Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szerintem is hamarosan az utcán fogják emlegetni a nevét

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Végre eljött az az idő, amikor nemzetünk nagyjainak magánéletéről és gyerekkoráról is hallhatunk. Már komolyan hiányzott, de most megtudhattuk. L. Simon László például pulóverben nézte a tévét. Miután egyáltalán senkit nem érdekel, jelzem, én sehogy nem néztem tévét gyerekkoromban. Sem pulóverben, sem rövidgatyában. Egyrészt azért, mert nem igazán volt gyereknek való műsor, másrészt a szüleim sem díjazták volna a dolgot, harmadrészt mert vagy kint játszottam a többiekkel, vagy tanultam, vagy olvastam, vagy aludtam. Valahogy elteltek azok az évek. Ellenben nálunk nem volt hideg. Úgynevezett fűrészporos kályháink voltak, ingyen adták a fatelepen a fűrészport, egyszer megtömködték azt a hordó alakú baszt, amit kellett, aztán az borzasztóan sokáig ontotta a meleget. Később a cserépkályha is, bár kétségtelenül mindkettőt ki kellett takarítani, és újra be kellett gyújtani időnként. Azt mondjuk pont nem értem, mi köze van ennek bármihez. Ha csak annyi nem, hogy emlékeim szerint annak idején nem nagyon volt az kérdés, hogy télen lesz-e mivel fűteni, most pedig kérdés. Hiába komfortosabb – mert bizony sokkal komfortosabb – a gázfűtés, távfűtés, központi fűtés, aki nem tudja megfizetni az embertelenül megemelt rezsiköltséget, az vígan megfagyhat. Ehhez semmi köze nincs sem L. Simon gyerekkorának, sem az én gyerekkoromnak. Azonban a kormány felelőssége nem elmaszatolható, bármennyire jó lenne elterelni róla a figyelmet. Nem ártana elmagyarázni a nagyon okos honatyáknak, hogy sokan nem azért fűtik túl a lakást, mert csak a trópusi klímában érzik jól magukat. A rossz szigetelés azzal jár, hogy amennyiben nem fűtenek ész nélkül, 3,5 perc alatt teljesen kihűl a lakás, csak úgy lehet meleget tartani, ha folyamatosan pótolják a kiszökött hőt. Az ilyen lakásokban nem igazán lehet szabályozni a hőmérsékletet. Vagy meleg van, vagy hideg van. Mostantól majd hideg lesz. És nem az fog történni, hogy Lacika macinaciban és pulcsiban nézi a tévét, hanem az fog történni, hogy Laci bácsira és Marika nénire a kihűlt lakásban, a paplan és harminckét pléd alatt fognak rátalálni. Jó esetben nem holtan. A kiszolgáltatott, munkát vállalni már nem képes, fix jövedelmű, amúgy is gyenge egészségű, rosszul vagy sehogy nem szigetelt házakban és lakásokban élő idősek és betegek életveszélyben lesznek. A kormány hibájából.

Márpedig úgy fest, nagyon kell a maszatolás. Más okát nem látom, miért kezdett el a főni megint fejhangon migránsozni. Olyan brutál(gagyi) videót tolt fel megint a személyzet a Facebookra, hogy az ember csak tátja a száját, hogy ez tényleg működik? Komolyan azt hiszik a propagandagyárosok, jobban fognak rettegni az emberek a migránsoktól, mint amennyire észreveszik, hogy nem telik kajára, és a rezsiszámla több, mint a jövedelmük? Ha így lesz, az igen sajátságos magyar csoda lesz. Én azért a nerencek helyében olyan nagyon nem bíznék benne. Ha jól látom, ez lesz most a központi téma, mert Varga Judit is haladéktalanul elkezdett migránsozni, mindjárt szorosan az év legviccesebb posztja után.

🤝A kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd hívei vagyunk.
🇭🇺 Azért dolgozunk, hogy a magyar emberek hozzájuthassanak az őket megillető forrásokhoz. (Facebook/Varga Judit)

Kölcsönös tisztelet, az! Meg párbeszéd. És a magyar embereket megillető forrás, amihez ezek szerint nem lesz olyan egyszerű hozzájutni. Ha nem így lenne, akkor most sikerpropagandával lenne tele minden, nem migránsozással.

A pedagógusoknak fizetésemelés nem nagyon van – igaz, a tűzoltóknak és szakápolóknak, könyvtárosoknak és szociális intézményben dolgozóknak sincs -, de aki akar, talál elfogadható fizetéssel állást. Elmehet például határvadásznak bruttó 400 ezerért. Ide csak 8 általános kell, egy hónap a kiképzés, aztán még fegyvert is kap a kezébe. Akinek van érettségije, az mehet figyelőnek 660 ezerért. Akinek ez sem elég, az próbáljon meg beházasodni valamelyik NER-elit családba, az az igazán jövedelmező üzlet. Megvan az izgalom is, hiszen ma már semmi garancia nincs arra, hogy lesz ideje felépíteni a saját gazdasági hátországát, ami majd az unokáknak is biztosítja a luxust.

Ma vitáznak Brüsszelben a Magyarországot érintő jogállamisági jelentésről, de sajnos a miniszterek elnöke nem lesz jelen, hogy elszavalja az érveit. Biztosan nem ér rá. Talán azzal van elfoglalva, hogy megint szakállat növesszen. A pártmédia Mario Radić horvát politikust élteti. A nem egészen 11 százalékos támogatottságú párt alelnöke azt találta mondani, hogy „Orbán Viktor földgázt és kőolajat szerzett, hat hónapon belül az utca hőse lesz Magyarországon”. Ezt magam is valószínűnek tartom. Mármint azt, hogy az utcán fogják emlegetni Orbánt, mégpedig tömegesen. Nem igazán szokás ez nálunk, de néha előfordul azért. Hiába, a nép szeretete nem ismer akadályokat. Nem kizárt, hogy nem csak a nemzetvezetőt veszi az ajakára az utcán felvonuló tömeg, hanem például Rogán Antalt is, aki mostantól a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt is irányítja. Tök jó lesz ez, egy kétes erkölcsű figura őrködik a közpénzek felett, a másik kétes közben módosítja az abortusz szabályait. Mert azt mindenképpen egy bőven nyugdíjaskorú pasas tudja megítélni, hogy egy nő, aki talán akarná azt a babát, de nem akar beteg gyereket a világra hozni, ezért rettenetes szenvedések árán meghozott egy nagyon súlyos döntést, majd most még kötelezően meg is hallgassa a magzat szívhangját. És az egész életében ott fog visszhangzani a lelkében. Hála és köszönet Pintér Sándornak és Dúró Dórának, akinek őszinte szívvel kívánom, jusson el oda, hogy a férjével együtt annyit keressen, mint bármelyik pályakezdő házaspár, abból tartsa el az összes gyerekét és önmagát. Azt nem kívánom neki, hogy kerüljön olyan döntési helyzetbe, amibe most a népszerűséghajhászás kapcsán sikeresen beleugatott, tovább fokozva az abortusz mellett döntő nők gyötrelmeit (aki ok nélkül, idiótaságból, születésszabályozás helyett megy abortuszra, azt amúgy sem fogja érdekelni a magzat szívhangja, aki kényszerből, rettenetes lelki gyötrelem árán dönt így, azt haláláig gyötörni fogja az emlék), mert ilyet senkinek nem kívánnék soha. Még neki sem.

Mielőtt még alaposabban felbőszülök, búcsút veszek mindenkitől. Jó ébredezést, lehetőleg gyönyörű napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.