NEHAZUGGY

Parodisztán a kanyarban előzi saját magát

Tiszteletteljes jó reggelt kívánok mindenkinek! Minden Tóninak, Barbarának és Ádámnak is. Azoknak is, akik után elvileg nyomoznak és azoknak is, akik után egyáltalán nem nyomoznak a fideszes állam korrupciót vasszigorral és zéró toleranciával, a tűz és a vas szimultán felhasználásával üldöző hatóságai. Belátom, nem lehet könnyű azonosítani a minden végrehajtói vesztegetések legmocskosabbjaként ismert Schadl-ügy biztosan legsúlyosabb szála mögött meghúzódó szereplőket. Mégis hogyan következne abból, hogy a Nemzeti Koncessziós Irodát vezető, sok évtizedes koncessziókat osztogató, átlátható, de leginkább átláthatatlan hatáskörök tömkelegével rendelkező, közpénzek csilliárdjai fölött diszponáló feltaláló-propagandaminisztert Antalnak, az éppen aktuális nejét Barbarának, a kabinetfőnökét pedig Ádámnak hívják – és ezek a nevek mind felbukkannak egy, az ügyhöz szervesen kapcsolódó lehallgatott beszélgetés jegyzőkönyvében, amelyet a Schadl György nevű korrupt végrehajtó egy ismerősével folytatott egy 30 éves bizniszről (!) -, hogy ez pont az az Antal, pont az a Barbara és pont az a Tóni? Na ugye.

Mégis mibű számolta volna ki a rendőrség, hogy lehet bármi összefüggés, hogy létezik egy, a hivatalban lévő kormány hírhedt, jogerősen bűnözőnek is nevezhető Tóniantaljáig ívelő Gyurcsány-szál, amit vizsgálni kellene? Jön itt az ellenzéki, annak is látszó, akként is viselkedő képviselő és okvetetlenkedik, hogy neki kellett feljelentést tennie, mert a korrupciót eszük nélkül üldöző hatóságok maguktól az úristennek nem akartak rájönni az összefüggésre. Amire egyébként két ép agysejt fölött bárki képes rájönni. És akkor mi van? Lehet oszolni. Csak az ünneprontó, humortalan, irigy, büdös libsik hőbörögnek, ahogy szoktak, de hát nem kell velük foglalkozni. Mit nem lehet azon megérteni, hogy pusztán keresztnév alapján nincs mód beazonosítani Tónit, Barbarát meg Ádámot, akik bárkik lehetnek. Bárkik. A lényeg, hogy ez is csak azt támasztja alá, amit ama bizonyos Integritási Hatóság élére kinevezett ember is milyen találóan megfogalmazott három napja: nem a rendszer korrupt, hanem az egyes emberek. Na ugye. És ha már itt tartunk: hát nem igaza van minden plebejusok talpig becsületes miniszterelnökének is, hogy ideje lecsapolni a mocsarat Brüsszelben? Na ugye.

Ez pont az, aminek látszik: Parodisztán minden kétséget kizáróan egyre jobban teljesít, mostanra már a kanyarban előzi saját magát. Már rég mondom: nem kell itt sem élned, hogy mindezt ezt elhidd. Az európai politika (és jó eséllyel a világpolitika) egyik legkorruptabb embere, akinek széles körben terjesztett szakvélemények szerint a korrupció a legfőbb politikája, és akinek az országa ennek közvetlen folyományaként az Európai Unióban egyedüliként mai napig nem fér hozzá azokhoz az uniós forrásokhoz, amelyeknek az elköltése mindenhol máshol már emberemlékezet óta sínen van, a brüsszeli korrupción mulat és gúnyolódik: a mániákusan imádott futballjából vett analógiával élve azon rötyög a Twitteren, hogy a Katar-gate-ben lebukott (megismétlem: LEBUKOTT) EP-képviselők lassan börtönválogatottat alakíthatnak, amivel talán a következő Eb-re is kijutnának. A nagy ember, az önjelölt csapatkapitány, akinek a csapatában annyi Mészáros, Tiborcz, Rogán, Habony hízott milliárdosra közpénzen, hogy nemhogy egy focicsapat, de egy többé-kevésbé különleges hadműveletre is bevethető katonai alakulatot is össze lehetne hozni belőlük (már ha a fizikai állapotuk ezt lehetővé tenné), azon gúnyolódik a szokásos verejtékszagú, görcsös, idétlen humorával, nem is először, hogy Brüsszelben vannak következményei a korrupciónak. Ide is el kellett jutni, de sikerült neki.

