November 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Igenis! Értettem! Már teljesen meg vagyok világosodva, hogy a magyar jogállam a legfejlettebb az univerzumban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,302,268 forint, még hiányzik 1,697,732 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kicsit aljas vagyok, én ezt soha nem is tagadtam. Szerencsére az, amit mi itt politikának gondolunk, időről időre nagyszerűen el tud szórakoztatni, még pattogatott kukorica sem kell a teljes élményhez. Most is fut párhuzamosan annyi baromság, hogy felsorolni is lehetetlen, az én jelenlegi kedvencem a nemzeti konzultációnak nevezett műsorszám. Nem maga a konzultáció, az már nagyon sokat veszített a kezdeti szórakoztató-értékéből, amikor még igyekeztek úgy megfogalmazni az egyféle módon megválaszolható kérdések magyarázatát, mintha nem néznének teljesen hülyének mindenkit. Azóta ez elmúlt nekik, a mostani mű nem szórakoztató, egyszerűen csak végtelenül bárgyú. A vicces elem áttolódott a propagandistákhoz, ahogy ők megpróbálják indokolni az indokolhatatlant, az időnként egészen parádés helyzeteket szül.

Van ez a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, mint a népi szórakoztatás egyik zászlóshajója és húzómotorja. Már az alapítvány címlapja is sokat elmond az ott folyó munkáról és arról, hogy milyen tudásnak a központjáról lehet szó.

Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány

Magam is nagy híve vagyok annak, hogy elemzésnek álcázott propagandát toljanak az arcomba oly módon, hogy még az irományok megnyitásával és elolvasásával se kelljen fáradoznom, mert már a címben beleordítják a pofámba, hogy miről mit kell gondolnom. Ezért nem is olvasgattam ezeket a minden bizonnyal tudományos igényű munkákat, hanem egyenesen az Origóról kezdtem szívni a bölcsesség nektárját. A Mit jelent a dollárbaloldal nyafogása és sipítozása? címet viselő, egyértelműen szakmai munka ragadta meg az én figyelmemet. Akinek a cím nem állította irányba az agyát, az a bevezetőből bölcsességet meríthet:

Most is sötét viharfelhők gyülekeznek, elsősorban a brüsszeli bürokraták huhogása, sipítozása okán bevezetett értelmetlen szankciók miatt, amelyek romba dönthetik Európa több száz-, nem egy esetben több mint ezeréves nemzeteit és országait. Ebben a súlyos helyzetben tanácskozik újfent Magyarország Kormánya a választókkal. L’ané György, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzőjének írása az Origónak.

Istenem, ha nekem ilyen költői visszerem lehetne! Még sehol nem tartunk, de már valóságos tájkép bomlott ki lelki szemeim előtt. Komor felhők, cikázó villámok, a vészterhes égbolton dollárbaloldalak és brüsszelibürokraták köröznek, sipítoznak és huhognak. Hát mi ez, ha nem vegytiszta művészet? Nyugodjon meg a kedves olvasó, még egyetlen nyúlfarknyi idézet, aztán kitakarodok a magyar újságírás szakmai Parnasszusáról.

Egyszer és mindenkorra tegyük világossá: a nemzeti konzultációk szervezése a magyar kormány egyedülálló kezdeményezése a fejlett alkotmányos jogállamok társaságában. Magyarország nemzeti kormányait az elmúlt tizenkét évben gyakran támadták azzal, hogy az országot „demokratikus deficitbe” lökik, köztük a jogállamiság egyik fontos kritériumának, a társadalmi kontrollnak a kiiktatásával. Ezzel szemben a jogállamisági kritériumoknak elvben megfelelő államok közül egyedülálló módon, saját iniciatívából konzultál polgáraival az országgyűlési választások közötti időben, és a konzultációk nyomán nem egyszer kezdeményez népszavazást, mint legutóbb a migráció vagy a genderideológia kapcsán.

Igenis! Értettem! Már teljesen meg vagyok világosodva, hogy a magyar jogállam a legfejlettebb az univerzumban, itt olyan társadalmi kontroll van, hogy az valami példátlan. Biztosan éppen ezért támadják a magyar kormányt pont 12 éve, előtte nem támadták, csak mióta Orbán Viktor lecsómelegítés közben feltalálta, és azzal a lendülettel be is vezette a népi demokráciát, melynek egyik fő megnyilvánulási formája a nemzeti konzultáció. Ilyenkor az szokott történni, hogy rendkívül fontos, mindenkit érintő és minden felelősen gondolkodó polgár számára nyilvánvaló, jól értelmezhető kérdéseket tesz fel a kormány, amire a felelősen gondolkodó polgárok ügyesen válaszolnak. Általában a polgárok 10-20%-a szokott reagálni. Ettől aztán időnként inspirálva érzi magát a kormány arra, hogy népszavazást is kiírjon, mint ahogy arra az elemző úr hivatkozik is. A migrációval kapcsolatos népszavazás konkrétan 2016-ban volt. Miután a résztvevők száma nem érte el az érvényességi küszöböt sem érvényes, sem eredményes nem lett. A másik, a genderideológiás idén áprilisban volt, ugyancsak érvénytelen és eredménytelen kifutással.

Na, innen szép megérteni, hogy a senkit semmire nem kötelező nemzeti konzultáció, amely a világon senkit nem érdekel – még Orbán Viktor híveit sem, nemhogy a jogalkotókat, pláne a brüsszeli bürokratákat -, és az érvénytelen és eredménytelen népszavazások miféle vegyi fegyverként vethetők be a speciális magyar jogállam védelmében. Ha én jól szűröm le a lényeget a konzultációk és a népszavazások részvételi adataiból, akkor Orbán Viktornak azt üzeni a magyar emberek döntő többsége: szaromle. Ez meg ugye nehezen fordítható le bármilyen nyelvre úgy, hogy végül felhatalmazásnak lehessen érteni, pláne használni bármilyen környezetben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!