Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem kellene mindig hisztizni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Valami nagy-nagy csoda készül megint. Én legalábbis erre következtetek abból, hogy a magyar kormány Parragh Lászlóval tárgyal az ársapkákról. Elképzelni sem tudok erre hivatottabb, hozzáértőbb személyt. De tényleg.

Az iparkamara elnöke szerint az árstopokat akkor lehet a legkisebb kárral kivezetni, amikor az élelmiszerár infláció eléri csúcsát. (ATV)

Ebből is tisztán látszik, mennyivel okosabb ő, mint például én. Merthogy szerintem az mellbevágó lesz a szektának, ha a csirkefarhát ára a mostani háromszorosára ugrik hirtelen, hiszen amikor az élelmiszerek árának az inflációja a csúcson van, akkor a legdrágább minden. A gyenge agyammal úgy képzeltem, hogy ha már sikerült bevezetni ezt a kommunista vívmányt, akkor először a világbajnok inflációt kellene letörni, aztán levenni a sapkát akkor, amikor nem okoz akkora sokkot az aranydrága vásárlóknak az áremelkedés. Erre nem kiderül, hogy rosszul gondolom a gyenge agyammal? De. Akkor kell vetkőzni, amikor a legbrutálisabb a piaci ár, az sokkal kevésbé viseli meg a népeket. Nekem mondjuk ugyanmindegy, csak mondom.

Végre beütött a Kánaán, bár már eddig is be volt ütve. De még ahhoz képest is! Bejelentette a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára – akit most nem Rácz Zsófiának neveznek, hanem Nagy-Vargha Zsófiának -, hogy a korábbi 50 ezer forintról 58 ezer forintra emelkedett januártól az első sikeres nyelvvizsga díjához nyújtott kormányzati támogatás, és még ez sem minden, mert a sikeres KRESZ vizsga díját 25 ezer forintos értékhatárig visszafizetik a húsz év alattiaknak. Mármint ugye mi fizetjük, mert közpénzről beszélgetünk, de az mindegy is. A lényeg, hogy támogatjuk az ifjakat, már tényleg csak az van hátra, hogy szaporodjanak szépen a haza üdvére. Amúgy nem volt arról szó (már vagy 40 éve folyamatosan), hogy a középiskolai tananyag része lesz az autóvezetés, és akkor nem kell egy fél autó árát kifizetni a jogosítványért? Rosszul emlékszem? Biztosan, mert köztudottan gyenge az agyam nekem.

Van cirkusz is, bár kivételesen nem Szijjártó Péter veri az asztalt. Ő most nem ért rá, mert éppen Ecuadorban intézi a közügyeket, így kénytelen volt Menczer Tamás csapkodni a bútordarabot, és magát a földhöz:

Felszólítjuk Szlovákia külügyminiszterét, Rastislav Kácert, hogy tisztelettel beszéljen a magyarokról! – írta hivatalos Facebook-oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.

„Ismert, hogy Kácer külügyminiszter csak akkor érzi jól magát, ha rendszeresen minősíthetetlen stílusban beszél a magyar miniszterelnökről. Azonban emlékeztetnünk kell Szlovákia külügyminiszterét arra, hogy Orbán Viktort a magyar emberek rekordtámogatottsággal választották meg, immár egymás után negyedszer. A magyarok döntését még Szlovákia külügyminiszterének is tiszteletben kell tartania” – olvasható a bejegyzésben.
    Az államtitkár bejegyzésében olvasható, hogy Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes, a magyarok a migráció és a koronavírus után a jelenlegi válság kezelését is rá bízták.
    „Ez az a stabilitás, ami Szlovákiára nem kimondottan jellemző.
Kácer külügyminiszter is talán hasznosabban tenné, ha a saját országával foglalkozna, amely folyamatosan kormányválságban van” – írta Menczer Tamás. (MTI)

Szerencsére most sem mesélte el a tiltakozó fél, hogy mi a baja a kicsodával, elő kellett kotorni. Az aktuality.sk-nak adott interjút a szlovák külügyminiszter – jó hosszút -, abban említette őfényességét néhány ponton:

 Érdekes tényező Magyarország, ahol Orbán Viktor orosz propagandistaként dolgozik, és mégsem sikerül annyira megfordítania a magyar közvéleményt.

Ön felvázolta Magyarország témáját, és ezzel összefüggésben is azt mondta, hogy Orbán Viktor maga a terjesztője az oroszbarát narratíváknak. Ön szerint Magyarország még mindig demokrácia?

Az állandó „szarviharomat” már megtapasztaltam Magyarországról, mert bármit mondok, odamennek megenni. Még Soros úr is irigyelheti a magyar médiában való népszerűségemet.

Magyarország az én belső kritériumaim szerint nem nyugati típusú demokrácia. Én így érzékelem és nagyon sajnálom, de ez az egyetlen ország az Európai Unióban, amely nem teljes értékű nyugati típusú demokrácia.

És ez nem csak az én véleményem, ott van az Európai Parlament és az Európai Bizottság többségi jóváhagyása, és a kollégák, akikkel beszélgetek, szintén így látják. Nem számít, hogy valaki határozottabban vagy diplomatikusabban mondja.

Orbán Viktor megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy úgy tűnjön, a V4 valami monolitikus tömb lenne, de soha nem volt az. Ritkán volt mindenben egyforma álláspontunk, nem tudom, volt-e ilyen valaha.

Gyakran jártunk európai megbeszélésekre, ahol mi szlovákok és csehek is hasonló álláspontot képviseltünk. Szlovákia, Csehország és Lengyelország ma nagyon szoros kapcsolatban van. Ma a V4 inkább a V3 plusz 1-nek tűnik, különösen nagy politikai témákban.

Na, ezen bőszült fel Menczer Tamás, ékesen bizonyítva annak a bizonyos szarviharnak a meglétét. És máris trappolt ő felcsipegetni a potyadékot, a szokásos önérzetes stílusban. Valahogy sikerült arra jutnia önmagával, hogy éljen Orbán Viktor, a legcsodálatosabb miniszterelnök szerte Európában. Amúgy szerintem senki nem beszélt minősíthetetlen hangnemben a magyar miniszterek elnökéről, ez egy teljesen kulturáltan megfogalmazott vélemény volt, amihez mindenkinek, még a szlovák külügyminiszternek is minden joga megvan. Jó lenne megérteni az udvartartásnak, hogy más országok polgárainak nem kötelező imádni Orbánt, nem kell egyetérteniük vele, nyugodtan kritizálhatják, ha azt érzik helyesnek. Felesleges ezért minden alkalommal hisztizni, csak önmagukat röhögtetik ki a rezsimszolgák, más eredményt nem érnek el.

Veszem én a kalapomat, és ellovagolok a napfelkeltébe. Már ha lesz ilyen. Jó ébredezést kívánok mindenkinek. Mi hamarosan jövünk vissza.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.