Mivel több mint egy évtized félrenézés után, az Európai Parlament fellépésétől valóban nem függetlenül (és már Várhelyi Olivér uniós biztost báncsák, biztos vele is az a bajuk, hogy jobboldali, patrióta és keresztény, mint megannyi Szijjártó Péter, nem az, hogy ott fúrja a jogállamisági reformokat, ahol a gazdája, nem az, hogy az EU érdekei helyett a gazdája érdekeit képviseli) az Európai Bizottság és az uniós tagországok vezetői már nem hajlandóak eltekinteni attól, hogy komplett bizniszt épített az uniós adófizetők pénzének törvényes lenyúlására, és már nem vágják magukat hanyatt a zsarolásaitól, és kiröhögik, amikor azt állítja, hogy 17% = 100%, és Merkel mutti fájó hiányában bizony akármit harcol ki saját állítása szerint Brüsszelben, a jogállamisági feltételek teljesítése nélkül nem tolják neki eszük nélkül a milliárdokat (sőtpláne a civileknek járó milliárdos támogatáshoz sem kell az ő beleegyezése), hát marad ez a közönséges, kisszerű, falmelléki gúnyolódás. Ami ugyanakkor rendkívül önleleplező is, de biztos úgy gondolják az okosok körülötte, hogy így minimalizálhatja a mocskot, amit önkezével állított elő magának kitartó munkával. Hátha nem is tévedhetnének nagyobbat. Mindenesetre az eléggé önleleplező, hogy ő is tudja, hogy már mindenki átlát a szitáján, hogy ami ezeknek a valóban nem túl jó arcú, korrupt európai képviselőknek a hatósági felgöngyölítés alatt álló bűnlajstromán szerepel, annak ő a megszámlálhatatlan hatványát térítette el a rendszere megszilárdítása és a sleppje saját lábra állása érdekében az EU állampolgárainak befizetéseiből (ráadásul a katariakkal bizniszelő uniós képviselőkkel ellentétben minden egyes csilliárd, amiből a vejétől a gázszerelőjéig, az apósától a fogorvosáig az összes strómanja mesésen meggazdagodott, KÖZPÉNZ), hát nem tehet mást, mint amihez a legjobban ért: fölényeskedik, bagatellizál, és heherészve másokra mutogat. A lényeg, hogy ne arról legyen szó, hogy a fél világ összes közepesen szerencsétlen, ámde feltörekvő korrupt politikusa hozzá járhatna különórákra törvényesített közpénztolvajlás tantárgyból.

A helyében lehet, hogy én is ugyanezt a színvonaltalan műsort tolnám, csakhogy az nem fog előfordulni a büdös életben, hogy én a helyébe kerüljek. Nem az efféle korrupt trollok iránti empátiám mondatja velem, de maximálisan megértem, hogy amikor a jól bevált, a lókupeceket a maffiavezérekkel összekötő tengelyen korábban sikerrel bevetett eszközöket kicsavarják a félig ártalmatlan lókupecből lett közveszélyes, korrupt autokrata kezéből, akkor az egyre groteszkebb reakciókat vált ki az érintettből. Például amikor kiderül, hogy két és félszerese a 25 százalékos magyar infláció az EU-átlagnak, illetve hogy az Európai Unió szinte minden országában csökkent az infláció 2022. decemberben, egyedül Magyarországon viszont gyorsult a növekedés üteme, akkor minden szabadságharcosok leggyávábbja még véletlenül sem néz szembe ezzel a pusztító realitással, hanem a szankciókat elutasító magyaremberek ezek szerint még mindig elég széles és még mindig bármit kibíró válla mögé bújva köpködi a szankciókat, amelyek szerinte súlyosbítják az energiaválság hatásait. Holott teljesen nyilvánvaló, hogy ha a brüsszeli szankciókról összehordott kormányzati hazugságok töredéke igaz lenne, akkor a szájbatekert „háborús és szankciós” infláció minden uniós tagállamot hozzávetőleg egyformán sújtana. De nem ez a helyzet. Hanem az a helyzet, hogy az EU-ban sehol, azaz SEHOL nem mértek akkora drágulást, mint Parodisztánban.

