Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem a hal drága, a pénzünk kevés

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, kellemes ünnepvárást kívánok mindenkinek! Emlékeim szerint az életben nem foglalkoztunk ennyit focival – sem más sporttal – mint most. Nem véletlenül beszélünk most ennyit róla, bár most sem a foci a fontos, hanem az a bűzhödt mocsár, ami feltárult a NER bugyraiból. Ne tessék hát unni, sem azt állítani, hogy gumicsont. Nem az, még ha annak is szánták. Ijesztő, ordító jel, amiről igenis beszélni kell. Sokat. Lényegében folytathatjuk onnan, ahol tegnap reggel befejeztük Németh Szilárd rasszista beszólásánál, miszerint fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok. Abban eléggé biztos vagyok, hogy nem Németh Szilárd találta ki ezt a vérfagyasztó okosságot, nem is valószínű, hogy ő posztolta ki, az is lehet, hogy a franciák győzelmére számítottak, aztán nem módosítottak a szövegen. Bizonyíték arra, hogy központi utasítás volt, a pártközpontban született: az összes másod- és huszadvonalbeli megélhetési fideszes ezt tolja. Boldog István is, aki még valamiért nincsen börtönben. A dolog folytatása – habár nem függ össze igazából, de a mi szempontunkból igen -, hogy az argentinok kapusa, Emiliano Martínez bizonyult a vb legjobb kapusának, és átvette az arany kapuskesztyűt, meglehetősen sajátosan mutatta ki az örömét. Mintegy demonstrálandó Németh Szilárd szavait, képviselte ő a fehér, keresztény, európai értékeket, és az ölére rántotta a díjat péniszhosszabbítónak. Belátom, hogy eufórikus állapotban volt, valószínűleg nem igazán volt tisztában azzal, hogy ezt talán nem kellene. Láttam én már ilyet máskor is, csak az falunapon történt, a falu bikája a sokadik feles-sör után nyert a céllövöldében egy velúrtulipánt, azt ünnepelte hasonló önfeledtséggel. Az ott még elment, a vb végén, kamerák kereszttüzében nem megy el. Eddig sem gondoltam, hogy a focisták többségét az eszéért fizetik, ez most sem változott. Más azonban a helyzet Németh Szilárddal, aki nem tud focizni – már csak a testi adottságai miatt sem -, ellenben ott ül a magyar parlamentben, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, tagja a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságnak. Azt mi itt, kerítésen belül pontosan tudjuk, hogy mindez csupán annyit jelent, hogy sokkal magasabb a jövedelme, mint amennyit saját erőből, a tudása és esze alapján bármikor el tudna érni. Ezen kívül nagyjából annyi beleszólása sincs semmibe, mint például nekem. Mert én eldönthetem, hová mit írok, miről mit gondolok, mikor mit csinálok. Igaz, hogy meg kell terveznem a bevásárlásaimat, nyaralni a kertbe járok, de ez korrekt ár a szabadságért. Tehát mi itt tudjuk, de más országok politikusai és lakói is tudják vajon, hogy ez csak politikai termék? Vagy lemondanak rólunk? Végleg? Majd most az összes propagandista el fogja magyarázni, hogy Szilus nem is rasszista, csak a lipsik óbégatnak, amiért nem volt politikailag korrekt, dehát a kormánypárt alapja az őszinteség. Amúgy pedig boldog karácsonyt, sőt, Németh Szilárd alig 10 órával a fehér felsőbbrendűség kihirdetése után már a hanukával házal. Így megy ez mifelénk.

A kormány Nagy István nevű agrárminisztere megtartotta az évi rendes, karácsony előtt aktuális haleligazítást. Hogyaszongya:

Nagy István kifejtette, hogy az elmúlt időszakban az agrárium és benne a halgazdálkodás rendkívüli kihívásokkal szembesült. A járvány mellett az aszályhelyzet és az orosz-ukrán konfliktus, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók következményeivel is meg kellett küzdeniük. (MTI)

Valahogy nincs előttem, hogy a háború és az oroszokat sújtó szankciók mi módon gátolták a halgazdálkodók munkáját. Valamilyen módon persze mindenkit érint minden, a nagyszerű miniszter valószínűleg a megnövekedett takarmány- és energiaárakra gondolhatott, melyeknek olyan sok közük nincs a szankciókhoz. Aminek hatékonyságát aligha Nagy István hivatott elbírálni. Nem emlékszem olyan évre, amikor ne lehetett volna halat kapni ebben az időszakban. Mondjuk nem is szoktam összetörni magam a beszerzésben, mert nálunk nincs különösebb divatja annak, hogy éppen karácsonykor együnk halat – eszünk máskor, ha kedvünk is, pénzünk is van rá -, de minden évben szembesülök a boltok akváriumaiban fuldokló szerencsétlenek látványával. Ehhez eddig nem nagyon kellett miniszteri bejelentés, idén pedig valamiért kell. Holott hasznosabb lenne azt boncolgatni, hogy hány olyan ember van, aki enne most halat – mondjuk velem ellentétben -, de nem telik rá. Arra sem, másra sem.

Nagy István a halfogyasztás növelését stratégai célnak nevezte, amelynek eléréséhez jelentős támogatásban részesül a hazai akvakultúra-ágazat. A MAHOP keretében a 2013-2020-as időszakban a halfogyasztást népszerűsítő kampányra 960 millió forint jutott, a most induló MAHOP Pluszon belül pedig 700 millió forint a halmarketing tervezett kerete.

No. Ha ebből a pénzből inkább halat vettek volna azoknak, akik nem tudják megfizetni, mindenki jobban járt volna. Mondjuk én eleve fogyatékos vagyok, mert nem értem, de el sem hiszem, hogy attól fog valaki több halat enni, hogy reklámozzák neki. Most nézem az árakat. Az azért minimum elgondolkodtató, hogy a pontyszelet bőven 4000 forint fölött van. Mármint vásárlói szempontból elgondolkodtató, a magyar átlagbérek mellett nem tudom, ez mennyire fér bele a családok költségvetésébe. Nem a hal drága, a pénzünk kevés.

Végül – mert nem akarom túlterhelni senki idegrendszerét már hajnalhasadáskor, hiszen még előttünk van az egész nap – futólag emlékezzünk meg arról, hogy az uniós energiaminiszterek megállapodtak a gáz árának maximálásában. Annak ellenére, hogy Szijjártó Péter – egyedüliként – verte az asztalt, hogy veszélyes, káros és teljesen felesleges. Ez nem olyan sapka, mint amilyen a csirkefarháton van nálunk, hanem egy biztonsági szelep, amely nem engedi, hogy spekulációs céllal a sztratoszférába tolja fel valamelyik gázkereskedő az árat. Máris van eredmény, mert csökkenni kezdett az energiahordozó ára. Jó hír, hogy kétoldalú szerződés kertében a magyar kormány nyugodtan fizethet az oroszoknak akár háromszoros árat is, mint amennyit a többi ország fizet. Ha úgy nézzük, akkor győztünk. Még győzünk vagy kétszer, és beledöglünk.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.