Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor nyaral, akkor is a mi miniszterelnökünk. Tetszik, vagy sem, ez a helyzet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Külső nélkül a belső mit sem ér!

– mondta az öreg gumis mester és befoltozta a lyukat a defektet kapott abroncson. 

Elöljáróban Sanna Marinról, Finnország 36 éves miniszterelnökéről szeretnék pár szót ejteni, aki korábban egy rockfesztiválon vett részt szabadidejében, ahol egy farmer rövidnadrágban és bőrdzsekiben kapták lencsevégre, miközben modelleket megszégyenítő külsejével kecsesen lépked a kamera felé. Mondhatnám, hogy akár egy farmer reklám arca is lehetett volna nyugodtan. Aztán bulizott egyet a barátaival, táncolt, iszogatott, és jól érezte magát. Pont.

Természetesen az úgynevezett jobboldal – ki más? – ezt nem nézte jó szemmel, és nekiestek, mint tót az anyjának. Nem a mi fasiszta fidesztálib szektánk, hanem a finn konzervatívok. Ő állt elébe, drogtesztet csináltatott, ami negatív lett, és bár szerintem semmi szükség nem volt rá, de elnézést kért azért, mert szimplán jól merte magát érezni. A szabadidejében a barátaival. Közben természetesen a honi fundamentalista rajongók, az Orbán-féle ultrák természetesen megtalálták a szerintem igencsak bájosan nőies és csinos finn miniszterelnökre a megfelelő jelzőket, miszerint: drogos libsi kurva, részeg neolib prosti, és hasonlók.

És akkor most vessünk egy pillantást a magyar politikai elitre. Azon belül is idézzük fel például Borkai Zsolt duhajkodását az Adrián. Akit valódi prostituáltakkal kaptak lencsevégre, igen, kutyapózban előadott aktus közben, és talán nem alaptalan feltételezések szerint komoly mennyiségű kokain elfogyasztása hatására, természetesen a tőlünk törvényesen ellopott közpénzből finanszírozva. Én nem emlékszem egy drogtesztre se, de még csak egy halovány bocsánatkérésre se. Mindegy is, ez már rég volt, talán igaz sem volt, mondaná az öreg parasztbácsi, aki most lépett ki a magyar népmeséből.

Ami viszont most van, vagyis teljes három hetet tartott, az nem más, mint a mi szeretve tisztelt miniszterelnökünk horvátországi nyaralása, és az arról nyilvánosságra került felvételek. Megmondom őszintén, amikor megláttam azokat, egyikre-másikra rá kellett nagyítanom, hogy egyáltalán elhiggyem, ki is van a képen. Íme:

Nem csalás nem ámítás, ez nem egy retusált, nem egy megphotoshoppolt kép, ez a valóság. (Ha netán közben valaki majd cáfolja érdemben, és bebizonyítja, hogy a képen nem Orbán van és hitelt érdemlően bemutatja, hogy ez csak egy manipuláció, akkor természetesen bocsánatot kérek, de eleddig erre még nem került sor.) Alapvetően azt gondolnám, hogy Orbán magánélete senkire nem tartozik. Az, hogy hol tölti a szabadidejét, a szabadságát, az sem. Bár a közpénzt hűtlenül kezelő habitusának köszönhetően nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezt nem kellene esetleg az orrunkra kötnie, de legyünk megengedőek. Orbán már igen régóta tölti nyári szabadságát Horvátországban, a horvátországi szigetek valamelyikén. Nem tudjuk pontosan, hogy melyiken, mert mindig máshol bukkan fel, de többnyire Brac, Vir, Mljet környékén szokott feltűnni. Mondjuk az biztos csak rosszindulatú feltételezés, hogy Mészáros Lőrinc nevén, pont ebben a térségben van két luxusvilla, ami valószínűleg Orbáné, csak hivatalosan, papíron a milliárdos gázszerelő a tulajdonos, vagyis még az is lehet, hogy emberünk itt tengeti napjait, amikor kiszakad a magyar rögvalóságból. 

