Mani kövek

Spectator: Ez már a hatodik lenne?

A földi élet történetének legalább két és fél milliárd éves utolsó, bő félmilliárd éve során, amikor az élővilág már kiterjedt mértékben benépesítette a bolygót, öt nagy globális méretű kihalási esemény történt, amelyek következtében az élővilág túlnyomóan nagyobb része kipusztult. Ezek az események és következményeik  – ha a pontos okok teljes köre elegendő biztonsággal nem is minden esetben tisztázhatóak – a tudomány által jól ismertek és a Nagy Öt összefoglaló néven is szokták emlegetni. Néhány évtizede azonban, mióta egyre szélesebb körűen és részletesebben tárja fel a tudomány a Földön jelenleg megfigyelhető globális változásokat, sok biológus és ökológus arra figyelmeztet, hogy jórészt az emberiség tevékenységének tulajdonított változások már a hatodik kihalási esemény előjeleit, lehetséges okait mutatják. Vajon túlzott-e az aggodalom? Nem csak egyes tudományágak által túldimenzionált, dramatizált jövőképről van szó?

A tudósok egy része azonban úgy véli, hogy nem kell aggódni, mert a tömeges kihalás az evolúciós folyamat természetes része, velejárója. Azonban kiderült, hogy a fajok kihalásának aránya már (az antropocénnek elnevezett, az emberi jelenléttel jellemzett időszakban) százszorosa a geológiai múlt vizsgálata során tapasztaltnak. A múlt leletei alapján észlelt kihalás egyáltalán nem evolúciós természetű, hanem a környezet hirtelen változásának eredménye. Az evolúció, benne az élővilág sokszínűségével mindaddig zavartalanul folytatódik, amíg  olyan hirtelen és szokatlan változás a környezetben (ökoszisztémában) nem következik be, amihez már képtelen alkalmazkodni. A múltbeli tömeges kihalások után évmilliók alatt állt helyre az ökológiai rendszer és az élővilág új egyensúlya. Ma azonban nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy jelenleg már 7 milliárd ember él és tevőlegesen befolyást gyakorol a környezetére és  ökoszisztémára. A tapasztalt változások, megfigyelési eredmények elutasítása felelőtlenség tudományos szempontból és az főleg elfogadhatatlan, hogy a politikusok egy része (pl. Donald Trump, Jair Bolsonaro) ugyancsak erőteljesen hajlamos rövidtávú döntéseit a nyilvánvaló változások elutasítására alapozni.

A jelenleg ismert kutatási eredmények szerint az élővilág biológiai sokszínűsége érzékelhetően csökken, a környezet átalakul és az éghajlatváltozás kilátásai egyre borúsabbak és okkal feltételezhető, hogy megváltozott rendszerállapottal kell szembenéznünk a nem túl távoli jövőben. Nem túlzás azt állítani, hogy a biológiai sokszínűségre a legnagyobb veszélyt a mezőgazdaság, ezen belül pedig az állattartás jelenti; az üvegházhatású gázok kibocsátása, az élőhelyek leromlása és az élőhelyek elvesztése miatt. Az intenzív mezőgazdálkodás létező gyakorlatát a mai ismeretek és felfogás szerint az alacsony intenzitású, hagyományos gazdálkodási rendszerekkel lenne szükséges kiváltani, ennek azonban a jövedelmezőség ellent tart.

Az emberi történelem során a termőföldek használata önmagában a fajgazdagság jelentékeny csökkenését eredményezte. A mezőgazdasági élelmiszertermelés és állattenyésztés, egyáltalán az élet fenntartása azt jelenti, hogy az emberi gazdálkodásnak a szárazföldek jégmentes területei mintegy 40 %-át kell használni és ennek is hozzávetőlegesen 75 %-az állatállomány, állattenyésztés számára szükséges. A föld kihasználása azonban hosszú idő óta egyáltalán nem a kedvező iránya módosul, az erdők mennyisége csökken, a bioenergiát termelő növénytermesztés területe és az állattartás területe egyaránt növekszik.

