Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor a hülyeség, a szervilizmus és az önkritika tökéletes hiánya körbeér

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, virgonc hétfőt kívánok mindenkinek! Azt már tudhatjuk – hiszen látjuk -, hogy Orbán veszettül tekeri a kormánykereket, szeretné megfordítani a húzómotort és vezérhajót, de legalább a gépház zaját, és hát kissé mintha lekéste volna a csatlakozást. Úgy egy évvel. A lírai képzavar után nézzünk szét egy kicsit a tágabb baromfiudvarban. Az viszonylag új – legalábbis számomra mindenképpen új -, hogy Putyin is mintha hasonlóban mesterkedne. Beszél persze baromságokat, hazudik, hogy a szeme sem rebben, hülyíti a híveit, de mintha sikerült volna elszivárogni az agyáig az információnak, hogy ő ezt a háborút nem nyerheti meg. Gyanítom, az semennyire nem érdekli, hogy hány ember, ezen belül hány orosz pusztul bele a megalomániájába, de a hatalmat meg akarja tartani. Nincs is más választása, szó szerint az életéért fut. Úgyhogy most ott tart, hogy a Nyugat támadta meg Oroszországot (tehát nem Oroszország hajt végre különleges és villámgyors  műveletet Ukrajnában nácitlanítás és az orosz nemzetiségű ukrán polgárok védelme céljából), de ő hisz abban, hogy normális mederbe lehet terelni a dolgokat. Egy évvel ezelőtt még ilyet nem hallottunk őcársága szájából. Ha így haladunk, meg fogjuk élni, hogy Orbán és Putyin kézenfogva áll ki sajtótájékoztatóra, és felelősségre vonják a Nyugatot, miért bántja Oroszországot, és békét követelnek. Esetleg eldalolnak valami szívhezszólót is, mert az mindig nagyon hatásos szokott lenni.

Aligha maradt ki bárki a nagy hírből, mely szerint a fideszes Alapjogokért Központ nekiment az Alkotmánybíróságnak, mire a Kúria fideszes-kinevezett elnöke, Varga Zs. András kikérte magának, hogy bárki kritizálni merészelje a bírói kinevezések függetlenségét. Sok csodát látott már ez az ország, de amikor a hülyeség, a szervilizmus és az önkritika tökéletes hiánya körbeér, akkor még most is születnek egészen fantasztikus történetek. Javasolnám Varga Zs. Andrásnak, szóljon annak, aki őt kinevezte úgy, hogy ahhoz még a törvényt is módosítani kellett, mert az érvényes követelmények szerint nem felelt volna meg a posztra, szóval szóljon a gazdájának, hogy faragtassa bele a takonyszilárdságúba a kritizálhatatlanságot. Esetleg lehetne eszkábálni egy határozatot erről, amit a parlament megszavazhatna. Lehetne továbbá békemenetet szervezni, de akár nemzeti konzultációt is kiírni. Ebben az országban a lehetőségek szinte végtelenek a kormánypárt és a holdudvar számára, a többiek amúgy sem érdekelnek senkit. Igaz, a többieket meg az nem érdekli, hogy mi csikar a napfényes oldalon sertepertélőknek. Baromira sok dolgot meg lehet vásárolni. Speciel őszinte tiszteletet és igazságot pont nem, de minden másra ott a pénzünk. Szívesen. Ja, azt sem.

Azt hiszem, Varga Mihály is felért a csúcsra, innen már tényleg csak lefelé lehet menni. Azt én legalábbis komoly teljesítménynek érzem egy pénzügyminiszter részéről, hogy ilyen végtelenül okos dolgot tud mondani: ha többen fizetünk adót, kevesebbet kell fizetni. Szerintem ha kevesebbet lopna szeretve tisztelt kormányunk szervezésében a NER, akkor a befizetett adót arra lehetne fordítani, amire azt mi adjuk. Oktatásra, egészségügyre, szociális biztonságra. Ha pedig kevesebbet lopnának, és még becsületesen is viselkednének, az országot nem a személyes, hanem a köz szolgálatában vezetnék, akkor akár jól is élhetnénk. Persze nem osztrák színvonalon, de legalább minimális anyagi biztonságban – kezdésnek -, nyugiban, mert ha a kormány nem paráztatná és uszítaná egymás ellen az embereket, hanem elfogadást, egymás megértését és tiszteletét tartaná a társadalom elé példának, akkor simán megnyugodhatna mindenki, és élhetnénk emberhez méltóbb életet. Olyat, amikor nem arról szólna minden, hogy rettegni kell a migránsoktól, a háborútól, az idegen hatalmaktól, a jobbosoktól, a balosoktól, a melegektől, a megszállóktól, a pirézektől, hanem lehetne olyan hétköznapi dolgokról beszélgetni a mindennapokban, mint például az időjárásról, a gyümölcsfák metszéséről, a gyerekek fejlődéséről, színházról, zenéről, sportról, nyaralásról, kajákról. Lehetne örülni a tavasznak, de akár az ősznek és a télnek is, ha nem kellene attól rettegni, hogy nem fogunk tudni fűteni, világítani, enni. Ez már önmagában elég lenne egy sokkal minőségibb élethez, de ameddig ezek a bűnözők ülik torukat a romokon, addig erre esély sincsen.

Arra viszont van esély, hogy befejezzem a reggeli lamentálást, és vegyem a búcsúmat. Szép napot kívánok mindenkinek, mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.