Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Pont Meloni védelmére volt most szükségünk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Giorgia Meloni hangoztatta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a magyar alkotmányos szabályok szerint többször és széles támogatottsággal nyert választásokat. Magyarország demokrácia – jegyezte meg az Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Hozzátette, úgy értesült, hogy a magyarországi ellenzék soraiban is diszkriminálónak tartják az Európai Parlament csütörtöki döntését.    

„(…) talán nem vesszük észre, milyen helyzetben vagyunk: a konfliktus közepette sokkal bölcsebb lenne egymáshoz közelíteni az európai országokat, mint eltávolítani őket”.    

Hozzátette, hogy az Európai Parlament (EP-) jelentését „erősen politikai” dokumentumnak tartja.    

Lengyelországot is folyamatosan támadják, miközben arról az európai államról beszélünk, amely magára vállalja az ukrán menekülteket egyetlen egy eurót sem kérve az Európai Uniótól, valóban ezen az úton akarunk továbbhaladni?”

„A NATO állítja, hogy Lengyelország a háborút kockáztatja Oroszországgal, és mit teszünk erre mi az Unióban? Lengyelországot támadjuk, ahogyan Magyarországgal is tesszük. Konfliktushelyzetben fel kell mérni, mi számít elsődlegesnek” – mondta Giorgia Meloni. (MTI)

Az a Giorgia Meloni hangoztatta a fentieket, aki vélhetően kormányt fog majd alakítani a közeljövőben Olaszországban. A fasiszta minősítést elutasító, vélhetően jövőbeli olasz kormányfő úgy teszi ezt, hogy egy olyan ország kormányfőjéről állítja, hogy demokratikus országot vezet, amelyet az EP többsége igenis autokratának tart. Persze nem meglepő Meloni nyilatkozata, de akkor is vicces, hogy a szélsőjobboldali politikusokon kívül ember nem állt ki Orbán mellett. Még a korábbi pártcsaládja, az Európai Néppárt is amellett érvelt, hogy Orbán leépítette a demokráciát idehaza. Mindenki vak tehát, csak a szélsőjobboldal látja megfelelően a kialakult helyzetet? Olyan ez a gondolkodásmód, mint amivel Orbán is rendelkezik, miszerint mi széllel szemben haladunk, de mégis mi járunk az egyedüli helyes úton.

De még ha el is tekintünk Meloni ezen nevetséges kijelentésétől, akkor is érdemes tovább olvasni az általa megfogalmazott gondolatokat. Szerinte jobb lenne inkább, ha az európai országok egymáshoz közelítenének ahelyett, hogy eltávolodnának. Ez való igaz, de az EU országai nem távolodnak egymástól, egyedül Magyarország – és vele sokszor Lengyelország is – az, amelyik távolodik az EU-s értékektől, a demokráciától és a jogállamiságtól. A magyar kormány az, amely konkrétan semmibe veszi a demokrácia legalapvetőbb kritériumait és sárba tiporja az emberi jogokat. Csak azért, mert ezt végre ki meri mondani az EP, nem mondhatjuk azt, hogy támadják a magyarokat, vagy a magyar kormányt. Pont a magyar kormány az, amely támadja az európai egységet és demokráciát, amit végre ki kellett már mondani.

Nem azzal védjük meg az uniós egységet, ha szemet hunyunk afelett, amit a lengyel és a magyar kormány művel, hanem azzal, ha nem hagyjuk, hogy tovább rombolják a demokráciát. Az ugyanis, amit Orbán elkezdett idehaza, ragadós lehet a fasiszta, bocsánat szélsőséges eszméket terjesztő vezetők számára Nyugaton, ami vélhetően megtetszett egyébként Meloninak is, nem véletlenül járkálnak egymáshoz látogatóba, és cserélik ki egymással értékes gondolataikat. Az sem véletlen, hogy az AfD illetve Marine Le Pen voltak még azok, akik megvédték az Orbán-féle „demokráciát”, és nem a demokratikusan működő nyugati pártok, kormánypártok. Tény, hogy háború van a szomszédban, ami befolyásolja mindannyiunk életét, de azzal, hogy ennek hatására háttérbe szorítjuk a meglévő belső problémákat, nem segítünk senkin. Magunkon a legkevésbé sem.

Nyugat-Európa mindent megtesz azért, hogy ennek a háborúnak minél előbb vége legyen, miközben a magyar kormány semmit sem tesz ezért. Már ha azt nem vesszük számításba, hogy Orbán állandó jelleggel arról beszél, hogy ő békét akar Ukrajnában. Hát vannak ezzel még egy pár millióan így a világban, de ettől még nem lesz béke. Pont Orbán mondogatja, hogy a béke eléréséhez erősnek kell lennünk, amely erő megnövelésére pont az EU vállalkozott, hiszen mindenféle segítséget nyújt annak az Ukrajnának, amely vélhetően ha a Nyugat nem támogatja, akkor már elveszítette volna a háborút Oroszországgal szemben, és ki tudja ma hol húzódna a frontvonal. Tehát igen, koncentrálni kell arra, hogy mi folyik Ukrajnában, de emellett azért nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy mi történik Magyarországon és Lengyelországban, hiszen a helyzet nem javult, hanem inkább romlott az elmúlt években.

Az EP igenis jól tette, hogy végre ki merte mondani, hogy Magyarország többé nem demokrácia, és vélhetően ettől nem függetlenül az Európai Bizottság is készen áll arra, hogy drasztikus mértékben megvágja az uniós támogatások mértékét, amit úgy hiszem, sokan szintén helyeselnek. Na nem azért, mert bárki is rosszat szeretne Magyarországnak, hanem azért, mert talán ebből tanul végre a magyar társadalom és megelégeli, hogy egy diktátor vezeti a szakadékba az országot. Nem véletlen, hogy korábban ilyen még nem fordult elő az EU háza táján, hiszen ahhoz, hogy ilyen előforduljon, valóban súlyos jogsértéseknek kell megtörténnie, ami sajnos adott Magyarországon. Kérdés, hogy erre mi lesz Orbán válasza, hiszen ha többé nem érkezik EU-s pénz, vagy a korábbiak töredéke csak, akkor esetleg elgondolkodik majd azon, hogy talán nincs is szükségünk rájuk, és belengeti a Huxitot, ami talán még a saját szavazói körében sem lenne túlzottan támogatott ötlet.

Egy történelmi időszakban élünk tehát, ahol szinte bármi megtörténhet. És bár megvédhetném a magyar demokráciát a nyugati „támadásokkal” szemben, de sajnos erre nem vagyok képes, ugyanis teljesen egyetértek azzal, miszerint Magyarország már nem egy demokratikus ország. Ez a váltás azonban nem ma, vagy tegnap történt, hanem évekkel ezelőtt. De ha már a felismeréseknél tartunk, akkor mindenképpen jobb későn, mint soha.    

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.