Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Elmebetegek a magyar utakon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Felakasztalak benneteket, és megöllek titeket, ha még egyszer ilyet csináltok! Ezeket a szavakat ordította egy ideges sofőr, aki teherautójával kis híján elütött két, zebrán átkelő fiatalt. Emiatt a fiatalok bírósághoz fordultak, mivel a kiabálás mellett arra is volt ideje és ereje a sofőrnek, hogy megrángassa az egyik fiatalt. A történet tökéletesen bemutatja a hazai közlekedési kultúrát, amely sokszor életveszélyes szituációkat szül, mivel a magyar autósok nagy része egyszerűen nem hajlandó megállni a zebra előtt, ha ott valaki át akar kelni. Rádudálnak, esetleg rátaposnak a gázra, vagy – ahogy a fenti példa is mutatja egyszerűen – magukból kikelve fenyegetőznek azért, mert valaki át merészelt kelni az erre a célra kijelölt átkelőhelyen. Hogy ez miért is érdekes? Azért, mert véleményem szerint tökéletes példázata a hazai közlekedési kultúrának, ahol a kijelölt gyalogátkelőn áthaladók sokszor megköszönik az autósoknak, ha átengedték őket.

Lényegében megköszönik, hogy nem ütötték el őket, hogy nem küldték el a jó édes anyjába csak azért, mert volt pofája átkelni az úttesten. Én ilyennel egyedül Lengyelországban találkoztam, ahol egy autós majdnem elütötte az egyik ismerősömet, ekkor értettem meg, hogy érdemes körültekintően figyelmesnek lenni egy-egy átkelőhelynél. Nyugaton azonban akárhol jártam, ilyen elő sem fordult, itt ha az ember eljut a zebra környékére, a közeledő autós szinte azonnal lelassít és átenged. Teljesen mindegy, hogy egy BMW vagy egy Lada sofőrjéről van szó, itt nem viselkednek másként az emberek. Ez Angliában és itt Spanyolországban is evidencia, ezért soha nem éreztem még magam veszélyben amiatt, mert át kellett kelnem a zebrán. Sőt, mondok egy még cifrábbat: Angliában és Spanyolországban is át lehet kelni a piros lámpánál, ha jól láthatóan nem közeledik senki, nem fog szólni egy büdös szót sem senki. Ezt még akár egy rendőrautó előtt is meg lehet tenni, ha az ember nem veszélyezteti sem a saját, sem a mások életét.

Persze az itt is igaz, hogy a taxi- és buszsofőrök egy másik világban élnek, az utat a sajátjuknak tekintik és úgy cikáznak rajta, mintha senki másnak nem lenne joga ott lenni. Vannak persze kivételek, de ez a legjellemzőbb. De még akkor is az mondható el, hogy a közlekedési kultúra Kelet felé haladva egyre embertelenebb, amelyet egy görög ismerősöm is alátámasztott azzal, hogy elmondása szerint náluk is kész csoda, ha az ember épségben át tud kelni egy zebrán. Viszont egyszerűen nem értem, hogy mi okozza ezt. Miért van az, hogy Nyugaton az autósok célja nem az, hogy elüssenek másokat, és nem a frusztrációjukat vezetik le másokon akkor, amikor az utakat járják, hanem egyszerűen csak közlekednek. Egy spanyol vagy angol sofőr miért nem küld el az anyámba, ha át akarok kelni a zebrán, miközben ez szinte mindennapos Magyarországon, Lengyelországban vagy épp Görögországban?

Az utak nem arra vannak, hogy ott versenyezgessenek az emberek és másokon vezessék le a frusztrációjukat, hanem azért, hogy normális körülmények között, a szabályok betartásával közlekedjünk, azaz eljussunk egyik pontból a másikba. Semmi értelme nincs száguldozni azért, hogy pár perccel korábban érjünk oda valahova, hiszen ennek akár az is lehet az eredménye, hogy mások életét veszélybe sodorjuk. Pont ezért szorgalmazzák egyre többen, hogy csökkenteni kellene a városokban cirkáló autók számát, hiszen azt jó lenne visszaadni a gyalogosoknak, akik így sokkal egészségesebben és biztonságosabban közlekedhetnének. Nem az autók kitiltásáról beszélek itt, mielőtt valaki nekem esne, csupán arról, hogy létre kellene hozni olyan zónákat, ahol egyszerűen nem közlekedhetnek az autósok.

Persze ez nem feltétlenül oldaná meg azt a problémát, amelyet az idézett történet is jól bemutat, de lényegesen javítana például a városok összképén. A valódi változást úgy lehetne elérni, ha a cikkben idézett teherautósofőrt nem 40 ezer forint befizetésére köteleznék, hanem felülvizsgálnák, hogy alkalmas-e egyáltalán arra, hogy egy több tonnás járművet vezessen az ország útjain. Ugyanis amikor egy ilyen jármű vezetője balesetet szenved, a legritkább esetben ő az egyedüli, aki megsérül, vagy meghal, inkább a baleset másik érintettje az, aki erre számíthat. Az ilyen egyének veszélyesek nemcsak saját magukra, de másokra is, ami a legfontosabb ebben az egészben. Ha viszont az ilyen elkövetőket nem bünteti meg kellőképpen a bíróság, akkor csak idő kérdése, hogy mikor fog tragédiához vezetni a sofőr felelőtlensége.

A gyermekek megúszták a balesetet, de ez nem változtat azon a tényen, hogy országszerte történnek halálos gázolások a zebrákon azért, mert egyesek egyszerűen elvárják, hogy a zebrán átkelő gyalogosok csak félve keljenek át a másik oldalra. Az autósoknak nincs több joguk a városokban közlekedni, mint a gyalogosoknak, egyenértékűek, amit az autósoknak fel kellene fogniuk. Egy zebrán átkelő egyénre nem ellenségként kellene tekinteni, hanem a város szerves részeként, akinek ugyanannyi joga van ott lenni, mint neki. Az, hogy az autós kultúra valaha is meg fog változni mifelénk, keleten, azt nem tudom megjósolni, mindenesetre egy változás jó lenne mindannyiunknak. Semmi szükség nincs arra, hogy frusztrált barmok száguldozzanak az ország útjain, veszélybe sodorva sokunk életét. Semmi nem lehet olyan sürgős, hogy megérje mások életét kockáztatni érte.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.