Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem az a kérdés, hogy az önmagát szolgáló hatalom ténykedése tragédiához vezet-e, hanem az, hogy mekkorához

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szükséges és időszerű jó reggelt kívánok mindenkinek! Úgy értem, ahogy Havasi Bertalan, a Fidesz miniszterelnökének mindenese értette: az ukrán államelnök által Kijevbe invitált fideszes miniszterelnök, az ő feltétel nélkül imádott főnöke majd akkor látogat Kijevbe, ha szükséges lesz és időszerű. Vagyis ha jól értem a semmitmondó semmit mondás nem létező kvintesszenciáját, akkor valószínűleg sohanapján.

Például 2039. május negyvenedikén.

Vagy majd akkor, amikor a legelső pedagógusnak megérkezik a számlájára az egymillió forintos átlagbér, ahogy azt Gulyás kancelláriaparodista ígérte a minap, és senki olyan nem volt jelen, aki visszaszólhatott volna, hogy hasbeszélő úr, szégyen és gyalázat, hogy önerőből tizenhárom év alatt nem sikerül bért emelni, a megemelt bérre pedig MOST van szükség, mert aki otthagyja a pályát, annak hiába akarnak több pénzt adni 2025-ben vagy 2027-ben vagy 2043-ban.

Esetleg majd akkor megy Kijevbe az európai politika leghírhedtebb békeharcosa, ha váratlanul kitör a világbéke, és Vlagyimir már nem rakétázza tiszta erőből a szomszédos országot úgy, ahogy most, hát mit nem lehet abból érteni, hogy mimagyarok (=Orbán Viktor) a béke pártján állunk, és ott most ugye halált okozó fegyverek ropognak, pedig mi megmondtuk, hogy azonnali tűzszünet kell?

Hogy pontosan kinek mondtuk meg, és miért nem Moszkvában, Vlagyimirnál borogatjuk a teniszpálya méretű asztalt tizenkettedik hónapja, hogy fejezze be, amit közel egy évvel ezelőtt elkezdett, azt ne feszegessük, mert már én is nagyon unom. A lényeg, hogy utcai, bozót- és szabadságharcosok önjelölt leszármazottja és örököse ide vagy oda, a rongy élet azért többet ér, mint Kijevben érvényt szerezni a háborús retorikának és évtizedes militarista szájkaraténak. Egyrészt. Másrészt még az hiányozna, hogy összezavarja a putyinista propagandával sikeresen átlúgozott agyú híveket. Mert és de harmadrészt: bármekkora szégyent is érzek azért a viselkedésért, amit csütörtökön Brüsszelben előadott, bármennyire is szégyellem magam azért a szottyos gyűlöletben tocsogó kommentáradatért, amely a Zelenszkijjel való találkozásról készült, a Facebook-oldalán közzétett, az eseményen készült hivatalos fotóktól jelentősen eltérő, politikatörténeti jelentőségű fotográfia alatt bűzölög, azt kell mondanom, hogy ebben legalább következetes volt, ebben nem volt semmi átverés.

Márpedig nem sok minden van, amiben következetességgel lehetne vádolni őfényességét, úgyhogy szerintem ne vitassuk el tőle, hogy az a kényszeredett kézfogás, azok az ezer szónál többet mondó pofák, amiket vágott, azok a tapsot helyettesítő kényszeres mozdulatok végül is az őszinteség manifesztációi voltak. Ő tényleg annyira mély és őszinte megvetéssel viseltetik az ukrán államelnök iránt, ahogyan azt bemutatta két napja Brüsszelben. Ez egy őszinte pillanat volt, hű maradt önmagához, és meg sem próbálta véka alá rejteni, nem is állt érdekében véka alá rejteni, hogy ő ebben a háborúban kinek szurkol, miközben a beakadt, hamisan szóló békelemezt nyikorogtatja reggeltől estig. Vlagyimir felcsúti magyar hangja helyében ezek után én is csak akkor mennék Kijevbe, amikor „szükséges és időszerű lesz”.

Bár többet beszéltünk erről a kérdésről, mint látszólag érdemes lett volna, óva intenék mindenkit, akinek még működik kettőnél több agysejtje, hogy gumicsontnak tartsa az ország történelmi megszégyenítésében élen járó miniszterelnök brüsszeli kalandjait. Ha másért nem, azért se tegyen így, mert mégiscsak Sztálin nagy becsben tartott, Zsdanov nevű propagandistájának szóhasználatát bevetve tette világossá, hogy Magyarország a béketáborhoz tartozik (értsd: „béketábor” = a világ szovjet megszállás alatt álló része, ami szemben áll az Egyesült Államok befolyása alatt álló imperialista „háborús táborral”). Ha lenne egy újraindítás/újratervezés gomb a magyar politikában, azt most kellene megnyomni, mert ennek brutálisan csúnya vége lesz. Nincs ilyen gomb, és dacára annak, hogy 2010 óta soha nem voltak ilyen rosszak az ún. kormányzásuk külső feltételei (gazdaság, költségvetés, nemzetközi csillagállás), dacára annak, hogy vannak olyan biológiai szükségletei a széles néptömegeknek (pl. éhezés, fázás), amelyeket az én naiv elképzeléseim szerint sehol a demokratikus világban nem lehet kommunikációval kimozogni, a NER még mindig gránitszilárdan a helyén van, és nem úgy néz ki, hogy bármi fenyegetné Orbán életfogytiglanra kalibrált uralkodását.