Nem állítom, de gyanítom, már régen vettek ezek maguknak egy saját szigetet, csak még nem sikerült kiderítenie az Átlátszónak, hogy pontosan melyiket. Persze ha ez kiderülne, akkor sem lenne lebontva a Cinege utcai villa, hanem mi lennénk az irigy, sorosista, gyurcsányista gecik, akik semminek nem tudnak örülni, főleg nem a miniszterelnök úr sikereinek. Zárójel: dermedten néztem egyébként a Telex videóját ami egy random Heves megyei faluban készült, kisebb sokkot kaptam attól, hogy az egyik megszólaltatott idős nő szerint az múlt 12 év maga volt a Kánaán, most itt az ideje meghúzni a gatyaszíjat, egyébként sem tehet erről  a jelenlegi állapotról szegény Viktor, úgyhogy jön a hét szűk esztendő. Zárójel bezárva.

Na tehát. Sehol, de sehol nem találtam a mi önjelölt európai DNS-ünkről akár egyetlen kritikus, pláne gyalázkodó szót sem azzal kapcsolatban, hogy milyen vállalhatatlan külsővel jelent meg például a horvát miniszterelnökkel elkötött vacsorán. Meg egy sor más képen is, amelyen valaki éppen ölelgeti, és vidáman szelfizget vele. Már bocsánat, nyaralás ide vagy oda, egy miniszterelnök szerintem nem engedheti meg magának, hogy ilyen képek jelenjenek meg róla, mert ez mindennek a legalja. Nem messze a lakásomtól van egy régivágású kocsma, ott szoktak ilyen típusú arcok este tíz után hangosan dajdajozni, de őszintén szólva azok között is szalonképesebb kinézetűek vannak, mint emez a képeken.

Engedje el magát, persze, szegény belefáradt a hazudozásba meg a lopásba, növesszen borostát, de hogy ilyen külsővel emberek közé merészkedjen, az felér egy politikai öngyilkossággal. Nem tudom mi a terv, idén ő lesz a Mikulás, Andy Vajna után szabadon, vagy felkérték a Télapu című gyerekfilm következő epizódjának főszerepére? Netán ellopták a tévét? Vagy a lipsik és melegek szapulása annyira leszívta az energiáit, hogy nehezére esik emberi külsőt ölteni a nyaralása alatt? Én is járok nyaralni, de nem úgy nézek ki, amikor hazajövök, mint egy hajléktalan.

És igen, most lehet azt mondani, hogy senkinek semmi köze hozzá, de én mégis úgy gondolom, hogy van. Az ország elsőszámú embere igenis vegye a fáradságot, és ha emberek közé megy, főleg ha egy másik miniszterelnökkel vacsorázik, tegye már rendbe az ábrázatát. Igen, tudom, amikor hivatalban van, akkor sem tudja ezt a feladatot megugrani, mert akkor meg az öltönye és/vagy az inge néz ki úgy rajta, mintha éppen a kutya szájából vagy a kutya alól szedték volna ki, de akkor is. Amikor nyaral, akkor is a mi miniszterelnökünk. Tetszik, vagy sem, ez a helyzet. Éppen elég, hogy a vállalhatatlanul szélsőséges, neofasisztákat és neonácikat megszégyenítő félreérthető beszédeivel éget minket a világ minden pontján, nem kell ezt még egy ilyen vállalhatatlan külsővel erősíteni. A pincében csírázó krumpli szebb látványt nyújt, mint Orbán ezzel a borostás bájvigyorral az arcán.

És most akkor vessük össze a bájos finn miniszterelnök vélt bűnét a mi lókupec Orbánunk vállalhatatlan megjelenéseivel, és neurológiai tanulmánynak is beillő arcberendezésével. Na ugye! Követelem, hogy Orbánon végezzenek drogtesztet, és véralkohol szint mérést, mert az, ahogyan kinéz szerintem majdnem minden kétséget kizáróan arra utal, hogy valami ilyesmivel élt. És igen, azt is követelem, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki a Blaha aluljárójába jár kéregetni. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.