Ahol tűkön ülve várjuk, hogy a szintén saját maga paródiáját alakító Gazdasági Versenyhivatalnak vajon sikerül-e megtalálnia a főbűnöst, akire rá lehet húzni, hogy miért csak az Orbán Zrt. által nyomorgatott Magyarországon drágulnak olyan brutálisan az élelmiszerek, ahogy sehol máshol. A körmömet rágom tövig, hogy a hatósági vizsgálati pózba rándult sóhivatalnak vajon sikerül rámutatni az ársapkás bűnözés populista kormányára, vagy majd a kisebb és nagyobb élelemiszerláncokra teszik ki a céltáblát. Hogy ők tehetnek róla. Meg a brüsszeli szankciók, naná. Amelyeket, ez utóbbiakat –  a sors csúfsága és iróniája –  a mimagyarok távolról sem gyűlölik és utálják annyira, mint amennyire a kormány szeretné, illetve amennyire azt hazudja. A 17 százalék véleményére hivatkozva. Ellenkezőleg: a megkérdezettek 56 százaléka teljes mértékben vagy részben helyesli az uniós lépéseket, beleértve a szankciókat. Kínos és kellemetlen lenne minden többé vagy kevésbé tisztességes kormány számára, itt, ahol azt se tudják, hogy ki az a Tóni, nincs értelme tisztességről beszélni se.

Pedig legalább annyira kínos és kellemetlen a milliárdos propaganda szankcióellenes kudarca, mint Navracsics miniszter elmúlt fél éves vesszőfutása az uniós pénzekért. Aki már annyi mindenben és annyi mindennek az ellenkezőjében biztos volt, mióta a főnöke az ő európai emberarca mögé bújva igyekezett (és még mindig igyekszik) átverni a belga fővárost, hogy ahhoz képest, hogy már szinte maga előtt látta, hogy a tavalyi év végén megnyílnak a brüsszeli pénzcsapok, mára oda jutott, hogy akár még lemondani is hajlandó, ha esetleg az ő hibájának betudhatóan nem sikerül megoldani az Erasmus-mizériát. Nem mintha Navracsics Tibor (vagy bárki más, aki Orbánt szolgálja) abban a helyzetben lenne, hogy a saját sorsáról autonóm módon dönthetne, de amit ez a sokévi fideszes átlagnál felvilágosultabb, műveltebb ember magából csinált pár hónap alatt, az valahol nagyon szomorú is. Az ember tegnap reggel még biztos volt abban, hogy létrejön a megállapodás az Erasmus-ügyben (konkrétan márciust tippelt), tegnap este meg már a lemondását is elképzelhetőnek tartotta, ha esetleg nem jön össze. És sajnos ez is pont az, aminek látszik: Parodisztán a kanyarban előzi saját magát. Úgyhogy ha én Navracsics lennék, és csak feleannyira elkötelezett a felsőoktatás ügye iránt, mint amit Navracsics állít magáról, már az is bőven elég lenne a lemondásomhoz, hogy az ELTE-s tanársegédek és adjunktusok alapbére a minimálbért sem éri el. A nagy egészet tekintve záróakkordként felvetném, hogy még nem késő felismerni, hogy az orbánizmus Brüsszel ellen folytatott, egyre inkább parodisztikus, és egyre eredménytelenebb szabadságharca fogja az utolsó szögeket beverni az ország koporsójába. Ebből a felelőtlen viselkedésből nem lesz uniós pénz, ebből leszakadás lesz. Gyors és biztos leszakadás.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább