléltük ezt is, de minek? életérzés által sújtva kóválygok két kihűlt kávé között, és próbálok felülemelkedni azon az alacsonyan szálló, demagóg késztetésen, hogy meggyőzzem magam és mint valamire való hittérítő (vicceltem!!!) mindenki mást is arról, hogy ebben az agyonpolitizált, a populációt mindenféle láthatatlan ellenségekkel reggeltől estig riogató közéletben, ebben a fájdalmasan ketté-, de inkább szanaszét szakított országban rohadt nagy meglepetés az, hogy az erkölcsileg lezüllött politikai osztály rendre a saját napi politikai mocskához napirendjéhez igazítja, és lelkiismeretfurdalás nélkül képes megbecsteleníteni bármely nemzeti ünnepet. Lehetőleg az összeset. Szépen, sorban, ahogy következnek a naptárban, bár szerencsére nincs belőlük olyan sok.

Nem, ez egyáltalán nem meglepetés, sőt. Nem is lenne olyan nagy baj ezzel, ha nem arról lenne szó, hogy hazugságok és még nagyobb hazugságok árán addig hamisították a történelmi tényeket és hajlították a politikai propagandájukhoz őket, ameddig 2023 március idusa kiadta Orbán Viktor és a fideszes önkényuralom békepártiságának képletét. Ez történt nagyjából tegnap, miközben én személyesen külön örülök Gyurcsány Ferenc azon felismerésének, miszerint Ady azért jobb verseket írt, mint ő. Annak ellenben soha nem örülök, amikor az orbánizmus kirekesztő, aki nincs velünk, ellenünk van filozófiáját valaki pepitában, a másik oldalról beletolja az arcomba.

A narancsos Orbán pizzát munkaköri leírás okán zabálni kényszerülő (bár simán lehet, hogy önként, boldogan, dalolva tömték magukba hányásig, főleg ha az is közpénzből ment) láncos propagandistákkal a legkevésbé sem együttérezve, mielőtt a politikai korrektség jegyében, amely ellen tűzzel és vassal küzdenek a nertársak, hamvakat szórnék az okos fejemre, amiért a Kiskőrösön kordonok mögé bújt miniszterelnök ünnepi uszítására számítottam, és legnagyobb meglepetésre az igazi március 15-i hergelést, uszítást és provokációt kivételesen nem az ő számlájára kell írnom, még egy szót ejtsünk a kordonokról. Az, hogy 2023-ban, egy nem választási évben egy nemzeti ünnepen az újságírókat kitiltják a miniszterelnök ünnepi beszédéről, miután korábban arról tájékoztatták őket, hogy előzetes sajtóregisztráció nem szükséges és szinte szeretettel várják őket az eseményen, akkor is világ szégyene lenne, ha a miniszterelnök kivételesen nem utcai harcos fennállásának legsilányabb iskolai fogalmazását olvasta volna a fel a papírjaiból Petőfinek, pontosabban Petőfi fajtájának képzelve magát. Csak a Tisztelet a bátraknak táblácska hiányzott a Kiskőrösre kihelyezett pulpitusról, úgy lett volna igazán teljes a szigorúan megválogatott közönség előtti pávatánc és a bátrakról való ábrándozás, akik közé ő már soha nem fog tartozni.

Úgy tűnik, hogy idén az ünnepi állampárti munkamegosztás szellemében Simicskó Istvánnak, a KDNP nevű világnézeti törpepárt frakcióvezetőjére és Csák János, huszárbajuszt viselő kultúrember miniszterre hárult a terítéken lévő ünnepbe, az 1848-49-es szabadságharcba való belerondítás oroszlánrésze, az, hogy a Fidesz-KDNP kollektív aktuálpolitikai elmebajának (értsd: hamis, hazug, álságos békepártiság) ragacsával összekenjék a nemzeti ünnepet. Pont azt, amelyik a magyar történelem egyik kevés, átmenetileg sikeres KATONAI ellenállásának fontos pillanata, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom nagyarányú katonai beavatkozásával tudta legyőzni.

És akkor jönnek ezek a szerencsétlenek 175 évvel 1848 után, és a főnökük – egyes interpretációk szerint – rendhagyó beszédét megelőzve belefosnak az erkölcs utolsó maradványainak ventilátorába. Jön a papi pedofíliát eltussoló II. János Pál pápát mentegető KDNP és arról lamentál, hogy léteznek olyan idegen érdekek, amelyek pénzt és fáradságot nem kímélve azon dolgoznak, hogy egész országok életét irányíthassák, hogy hozzájuk hű embereket juttassanak kormányra, akik meg akarják mondani, hogy kikkel éljünk együtt. Rá akarnak szorítani bennünket, hogy lépjünk háborúba az ő érdekeik szerint. Még szerencse, hogy Simicskó a helyén volt, ezért volt ki szóljon: március idusának szelleme arra sarkall minket, hogy minderre nemet mondjunk, mert mindenkori magyar érdek, hogy a saját sorsunkról mi magunk dönthessünk. A világ sötét diktatúráival parolázó, szélsőséges eszmékkel kokettáló (őfelségének ma már jelenése van a kipcsakok rendkívüli törökországi találkozóján), szélsőségesen korrupt párszövetség által kormányzott országában, amely a nyugati szövetségi rendszer életmentő közpénzinfúziója nélkül maga alá csinál, a kormányzó törpepárt beszélő feje az idegen érdekek alatt természetesen nem a szomszédban pusztító, a szabadságharcainkat, forradalmainkat vérbe fojtó tetves birodalom ma is a szomszédban öldöklő örököseit érti, hanem azt a szövetségi rendszert, amelynek köszönhetően nem a világ egyik legsötétebb gödre vagyunk. Amely szövetségei rendszernek a szerves részei vagyunk, legalábbis most még úgy tűnik, hogy kétharmaddal szavaznák le mimagyarok Orbánt, ha a Huxit mellett kampányolna.