Az évtizedek óta már tapasztalható éghajlatváltozás bizonyíthatóan már eddig is az állatfajok 20 %-kal való csökkenését eredményezte és várhatóan ez a hatás a közeljövőben még erőteljesebb lesz. A klíma változásának azonban legfontosabb okozója az, a ma már évente 7 gigatonna tömegű széndioxid, aminek 14,5 %-a az emberiség állattartásának következménye (Más kutatások szerint az állattartásból származó gáz aránya nagyobb, 12-18 % közötti). A vágóállatként tartott szarvasmarhaállomány az állattenyésztési szektor üvegházhatású gázkibocsátásának 41 %-át, a tejtermelő célú állattartás pedig 20%-át adja. A sertés és baromfitartás 8-9 %-kal járul hozzá az üvegházhatású gázok mennyiségéhez. Az élelmiszerelőállítás és feldolgozás (45% és 39 %) a másik nagy kibocsátó. Az állati termékek szállításához felhasznált üzemanyag további 20 %-kal növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását. Természetesen léteznek már technológiák a kibocsátás mértékének csökkentésére, azonban ezek pótlólagos beruházásigény miatt alig terjedtek még el. Az állattenyésztés és húsipar által kibocsátott üvegházhatású gáz nehezen lesz azonban csökkenthető, mert az emberiség igénye a termékek iránt az előrejelzések szerint 2005 és 2050 közötti időszakban mintegy 70 %-kal fog bővülni, amit a népesség addig  már 9,5 milliárdra (2050) történő növekedése fog igényelni. Jelenleg még a fejlettebb országokban is a húsfogyasztás az étrend 40 %-át teszi ki, ugyanakkor bizonyított tény a kérődzők húskészítményeinek életciklus-elemzése alapján, hogy ezek üvegházhatású gáz okozta „lábnyoma” 19 – 48-szor nagyobb, mint a magas fehérjetartalmú növényeké. Mégis bizonyítható, hogy fogyasztás-orientált javaslatok eddig gyakorlatilag kimutatható eredményt nem hoztak.

Az ENSZ szervezeteként 1988 óta működő, svájci székhelyű Éghajlat-változási Kormányközi Testület jelentős nemzetközi tudományos háttérrel támogatva rendszeresen megjelentet összefoglaló és nagyon is figyelemfelhívó tanulmányokat. A szervezet által kidolgozott, folyamatosan pontosított forgatókönyvek a földterülethasználat, az energiafelhasználás, a klímaváltozás és az emberi populáció változásának összefüggéseit elemzik. A szigorúan tudományos módszertan eredménye azonban soha nem tartalmaz közvetlen politikai üzenetet vagy ajánlást. Négy utat, négy lehetséges forgatókönyvet tanulmányoztak a kutatók, lényegében a nemzetközi tudományos közösség a 2100-ig terjedő időszakra. Tanulságosak a következtetések:

Az egyes változat 2100-ra 10,1 milliárdra becsüli az emberi populáció lélekszámát. A mezőgazdaság súlya a fejlett térségekről a fejlődő régiókra tevődik át. Óriási mértékben meg fog növekedni a bioüzemanyag termőterülete. A városlakó népesség mennyisége lényegében várhatóan nem fog növekedni 2010-hez viszonyítva. Az energiahatékonyság ebben az időszakban számottevő mértékben növekszik, ugyanígy növekszik a leválasztott széndioxid és annak tárolási kapacitása. Az energiaigény növekedését az atomenergia és megújuló energiaforrások bevonása elégíti ki. A jelenlegi ipari társadalom idején tapasztalt hőmérséklet várhatóan 1 °C -kal emelkedik. A besugárzás mértéke ∼3 watt/m² lesz 2100-ig, azután csökken a besugárzás mértéke.

A második modell szerint 2065-ben az emberiség növekedés eléri a 9 milliárdos maximumot, ezt követően a népesség 8,7 milliárdra csökken 2095-re. A széndioxiddal kapcsolatos költségek növekedése miatt az őserdők megőrzése és új erdők telepítése kerül majd előtérbe. A mezőgazdasági terméshozamok, továbbá a gazdálkodás hatékonysága is növekszik, az étrendi szokások változása pedig áttételesen a szántóföldi és legelőterületek csökkenéséhez vezet. A bioüzemanyag-ültetvények csak minimális mértékeben növekednek. A városok mérete várhatóan nem fog változni.  Az energiaigény egésze csökken, ezen belül a fosszilis forrásokból származó energia mennyisége mérséklődik leginkább. Az atomenergia és a megújuló energiaforrások részesedése növekszik, párhuzamosan a széndioxid-lekötéssel és tárolási kapacitások növekedésével. A bioüzemanyag felhasználása enyhén növekszik, azonban a biomassza előreláthatólag csak korlátozott mennyiségben áll majd rendelkezésre. A hőmérséklet hozzávetőlegesen 1.7  °C-kal növekszik,a besugárzás 4,5 watt/m² érték körül alakul.

A harmadik változat az ENSZ 2004 évi népességnövekedési becslését veszi alapul, eszerint várhatóan 2100-ban 9,1 milliárd ember fog élni a Földön. A városi települések mérete arányosan növekszik a népesség növekedésével. A szántóföldi területek jelentősen megnövekszenek a népesség élelmiszerigényének gyors változása miatt, viszont drámaian csökken a legelők területe. Ennek a modellnek bekövetkezése esetén a hőmérséklet 2,5° C-kal emelkedik 2100-ig. A besugárzás intenzitása 6 watt/m²-ig emelkedik, majd 2100 után stabilizálódik ez az érték.

