Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: Égi látogató: arizonai meteoritkráter

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kietlen, szinte sivatagot idéző száraz éghajlatáról, ám sok természeti látnivalójáról is híres Arizona államban az utazó meglátogathatta az arizonai meteoritkrátert, aminek mai elnevezése (a földterület tulajdonosa után) Barringer kráter, de korábban még Coon Butte néven volt ismert. Annak ellenére, hogy valóban látványos helyszíne egy meteorit becsapódásának, az állam más természeti csodái mellett – bár régóta ismert volt -kevés figyelem irányult rá egészen 1891-ig.  Ekkor az amerikai Földtani Szolgálat kutatója alaposabban szemrevételezte a hatalmas krátert és  megállapította, hogy meteorit becsapódásból származik. Arra számított, hogy a kráter mélyén óriási, kozmikus eredetű vasból álló magnak kell lennie, annál is inkább, mert a kráter körül széles zónában apró, vasanyagú törmelékeket talált. A becsapódási hely közepén azután kezdetleges eszközökkel igyekezett megtalálni a remélt, vasból álló meteorit anyagot. Miután semmi ilyenre nem bukkant -mai divatos kifejezéssel – felfogásában paradigmaváltás következett be: a krátert a kutató újabb véleménye szerint vulkáni gőzök robbanása hozta létre és a környezetben fellehető apró meteorit darabok egy merőben másik esemény termékei. (A környéken talált vas-nikkel meteorit darabkákból már 1886 után a winslowi postamester öt tonnát gyűjtött össze és a világ különböző múzeumainak eladta.) A vulkáni eredet-elméletet még a múlt század első harmadában is bizonygatta néhány kutató, bár akkor már a bizonyítékok tömege cáfolta azt.

A geológiai vélemény azonban nem szegte kedvét Daniel Barringer mérnöknek és vállalkozónak, aki a kráter területét is tartalmazó 2,6 km² földet vásárolt itt és fúrásos kutatásba kezdett a becsapódási hely közepén. Akkori értékben rengeteg pénzt fektetett be a – végül teljesen eredménytelenül végződött – vas utáni kutatásba. (A terület ma is a család tulajdonában van és mivel nem szövetségi terület, nem minősítheti a kormány nemzeti parknak.)

Az arizonai meteoritkráter (Barringer kráter) (Fotó: Jon Sullivan, Wikimedia)

Az arizonai kráter távolról sem a legnagyobb a világon, mérete azonban így is tiszteletreméltó. Átmérője 1200 m, mélysége 173 m, a térfogata 62,7 millió m³. A becsapódás nyomán kiszórt kőzetanyag becsült mennyisége 272 – 363 millió tonna. A kráter peremén 30 – 60 m magas, törmelékből álló perem jött létre, a keleti oldalon magasabb a szegély. A becsapódás idejét, 49700 ± 850 év  megbízható pontossággal ismerjük. A gödörben a becsapódást követően hamarosan édesvizű  tó alakult ki, aminek 27 m vastag lerakódásaiban zárt szerves maradványok pontos kormeghatározást tettek lehetővé. (A becsapódás akkor történt, amikor a neandervölgyi emberek uralták Európát és megkezdődött a Homo sapiens vándorlása ide. Az észak-amerikai kontinensen még bőven tartott a jégkorszak, majd további 30 000 év eltelte után fejeződik be.)

50 ezer éve még erdősült és csapadékos klímájú volt a térség és az őskörnyezet megbízhatóan rekonstruálható: tűlevelű és lombos fák alkották a növényzetet, az állatvilág zöme nagytestű emlősfajokból tevődött össze.

Az érkező meteorit becsült tömege 150 ezer és 300 ezer tonna között lehetett, azonban ez mindössze feltételezés, ugyanis a felszínre ennek csak egy része érkezhetett meg, anyagának túlnyomóan nagyobb része a légkörben elpárologhatott. Összesen eddig 30 tonna meteoritot gyűjtöttek össze itt a becsapódás környezetében. A legnevezetesebbek a Canyon Diablo-nak (egy négy kilométerrel távolabbi helyről) elnevezett meteorit töredékek, amelyek 7 % nikkelből és 92 %-ban vasból állnak, beágyazva pedig még apró, eredetileg grafit szemcséket is tartalmaznak, amelyek a becsapódáskor gyémánt kristályokká alakultak. Az ilyen típusú meteoritdarabok szinte kizárólag a kráter peremén feltornyosul törmelékszegélyből ismertek. A meteoritdarabok között a legnagyobb 639 kg súlyú, saját neve van: Holsinger .

A becsapódáskor keletkezett tűzgolyó mérete becslés szerint 10 km átmérőjű volt, az epicentrumtól 20 – 24 km távolságon belül minden élőlény, növényzet megsemmisült, az lökéshullám által keltett 1000 km/óra sebességű szélvihar pedig legalább 30 – 40 km sugarú körben okozott súlyos pusztítást. Valószínűsíthető, hogy az összegzett hatás miatt 800 – 1500 km² területen a vegetáció elpusztult és a távolabbi körzetben is további károk keletkeztek. A hatás azonban lényegében lokális volt, mert bizonyíthatóan a kráterben hamarosan tó alakult ki, üledékéből állati maradványok kerültek elő. Néhány évtized alatt, legfeljebb 100 év után az élővilág és környezet tehát újratelepült. 

A kozmikus esemény folyamatának magyarázata során felvetődött, hogy ilyen nagyerejű becsapódás után a kráterben miért nincs több megolvadt kőzet. A felszín, ahova a meteorit becsapódott, a földtörténeti ókor végén lerakódott tengeri mészkőrétegekből áll. Az első feltevés szerint az ütközés apró cseppekre diszpergálta a kőzeteket és a mészkőrétegek szinte felrobbantak, azonnal széndioxiddá alakultak. Újabb kutatások eredménye alapján azonban ettől eltérő lehetett a becsapódás folyamata.

A földi légkör bizonyos mértékig hatékony védelem a kisebb méretű, űrből érkező törmelékkel szemben, mert a légkörbe ütközve még a vasanyagú meteoritok is elrepednek és valószínűleg ez történt ez esetben is. Az eredetileg 40 m átmérőjű, 300 ezer tonna tömegű aszteroida fele 14 km magasságban, a légkörben szétaprózódott, mielőtt elérte volna a földfelszínt. Az aszteroida épen maradt része 12 km/secundum (a leggyorsabb puskagolyó sebességének tízszerese) sebességgel érkezett. 5 km magasságban a törmelék egy 200 m körüli átmérőjű körben már szétszóródott. A 15 km magasságból a felszínig zuhanó törmelék 6,5 megatonna energiát képviselt és óriási légrobbanást idézett elő. A még épen maradt rész becsapódása 2,5 megatonna (2,5 millió tonna TNT robbanóereje) energiájú volt. Az olvadt kőzetek szinte teljes hiánya a becsapódási területen tehát a légkörben történt részleges széteséssel és a légkör csillapító hatásával magyarázható.

A múltbeli  becsapódási események megfigyelésein és adatain alapuló számítások szerint statisztikailag a Földön 6000 évente következhet be ilyen vagy hasonló aszteroida-becsapódás.

A meteoritkráterről kevésbé ismert, hogy az 1961-ben kezdődött Apolló program előkészítése során a NASA, az űrhajósok számára a kráterben és környékén tréningeket és bizonyos képzéseket tartott. A jövőbeli, Holdra küldendő legénység tagjai itt egyszerű talajmintavételi módszereket sajátítottak el. 1963-ban a NASA és az Egyesült Államok Földtani Szolgálata (aminek egyik regionális központja a közeli Flagstaffban van) a Hold felszínének egy részét leképezte és fizikailag is kialakította az arizonai sivatagban annak felszíni másolatát. Rengeteg robbanóanyag felhasználásával a Holdfelszín egy kis részének pontos mását, több száz kisebb-nagyobb krátert alakítottak ki. Ennek a területnek a neve Cinder Lake. Itt tesztelték azután a holdjárót, mintavételi technikát.  (A meteoritkráternél levő látogatóközpont egyik látványossága az itt kiállított szkafanderek és visszatérő egység. Az itt elhangzó legendával szemben azonban űrhajósfelszereléssel soha nem tréningeztették a kráterben a jövendő űrhajósokat.)

2019. 05. 01.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.