NEHAZUGGY

Mint süket a csengőt

Molnár Bálint | 2023. Március 12, Vasárnap | 13:10

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap szombat volt, az ember azt gondolta, én legalábbis azt gondoltam, hogy a március ünnepi idusa előtti – a szél- és porvihar okozta tragikus pusztításoktól sem mentes – hétvégén az állampárti propagandagépezet pihenő üzemmódra áll. Vagy legalábbis kicsit visszavesz a békepárti jelmezébe beleszorult miniszterelnök kétoldali becsípődéséből, aki napok óta szinte kizárólag háborús béketartalmat tol a közösségi oldalán. Még a sufnigazdasági évadnyitón előadott súlyos halandzsázását is képes volt úgy keretezni, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból. Mintha a NATO-tagságból fakadó jogok és kötelezettségek összeegyeztethetőek lennének ezzel a mindenki más belesodródik, mi egyedül kimaradunk süket dumával. Mintha az Európai Unió egyetlen háborúból kimaradó békepárti országa, egyben az egyetlen, amely úgy marad ki a háborúból, hogy közben háborús veszélyhelyzet van érvényben június végéig, és ahol tulajdonképpen napra pontosan három éve megszakítás nélkül rendeleti veszélyhelyzeti kormányzással uralkodik és él vissza a kormány, a maga öt hét alatt gyorstalpalt alezredeseivel bármit tenni tud, ha esetleg úgy alakul.

Szóval miután napok óta semmi más nincs, csak a háború, úgy gondoltam, hogy legalább hétvégén leteszik a szájkaratét, a beszélő fejek megtérnek szent családjaik kebelére, ahogy kereszténykonzervatív, a heteroszexuális család eszményével reggeltől estig öblögető családbarátéktól az elvárható, és két hétköznapi háborús propagandaszőnyegbombázás között hagynak szusszanásnyi időt a szusszanásra ennek a nyomorult országnak. Annál is inkább, mert nemcsak a Nézőpont Intézet nevű udvari közvéleménykutatójuk, de a maffiakormánytól független Medián is azt mérte legutóbb, hogy javult a magyarok hangulata, a kormánypártok megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat, minden fasza, nem kell erőlködni, a nyáj haza van találva, a világon semmi nem veszélyezteti az EU perifériáján az orbáni maffiaállamot. Ehhez képest mint süket a csengőt:

Sajnos Németh Szilárdnak valószínűleg nem szóltak, hogy melyik lemezt kell feltenni éppen, így ő a migráció ellen harcolt a Facebook-oldalán, viszont például Rétvári, a rendőrminisztérium államtitkára kitett magáért Vácon, az Országos Polgárőr Szövetség 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségén, és megmondta a frankót, intellektuálisan pontosan azt a színvonalat hozva, mint a fentiek:

Sűrű időkben két dologra van nagyon szükségünk: hideg fejre és magyar szívre, mert ez az, ami meg tud minket óvni attól, hogy a biztonságunk, a békénk veszélybe kerüljön.

Szerintem is elég sűrű idők járnak, ha Deutsch-féle, a frissen feltalált spanyol viasz szagát árasztó, arcpirító, 60-as IQ-ra kalibrált semmitmondásokkal kell szombaton is előállni, nehogy a gyurcsányos-háborús hangulatkeltés kevés legyen. Nem tudom elhinni, hogy nem akkora a szartenger, hogy lassan már a NER lefolyóját is eldugítja és visszafele folyik a mocsok. Nehezen hihető, hogy minden olyan megnyugtatóan jól alakul a centralizált korrupció kormánya számára, ha már szombaton is azt kell hazudni, hogy aki csak egy kicsit is komolyan veszi 1848 vagy 1956 örökségét, aki csak egy kicsit is megértett a viharvert magyar történelemből, az a háború pártján áll. Csak azért, mert úgy gondolja, hogy nincs igazságos béke, nincs az európai keresztény kultúrkör számára megnyugtató béke anélkül, hogy a háborús agresszor letenné a fegyvert és kivonulna a megtámadott országból.