És jön a harcsabajszú kulturinnovátor miniszter és nem szégyelli a szájára venni, hogy a Nemzeti Dal a családról, a hazáról, Istenről, a BÉKÉRŐL szól. Tehát a békéről szól az a vers, amelynek egyik legismertebb passzusa a „fényesebb a láncnál a kard”. És nincs vége, mert jön a rendhagyó utcai harcos, aki valóban – szórom a hamvakat – ezúttal megkímélt mindenféle tőle megszokott fenyegetőzéstől, nem lengette az elégtétel ígéretét, nem üzent a maga magyar módján Brüsszelnek, Washingtonnak, Sorosnak, Gyurcsánynak vagy a pedofil buziknak, nem bizonygatta, hogy ő a tüske az európai köröm alatt és küllő a botok között. Nem. Ehelyett egy zavarbaejtően kínos és bugyuta fogalmazásban elmélkedett Petőfi Sándorról és odáig tolta az elvtelenség, jellemtelenség, kizárólag a hatalmon maradást szolgáló évtizedes köpönyegforgató politizálás fostalicskáját, ameddig megjelent a sötét lelki szemei előtt Petőfi, amint odakanyarítja a 12 pont elé, hogy legyen béke. Majd így folytatta: és ha a szó nem segít, elindul újra meghalni a magyar szabadságért. Tartozunk neki, ezért sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a kezünkből. Az ilyen próbálkozások nem fognak sikerülni, „mert minden magyarban van egy kis Petőfi”.

Azt a dögszagú marhaságot próbáltam elengedni a fülem mellett, hogy magyarnak lenni kötelesség, méltónak lenni a fajtánkhoz, bár minden ilyen olcsó fajelméleti, identitáspolitikai megnyilvánulás elborzaszt. Különösen látva, hogy mennyire sikeres volt az agymosás, a Fidesz rajongói között van olyan, aki Putyint tartja a fehér ember utolsó mentsvárának, és különösen látva, hogy közben a Fidesz félhivatalos náci tagozata, az ő hazájuk azzal nyomul, hogy kivinné az országot a NATO-ból, mert a béke és a függetlenség pártján áll, és vissza akarja venni Budapestet „az életképtelen, magyartalan belpesti romkocsmatöltelékektől”. Ezek méltók Petőfihez? Ezek pofáznak arról, hogy magyarnak lenni valami különleges adottság? Akik összekacsintanak a szélsőséges ideológiák dögkútja fölött? ű

Tizenhárom év kellett hozzá, de tegnap végleg meghasadt az állampárt egyébként is szanaszét repedt tudata, amikor a vezérkos ezt az arcpirító kijelentést a szájára vette, hogy Petőfi valójában azt akarta, amit ő akar, hogy legyen béke. Két sorral feljebb még az volt, hogy Kiskőrösről indult az 1848-as forradalom, lényegében Petőfi robbantotta ki a forradalmat, de csak azért, mert békét akart. Az, bazmeg. Megbeszélte Vasvárival, Jókaival, Irinyivel, hogy jól van akkor, ne csináljunk semmit a picsába, mert a végén még belesodródunk a háborúba. Az Akasszátok fel a királyokat, a Nemzeti Dal, a Föltámadott a tenger mind-mind a békevágy himnusza valójában, csak százötven éve félreértjük.

Rohadtul szégyellem magam ezért a tegnapi műsorért, ezért az Orwell által megénekelt, duplagondolnak szobrot állító rendhagyásért, de az elvtársak tényleg most értek fel a csúcsra. Idézem is, mit jelent a duplagondol:

„[…] „azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. […] Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot…”

Pontosan. Ez történik, amikor egy elvtelen bűnbagázs elkezdi elhinni a saját hazugságait. Abból ez lesz. És nem kellett hozzá habzó száj, ökölrázás és vérben forgó szemmel üzengetés. Bizonyos értelemben ez a szabadságharcos fennállásának legmélyebb pontja. Nézetem szerint ez alatt csak az van, hogy van ma Magyarországon olyan iskola, ahol az igazgató elvtárs politikai áthallások miatt tiltotta le a március 15-i ünnepséget, mert abban mert abban elhangzott volna a fent idézett Akasszátok fel a királyokat, meg olyan olyan csúnya mondatok mint hogy „Le a cenzúrával”, illetve „Szabad utat a sajtónak”, amelyekről az elvtárs szerint Orbánra asszociálna a közönség. Úgy gondolom, hogy a kordonokkal, a 12 pont elé kanyarított békével együtt ez az ország megérett a pusztulásra. Ezt agyilag, lelkileg már nem lehet visszahozni. Elveszett.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább