Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Magyarország alulnézetben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket szokásos ingyenes ételosztásán, a hónap utolsó vasárnapján. 

Már jóval az ételosztás kezdete előtt gyülekeztek a fázó emberek a debreceni Petőfi téren. Összehúzták magukon a kabátot, igyekeztek – kevés sikerrel – szélvédett helyet találni. A térre folyamatosan érkeztek a debreceniek, többségében kisnyugdíjasok. A városban rengeteg alacsony nyugdíjat kapó ember él, hiszen a rendszerváltás után a térség legnagyobb foglalkoztatói megszűntek, több tízezren lettek kényszernyugdíjasok. 

dav

Azt hallják, hogy szárnyal a gazdaság, de a boltban hetente emelkednek az alapvető élelmiszerek árai. Nem értik, ez hogyan lehet, miért ilyen magas az infláció, ha minden úgy igaz, ahogy a közszolgálati tévé mondja. Ők a mindennapi kis életükben nem azt tapasztalják, hiszen ugyanannyi pénzért egyre kevesebb jut a kosárba. A „kisemberek” kevés pénze egyre kevesebbet ér, az élelmiszerek 50 százalék körüli inflációja őket sújtja a legjobban. 

dav

Sokan megfogalmazták, nem értik, hogyan emelkedhet március 1-től több százezer forinttal a miniszterelnök, az államelnök, a parlament elnöke és az országgyűlési képviselők bére. Orbán Viktor 2010-ben pofátlan bérekről beszélt, puritán és olcsó államot ígért. Mi lenne, ha nem lenne a kormányfő olyan „puritán”? „A mi életünk romokban, elvárnánk, hogy a több milliós juttatást kapók – ameddig tart a válság – mondjanak le az emelésről” – mondta egy nyugdíjas. „Vizet prédikálnak és a legjobb minőségű francia pezsgőt isszák” – tette hozzá. 

„Ott, a tornyos házban ülőknek fogalmuk sincs arról, mit jelent havi 93 500 forintból megélni” – mondta a mellette álló nyolcvan év körüli hölgy. „Ha eszem, nem tudok rezsit fizetni; ha rezsit fizetek, nincs miből ételt vennem. És akkor a gyógyszerekről még nem is beszéltem. Miért érzem úgy, hogy a kormány számára a nyugdíjasok csak a választások időszakában fontosak? Nem akarok kivert kutyaként, kegyelemkenyéren élni.” – méltatlankodott az egyik visszatérő vendég.

sdr

Egy olyan országban ahol a kék plakátokból tudják meg az emberek, hogy jobban élnek, ott valami nagyon nincs rendjén.

Az ételosztás végére 150 adag töltött káposztát osztottunk ki. Sokan vittek ételt otthon betegeskedő férjnek, feleségnek, családtagnak is. A péksüteményből jutott bőven repeta is. Sok új arc volt a vendégeink között, akik eddig próbáltak valahogy a szegénységgel megküzdeni, de mára már csak a remény maradt számukra egy jobb életre.

Tisztelettel köszönjük a támogatását a Pro Filii Alapítványnak, a pékségeknek, külön is a hajdúszováti pékségnek.

Az egyesület legközelebb 2023. március 26. -án várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel.

Itt, a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással.

Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS Élelmiszert  gyümölcsöt, burgonyát. Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.

Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963
Átutalással:

Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:

Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802

A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2023

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a  tagjai tudjuk, csak  egy csepp a tengerben a  hozzájárulásunk, de a sok-sok kis „csepp” akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni.

Ha már egy embertársunkon segíthetünk, akkor megérte. 

Megszívlelendőnek tartjuk Ferenc pápa által mondottakat:

Kevesek bőségben lakomáznak, miközben sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük.” 

Tukoráné Kádár Ibolya

az egyesület elnöke 

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.