Kísértetiesen emlékeztet ez a háborúpárti baloldalról szóló, saját paródiájába hajló, ámde egy jelentős választói réteg füle számára mégis zenével felérő primitíven vádaskodó egyenóbégatás arra a műsorra, amit tavaly a választási kampány utolsó száz méterén adtak elő, amikor MAGYAR élet-halál kérdésévé tették Putyin háborúját (holott az a felcsúti önkényuralom olvasatában akkor is egy szláv beleháború volt, amihez nekünk semmi közünk, ráadásul NATO-tagországként lófaszt sodródunk mi egyedül sehova), amikor beleverték a sikítófrászt a magyar társadalomba, hogy ha nem a mindenható maffiavezér pártjára szavaznak, akkor szó szerint halomra döglenek, miután Márki-Zay Gyurcsánnyal karöltve kivezényli őket tömegesen az ukrán frontra. Ez a másfél bites, súlyos hazugság ért kétharmadot tavaly áprilisban, és miután Matolcsy pár napja megint kiteregette az elcseszett orbáni gazdaságpolitika szennyesét, miután azon kívül hogy a jövő homályába vesző december végéig egyszámjegyűre törik az inflációt, semmit nem tudnak ígérni, amit meg is tudnak valósítani, emelni kényszerültek az elvtársak a kollektív uszítási tétet: már világháborút vizionál a hatvanpusztai dácsa tulajdonosa, az udvartartása pedig egy emberként uszít a háborúpárti baloldal ellen. Amelyik nincs kormányon, amelynek semmilyen befolyása nincs az ország irányítására, amelynek semmilyen beleszólása nincs abba, hogy hova sodródjunk és miért.

Semmi közöm se a maffiához, se az ellenzékhez, de az ukrajnai mészárlás második évében, miután rengeteg ember meghalt és földönfutóvá vált, menekülni kényszerült, felháborítónak tartom, hogy a Kreml csatlósai háborúpártinak bélyegezzenek bárkit, aki elutasítja az aljas putyinista propaganda felböfögését, a kontextus és konkrét javaslatok nélküli, sehova nem vezető, semmit meg nem oldó békehozsannázást, és azt, hogy a rendeletekkel önkényeskedő felcsúti hatalom nem a háborút kirobbantó agresszort, hanem a háborúra szankciókkal reagáló szövetségi rendszert hibáztatja azért, mert kevesebb az ellopnivaló, és mert az elmúlt ezer év legsikeresebb évtizedének minden bűne most éri utol őket. Őket, akik elkövették ezeket a bűnöket.

Pedig szerintem erről van szó, akármilyen közhangulatot mérnek is a közvéleményt kutatók. Hogy rohadtul elcseszték. Hogy az ársapkák miatt hatványozottan dübörög az infláció, hogy elszállt a költségvetési hiány, az államadósság, hogy az élelmiszeripar padlón, hogy oktatási reform nuku, felsőoktatási reform nuku, az egészségügy és a szolgáltatások reformja nuku. Hogy Ausztriától évtizedek választanak el, Lengyelország állva hagyott, már Románia is a nyakunkban liheg és nem jön az uniós lóvé se. És nincs magyarázat arra, hogy miért hajtjuk az európai seregeket minden tekintetben. Erről szól ez a fenti összefosás. Aljas, ocsmány, mindannyiunk közös szégyene, hogy működik, és ezzel minden el van intézve. Így három nappal a március 15-i indokolatlan ünnepi meghatódás előtt érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy meddig akarunk még együtt süllyedni a maffiával. Hogy van-e mentség arra, hogy valaki pénzért, hatalomért elárulja a legalapvetőbb emberi értékeket? Hogy a saját honfitársait olyan módon rágalmazza, mint Menczer? Hogy akár nyíltan, akár alattomosan azt sugallja, hogy a megoldás Ukrajna feladása, mindegy, csak legyen béke, mert Deutsch szerint a béke jó, a háború rossz.

Március 15 előtt három nappal tegyük fel a kérdést: az az önző, lebutított, kizsigerelt nemzet akarunk lenni, amelyet majd mindenki leköp, amikor bajba kerül és segítségre szorulna? Amelyik nem elítéli, hanem megmagyarázza, hogy a 21. században milyen vélt vagy valós sérelem indokol egy területfoglaló háborút? És én vagyok a háborúpárti.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!