Dacára annak, hogy sokak számára már most is meglehetősen csúnya ez az egész, aminek egyáltalán nem látszik a vége. Itt van például egy fontos kérdés, amivel kapcsolatban az uniós csúcs miatt szerencséjére nem kellett minden fideszesek bálványának tegnap reggel krákogva, szuszogva mellébeszélnie a Kossuth rádióban, de ettől még belevág a Putyint istenítő fideszes, mihazánkos, munkáspárti és egyéb szurkolók húsába is. A függetlenséggel legfeljebb visszafogottan vádolható Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is úgy áll a helyzet, hogy a januári fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, és 2,3 százalékkal körözték le a decemberit. 1996 februárja óta ez a legnagyobb infláció Magyarországon. Az élelmiszerek ára 44, a háztartási energiáé 52 százalékkal drágult egy év alatt, miközben a fideszes állam hugyosra keresi magát a szegényeket földbe döngölő vágtató inflációval és a nem csupán európai, de világviszonylatban is párját ritkító 27%-os forgalmi adóval.

Hogy csak a lényeg lényegét emeljem ki: miközben a fideszes állam köszöni szépen, remekül van, és – kozmetikázhatjuk, finomíthatjuk ugyan, de a nap végén mégiscsak ez a helyzet – nyerészkedik azoknak a nyomorúságán, akiknek az infláció, különös tekintettel az 50 százalékot nyaldosó élelmiszerinfláció lényegében felzabálja a jövedelmét, vagyis miközben a fideszes állam bevételei az infláció miatt megugranak, a kiadásai viszont csak csúsztatva emelkednek, a kéményen csodálkozó mezei fogyasztónak két lehetősége van, hogy túléljen: vagy kevesebbet eszik, vagy rosszat minőségű táplálékot vesz magához. Harmadik opció nincs, a fényevést most zárjuk ki a gondolatmenetből. Ebben nemcsak az a durva, hogy november óta változatlanul az EU legmagasabb inflációja a magyar, de egyrészt a januári adatokat eddig nyilvánosságra hozó 19 EU-tagállam közül 18 már túljutott az inflációs csúcson, a kivétel Magyarország, másrészt a második legrosszabb adatot produkáló Lettországra is több mint 4 százalékot sikerült ráverni, ott 21,6%-os az infláció. Hát lehet, hogy beadták az infláció elleni injekciót, és lehet, hogy az év végére Európa DNS-e félkézzel megfelezi az inflációt, de azért nem árt, ha a rajongók, szurkolók is tisztában vannak vele: ettől nem lesz olcsóbb az életük, csak valamivel kevésbé lesz drága, mint most. És az se mindegy, hogy a 20 vagy a 26 vagy ne adj’ isten 30 százalékot osztja el kettővel a Matolcsy-Varga páros, mert az még mindig nem lesz egyjegyű.

Tudom, hogy ebben a tizenhárom éve módszeresen tudatmódosított országban az állampárt félelemből, népnemzeti kiszolgáltatottságból és függőségből, nem utolsó sorban korlátlan mennyiségű közpénzből épített hatalomgyára nagyságrendekkel ellenállóbb és megingathatatlanabb, mint azok a kártyavárként összeomlott török és szír épületek, hatalmas toronyházak, amelyek többségét a törvényi előírások be nem tartása mellett építettek fel. Nem ízléstelen hasonlatnak szánom, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a szabályok meghágása, a korrupció, az elvileg mindenkire érvényes törvények megkerülése, a megtévesztés, ügyeskedés semmi jóra nem vezet. És igen, lehet, hogy külső körülmények kellenek, hogy ez kiderüljön, de általában mindig kiderül.

A kizárólag önmagát szolgáló hatalom előbb-utóbb mindenképpen összeomlik, és nem az a kérdés, hogy a ténykedése tragédiához vezet-e, hanem az, hogy mekkorához. Ilyen szempontból például a mintegy 6 százalékos spanyol háborús infláció és a közel 26 százalékos magyar háborús, brüsszeli szankciós infláció közötti 20%-os különbséget rá lehet éppen kenni Brüsszelre és ideig-óráig működhet is (bár van olyan felmérés, amely szerint a többség például az energiaárak emelkedéséért elsősorban a kormányt teszi felelőssé, nem a megállított belga fővárost), de hosszú távon mindig kiderül, hogy a korrupcióval, a társadalom átverésével kormányzott országok szükségszerűen elszegényednek, leszakadnak. Bármennyire is igaz, hogy a NER még mindig gránitszilárdan a helyén van, és semennyire nem úgy néz ki, hogy bármi fenyegetné Orbán életfogytiglanra kalibrált uralkodását, az egy végtelenségig fenntarthatatlan állapot, hogy az adófizetők százmilliárdokat költenek arra az egyre kevesebbet érő jövedelmükből, hogy hatalomban tartsák Orbánt.

És míg Brüsszelben tényleg lecsapolják a korrupciós mocsarat, itt az egyik beszélő fej miniszter megmagyarázza, hogy a másik miniszternek miért nincs semmi felelőssége abban, hogy az általa vezetett intézményben bűnszervezet működött, és beleröhögi az arcunkba, hogy amit látunk, azt rosszul látjuk, különben is az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Ilyen körülmények között irigylem, akarom mondani, mélységesen megvetem azokat az ellenzéki szereplőket, akik ezzel a hatalommal összeborulva azon dolgoznak, hogy megbuktassák azokat, akik ez ellen az erkölcstelen, korrupt hatalom ellen a maguk eszközeivel küzdenek. A Gödön eltaknyolt ellenzéki összefogás mélyen kiábrándító pillanatkép erről a szellemi, lelki értelemben dögrováson lévő országnak.