NEHAZUGGY

Mert a filmek világa mindig is szubjektív volt

Lázár Gergő | 2023. Március 14, Kedd | 13:36

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mainstream középszerűsége – kiosztották az idei Oscarokat, itt vannak a nyertesek! – áll a Mandiner cikkének címében, amivel nem tudnék nem vitatkozni. Nem vagyok filmes szakember, de már gyermekkorom óta óriási rajongója vagyok a filmeknek. Nálunk családi program volt a közös filmezés, hiszen ez egy olyan megosztott élmény tud lenni, aminek tanító célja is van. A filmet követően beszélgettünk, elmondhattuk a véleményünket arról, hogy mit gondolunk egyes témákról és kifejthettük az álláspontunkat. Talán ezért is szeretek vitába szállni manapság, hiszen azt tanultam meg, hogy rendelkezzek saját véleménnyel és amennyiben azt helyesnek vélem, úgy próbáljak meg érvelni emellett. Véleményem szerint egy jó film borzasztó sokat tud tanítani valakinek, talán pont ezért idegesít fel olyan kegyetlenül az, hogy egyfelől minden korábban befutott filmet, vagy trilógiát újra felélesztenek, illetve ami még ennél is borzasztóbb az az, hogy a Marvel-DC filmek már szinte kötelezőek lettek.

Elég csak megnézni egy havi moziajánlót és kétlem, hogy lesz olyan idő, amikor éppen egyetlen képregény-adaptációt sem mutatnak be. Szuperhősök mindenhol, amelyek nem csak azért borzasztóak, mert silány módon vannak megcsinálva, hanem azért is, mert semmiféle mondanivalójuk nincs. A jó és a rossz harca, a barátság és összefogás fontossága. Micsoda üzenetek ezek, kérem szépen! De az Oscar gálák nem erről szólnak, ott nem a gagyi és az ócska szokott nyerni, hanem általánosságban a jobb filmek és a valóban tehetséges alkotók. Persze ez sem mindig teljesen igaz, hiszen néha hoztak már olyan döntést a bírák, amivel nem nagyon értett egyet körülbelül senki, de hát ilyen a művészet ugye, amelyhez a filmszakma is tartozik. Már ha nem silány, úgynevezett blockbuster, vagy popcorn filmekről beszélünk, amelyek szellemi színvonala olyan alacsony, hogy sokszor talán még a Fidesz szavazóinak is örömet okoznak.

Idén a Minden, mindenhol, mindenkor nyert a legtöbb kategóriában – 11 jelölésből hetet gyűjtött be -, ami a kormánypárti Mandiner szerint nem volt kiérdemelt, hiszen egyszerűen csak unalmas és annyira középszerű, amennyire középszerű egy film lehet. Mindent el lehet mondani a fenti filmről, csak azt nem, hogy középszerű, hiszen olyan meglepő történések vannak benne, amire a néző nem igen számíthat. Nekem nem volt problémám a filmmel, noha nem gondolom, hogy kiérdemelt 7 Oscar-díjat, de nem én döntök ezek megítéléséről, ezért nem is kérdőjelezem ezt meg. A film elgondolkodtat, hiszen messze nem egyszerű és szájbarágós, hanem egy olyan alkotás, amelyet követően akár még beszélgetni is lehet a film mondanivalójáról, ami szerintem minden esetben egy pozitív fejlemény. Egy film célja szerintem ugyanis nem az kellene, hogy legyen, hogy minél nagyobb bevételt termeljen az előállító stúdió számára, hanem az, hogy legyen egy olyan üzenete, amelyet sokan képesek megérteni és átgondolni.

Persze nem azt mondom, hogy minden filmnek mélynek és elgondolkodtatónak kell lennie, hiszen van olyan, hogy az ember csak egy bugyuta, semmitmondó filmet néz meg egy fárasztó nap után, de amikor ezen filmek válnak egyre dominánsabbá, akkor probléma van. Márpedig véleményem szerint már évekkel ezelőtt elérkeztünk ehhez a ponthoz, ami miatt én már moziba sem járok. Nincs ugyanis ma már választék a filmek között, hiszen vagy DC, vagy Marvel film van épp a terítéken – arról nem beszélve, hogy Spanyolországban alig van olyan film, amit nem szinkronizálnak – a komoly, valóban érdekes filmek ma már nem nagyon kerülnek filmvászonra. Utolsó mozis emlékem nem más, mint az Avatar második része, ami számomra óriási csalódás volt. Ugyan valóban lenyűgöző a látványvilága, de ennyiben ki is merül a történet, hiszen a cselekménye körülbelül két mondatban leírható.

Ugyan nem voltam feltétlenül oda a Minden, mindenhol, mindenkorért, de legalább az elmondható, hogy egy érdekes film vitte haza a legtöbb díjat. Bár ugyanezt nem mondanám el a legjobb külföldi film győzteséről, amely véleményem szerint igen unalmasra sikerült, noha megértem annak üzenetét. A háborús német filmről, a Nyugaton a helyzet változatlanról van szó, amely egy olyan időben jött ki, amikor Oroszország háborút vív Ukrajnával, de véleményem szerint semmi újat nem mutatott, noha vizuálisan valóban igen szépre sikeredett. De talán célját mégis elérte, hiszen ha ezen film kapcsán többen kezdenek el beszélni a háború borzalmairól, és mindannyian felfogjuk, hogy milyen tragédiát él át jelenleg Ukrajna. Mert a háború, az háború, senkit sem kímél. Lehet, hogy most éppen nem vagyunk annak szemtanúi, de elég csak abba belegondolni, hogy összesen ezidáig már legalább 200 000 ember vesztette életét a harcokban, egyetlen év alatt. Erre a világháború óta nem volt példa az európai kontinensen.

Érdemes tehát az Oscar-gálát ilyen formán is követni, hiszen azon felül, hogy nyilvánvalóan a szakmai teljesítményt díjazzák, nem szabad megfeledkezni a filmek üzenetéről sem. Márpedig nincs olyan év, amikor ne kerülne ki olyan film, amely ezt az üzenetet hordozza. Nem kötelező ezzel egyetérteni persze, de a filmek világa mindig is egy szubkejtív világ lesz, ezért véleményem szerint mindenki nézzen olyan filmeket, amilyenek neki örömet okoznak.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!