A negyedik modell lidércnyomásos jövőt vetít előre. Eszerint a népesség 12 milliárdra duzzad, ennek következtében megnövekednek a terméshozamok, a termékek iránti kereslet miatti – ismételten intenzivifikált  – mezőgazdasági művelés nyomán. Ezzel együtt is a termelésbe vont földek kiterjedése és a legeltetés területei gyors ütemben növekednek. Csekély mértékben ugyan, de bővül a bioüzemanyagokat termelő ültetvények kiterjedése is. A gyorsan szaporodó népesség a városok méretének és számának robbanásszerű növekedését fogja eredményezni. Mindeközben nem változik a a gazdaság energiahatékonysága, ezért az energia utáni mennyiségi igény megállás nélkül növekszik. A hagyományos, olcsó olaj és gáz kitermelése rohamosan csökken, ami a nem-hagyományos energiaforrások és a szénalapú tüzelőanyag felé tereli a felhasználást. A bioüzemanyagok mennyiségének növekedése várhatóan ekkor már csekély lesz. A hőmérséklet növekedése 2100-ig várhatóan 4°C lesz. A felszínt elérő sugárzás intenzitása emelkedik, eléri a 8,5 watt/óra értéket.

Az elmúlt ötszáz évben dokumentáltan sok állatfaj pusztult ki, bár számos ellenzője van annak a nézetnek, hogy az emberi faj fokozatos, ám megállíthatatlan elterjedése lenne ennek az okozója. Kétség kívül igaz, hogy a fajok vagy csoportok kihalási arányainak becslése egyrészt földtani időből, másrészt túlnyomórészt tengeri maradványok alapján történt. Mégis nehéz elvonatkoztatni az emberi jelenlét jelentőségétől, ha figyelembe vesszük, hogy 1500 óta 617 gerinces faj kipusztulása dokumentált és ez messze meghaladja az ember előtti időszakból származó leletek adataiból kikövetkeztethető kihalási arányt. Az állatvilágban tapasztalható kihalási arány értékelése máig tudományos vita tárgya, azonban maga a jelenség tényszerűen vitathatatlan. De a vita inkább arról szól, hogy ez az emberiség tevékenysége nyomán indukált gyors folyamat vagy sem.

A légkör üvegházhatású gázainak mennyisége azonban vitán felül az emberi társadalom életéhez köthető. A globális felmelegedés oka is megalapozottan, ha nem is kizárólagosan az ipari társadalom működéséből fakadó, nagy mennyiségű széndioxid és egyéb gázok kibocsátása. A széndioxid jelentős részét ugyan a szárazföldi növényzet életműködése során megköti és feldolgozza, de sajnos egyre tisztábban látszik, hogy a kibocsátás régen meghaladja az egyensúlyozható szintet.

Az óceánok vizének a savas kémhatás felé elmozdulása sem csak a – globálisan jelenleg nem is túl nagy jelentőségű – vulkanizmushoz köthető, hanem széndioxid egy részének oldódásával jár és ezzel követlenül károsodik a tenger élővilága. Beszédes és nem tagadható példa a Nagy Korallzátony, ami már több helyen súlyos károsodás nyomait mutatja.

A fenti, távolról sem teljes körű és talán nem is teljesen következetes töprengő gondolatok lezárása nem térhet ki a bevezetőben felvetett kérdés elől: az Öt Nagy után a hatodik elején vagyunk? A rövid válasz az lehet, hogy nem. A földtani időben visszafelé haladva, a nagy kihalási események elindítója vagy a Föld fejlődésével járó hatalmas erejű események vagy pedig exogén, űrből érkezett anyag volt. Minden kihalási esemény kezdete nagyléptékű, szilárd kéregbeli változás volt, aminek a hatása tovább gyűrűzött az élővilágban. Valamennyi kihalási esemény hosszabb időintervallumon belül játszódott le, soha nem történt teljes kipusztulás: voltak nagy számban vesztesei, de voltak nyertesei is. (Ezekről a földtani eseményekről és körülményekről más alkalommal lenne érdemes részletesebben gondolkodni.)

A jelenlegi vita az emberiség által indukált kihalásról persze nem elméleti jellegű. Számos olyan ismert és megtapasztalt jelenség (klímaváltozás, globális felmelegedés, üvegházhatású gázok kezelése, tengervíz pH-jának savas irányban történő változása, kivételes meteorológiai események, stb.) van már, ami felveti a megalapozott kérdést, mennyiben felelős az emberiség tevékenysége a változásokért és egy önpusztító kihalási eseményért.

Aligha vitatható, hogy sok milliárd ember által életre keltett és működtetett gazdálkodás minősége, az erőforrások alig korlátozott, gyakran ésszerűtlen kiaknázása, az érdekegyeztetés gyakorlatilag szinte teljes hiánya miatt elérkezett az a jövőbeli rövid időszak, amikor kényszerítően szükséges változtatni. Máskülönben csukott szemmel és süketen valósítja meg az egyébként önmagát Homo sapiensnek tekintő faj a jövőkép negyedik típusú modelljét.

2019. 05, 04.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább