Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Szél-jegyzetek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem az EU jelenti a veszélyt Oroszországra, hanem fordítva. Autokratikus rendszere évek óta terjeszkedik ideológiailag főként a volt szocialista országokban. Északi szomszédainknál – a történelmi tapasztalataik miatt – nincs sok esélye, de a délszláv államokban már jelenleg is erős a befolyása. Nagy segítségére van ebben Putyin hűséges csatlósának, Orbánnak, aki jobbkeze, Habony Árpád révén terjeszti és gerjeszti a szellemi sötétséget szinte az egész világon médiatulajdonlások, hírügynökségek révén. 

A teljes magyar média már Putyin zsebéből cincog. Amit föntebb nyilatkozgatnak, az csak a porhintés.

*

A világsajtót gyakorta bejárta a hír, miszerint Putyin halálos beteg. Leukémiája miatt a nem oly rég meg is műtötték. Vagy nem.

Feltéve, de nem elfogadva hogy valóban az utolsókat rúgja, bátorkodom feltenni a kérdést: vajon az atomhatalmak vezetői mérlegelik-e azt a lehetőséget, hogy egy, a földi árnyékvilágot elveszteni kényszerülő ember nem feltétlenül gondolkodik kristálytisztán?!… Mi van akkor, ha végső indulatában megleckézteti vélt vagy valós ellenségeit, hellyel-közzel elpusztítva a földi civilizációt?!…

Avagy az emberiség eddigi története azt példázza, hogy ami könnyen megtörténhet, annak a bekövetkezése kizárható?

*

A „Volt tengerünk, de elvették!” kijelentés után láttam. 

Nagyvárad, a vasútállomással szemben egy kisbolt. Ajtaján nyomtatott szöveg, románul. „Áruházunk fenntartja magának a jogot, hogy megválogassa a klienseit!”

Szent Habakuk! A doktorminiszterelnökúr megint mondott valami „félreérthetőt”, ezalkalommal a Kárpátokról?!…

(Azt mondta ugyan, hogy „Adjátok vissza a hegyeimet!”, de csak egy regény címét idézte. )

*

A környező országok szélsőjobb, nacionalista szervezetei közös közleményben határolódtak el egyes ottani szolgáltatók azon magánakcióitól, melyek szerint nem hajlandók kiszolgálni a magyar turistákat. Velük ellentétben ők tart karókkal várják az odalátogató hazánkbélieket. A sosemvolt Nagy-Magyarországot formázó matricákkal ékített autókkal érkezőket külön is figyelemmel illetik. Pl. járműveik váratlan, sajnálatos üzemképtelenné válása eseten ellátják őket tanácsokkal a visszautazás módját illetően, vonattal vagy busszal. Egyben kifejezték sajnálatukat hogy Magyarország területét már nem borítja tenger, mint a miocén és pliocén korban, hiszen ha úgy lenne, vezetőjének nem fájna más ország tengerére a foga.

*

A Büntető Törvénykönyv módosítását tervezi a Kormány. Eszerint a házasságkötés előtti nemi élet bűn. A felebarátod feleségének elszeretése bűn. A paráználkodás bűn. Az önkielégítés bűn. A nem gyereknemzési célú közösülés bűn. A nyilvános helyen való csókolózás bűn. Az öncélú szexualitást bemutató tartalmak és ábrázolások bemutatása a művészetekben, irodalomban, valamint az ilyen vonatkozású ismeretterjesztés bűn. A nemváltás kezdeményezése és kivitelezése bűn. A hermafroditák nemi szerveinek plasztikázása – mint a természet rendjébe való beavatkozás – szintén bűn. 

Továbbra sem bűncselekmény a mások nemi identitása vagy szexuális szokásai elleni izgatás és lakossági spontán fellépés. 

A tervezett módosítást üdvrivalgással fogadta a kormánymédia és a lakosság döntő többége. Azóta a nap is szebben ragyog, az eső is lágyabban esik, a kókuszpálmák (Cocos nucifera) is gazdagabb termést hoznak ott, a Csendes-óceáni Tohuvabohu szigetországban.

*

Novák Katalin Köztársasági Elnök szeret imádkozni, kiváltképp a beiktatása óta. Önpozicionálási hevületében imádkozik a békéért, a balesetet szenvedettekért, a zarándokokért, a máshitűekért – és persze soha el nem mulasztaná, hogy ezt világgá kürtölje. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakció-szóvivője netes posztjában a csíksomlyói Szűz Máriához folyamodott: könyörögjön értünk. Rabláncok és láncos buzogányok helyett imaláncok és az immanenciák negligálásának nyűgében élünk.

De komolyan: rajtunk tényleg már csak az ima segít?!…

Az efféle feladatidegen és nem túl pragmatikus ájtatoskodásokról nekem az az eset jutott eszembe, amikor az egyik – történetesen az Indiai-óceán fölött – végveszélybe került utasszállító repülőgép főpilótája a hangosbemondón – a szerencsétlenséget elkerülendő – többször is vele közös -imára szólította az égi taliga többszáz utasát. Fohászkodások helyett lett egy kis pánikolás, de a pilóta szerencsére végül simán le tudta tenni a gépet a legközelebbi repülőtér betonjára.

Nagy kérdés, mimagyarok itt a NER járatán szintén megússzuk-é ezt a viszontagságos légiutazást az alternatív valóságban?…

*

A magyar állampolgároknak bármiféle segély – azaz a társadalmi leszakadásukat megelőző támogatás – csak adható. Alanyi jogon nem illeti meg őket.

Az Uniótól és a Norvég Alapból adható felzárkóztatási támogatások bezzeg „megilletnek” minket. Akkor is, ha eleddig – a NER zsebeiben landolva – többnyire kámforrá váltak. 

Az adományozónak talán nincs joga a kifizetéseket feltételhez vagy célhoz kötni?!… Milyen morális alapon követelőzik melldöngetve a civilizált Európa leghitványabb, legsimlisebb kormánya? 

*

Marosán Buci Gyuri üzeni a túlvilágról:

NEM A KORRUPCIÓ NAGY, HANEM A POFÁTOK KICSI! 

*

Már rég nem pávatánc az, amit látunk. Vitustánc ez, mi tagadás!…

*

Az azért elég snassz, hogy Magyarország sorsát – a rendszerváltást megelőző évek óta – két volt KISZ-titkár kiiktathatatlannak tűnő vetélkedése határozza meg.

*

A Kárpátok Madonnája és a dzsingiszkános zenetudor koncertjeinek, majd végül a tűzijáték elmaradása után viccesen megírtam: semmi kétség, ezek a fránya meteorológusok szabotálták az ünnepet!…

Az azután történtek ismeretében megfogadtam: soha többé nem adok tippeket a hatalomnak!

*

– Szép napot kívánok, Időjáráselőrejelző Szolgálat?

– Kívánsága parancs, Miniszterelnök Úr!

*

„Az apa férfi, az anya nő, az időjárás meg időzítse elvárásaink szerint a nézését meg a járását!”

(A Gránitszilárdságú legújabb módosítása)

*

Az OMSZ vezetői után az OMSZKI tavat is kirúgták állásából.

Azóta vize nem áll, hanem folyik.

*

Palkovics László miniszter, akadémikus, előadott az OMSZ vándorgyűlésén, az éghajlati szekcióban. Felvázolta, mennyire korszerűtlen az eddigi, főként műholdas megfigyeléseken, valószínűségszámításon, prognózison számítógépes modellezésen alapuló időjósi gyakorlat. „Ideje felhagyni a találgatásokkal, és egzakt tudományággá kell tenni az előrejelzést” – mondotta. Számításokkal alátámasztottan konkrétizálta egyben az ég hajlatát a Földhöz képest.

Beszéde után kirúgott egy osztályvezetőt, három elemzőt és a hámból.

*

Kinevezte a kormány az OMSZ új vezetőit. Az egynapos átképzésen átesett meteorológusok első nyilatkozatukban megnyugtattak mindenkit: a szokásos augusztusi meteoresőn kívül semmilyen nagyobb égitest becsapódására nem kell számítani. A civilizációnkat – mi több: a földi létet – továbbra is csak Soros veszélyezteti.

*

A megújuló OMSZ gyakorlott táltosokat, esőtánc-referenseket, felhőűző-előadókat, dob-verőket alkalmaz főállásban, kiemelt bérezéssel. 

*

Az alapvető élelmiszerek ára 50%-kal nőtt. Az alapvető értelmiségiek értéke 80%-kal csökkent.

*

Váratlanul lemondott posztjáról Németh Balázs tévébemondónak álcázott pártkatona. Nem, nem az 50 555 követővel rendelkező személyes blogjának valamely bejegyzését ejtette – az állásáról mondott le a NER melletti bátor kiállásairól hírhedt híradós. Bende Balázs távozása után egy ekkorát még nem veszített a közmédia! 

Vigasztalhatatlan vagyok, a könyveim is potyognak.

Könyvtámaszt, olcsón, valaki?

*

A fideszes Tuzson Bence tudományosan megállapította: az angol bacon szó az bizony a Bakony hegységünk elnevezéséből eredeztethető, merthogy a legfinomabb bacon a Bakonyban makkoltatott disznókból származik. 

Így már értem, Benedek Elek szülőfaluja miért csak a Kisbacon nevet viseli. Na de Ady Bandi vajh’ miért nem azt írta: Párizs az én Baconom?!…

*

Minél hülyébb ez a nép, annál rosszabbul megy a sora.

Minél rosszabbra vált az élete, annál hülyébb.

Ördögi a kör, amelyből már kitörni sincs akarata.

*

Az a rémisztő gondolatom támadt, hogy a magyar nép előrehaladott stádiumú kognitív butulását egy gyorsan terjedő vírus okozza. Neve is van: orbánviktor (OVI).

Létezik olyan vírusirtó, amelyik csak ártalmatlanítja a vírust, de nem öli meg?…

Nem szeretnék vírfürdőt!

*

Mindenki a saját boldogságának a kovácsa.

Vagy Mohácsa.

*

Rá se ránts arra, ki mit mond rólad!

Az a fontos, Te mi lényegeset mondasz másoknak!…

*

Saját tapasztalatom, hogy bizonyos kor fölött a szakorvosok egyes vizsgálatokat már nem rendelhetnek el. Jellemzően éppen azokat, amelyek az alatt a kor alatt nem túl gyakran fordulnak elő. Arról csak olvastam, hogy a műtéteket – köztük az életmentőket – sem végzik el 75 év fölött. A doktorok nem mulasztják el ugyanakkor ajánlani a közegészségügyön kívüli magánszolgáltatók igénybevételét. 

Azt is észrevettem hogy tilos a szakorvosoknak a drága, ám hatékony külföldi gyógyszereket felírni, helyette a némileg olcsóbb, ám kevésbé jó hazaira írják a receptet.

Amikor az Alaptörvényt összegányolták, többek között kivették belőle a legmagasabb szintű egészséghez való jogot, amelyet az állam volt köteles biztosítani. Pontosan tudták, mit cselekszenek és azt is, miért. Lerohasztották az állami egészségügyet, hogy a magyar ember – ha élni akar – a klientúra magánintézményeihez legyen kénytelen fordulni, drága pénzért.

Muszáj itt megemlítenem azt is, hogy a társadalombiztosításhoz való jogot is kivették a gránitszilárdságúból. Azt az alapjogot, amely az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is nevesít. Ez a gyakorlatban főként a nyugdíjhoz való jogosultságot jelenti. Ha a nyugdíjas rétegnek nem lenne szavazójoga, valószínűleg már nyugdíja sem lenne. 

De hát a szavazójog is olyan, hogy ma van, holnap meg… ki tudja?!…

*

Előre megyünk, nem hátra!?…

Rosszul élem meg, hogy március óta fizetni kell a Halászbástyáról megtekinthető panorámáért. 1000 Ft.-/fő, diákoknak, nyugdíjasoknak 500. Két személy nézhet le ingyenesen a fővárosra továbbra is, palotáik erkélyéről: OV és NK.

Hollókő vezetése is vette a bátorságot és időnként belépődíjat szedetnek a turistáktól a faluba történő belépésért. A Várba történő bejutás külön fizetendő. Talán mert ott is szép a kilátás.

Észrevettétek, hogy ebben az országban csak az olyan ágazatok működnek flottul, amelyek az égvilágon semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak? Ilyen például a parkolási rendszer, ilyen lesz majd a dugódíj. S hogy mindezen bevételek öltenek-e valaha közpénz-jelleget? Nos, lehet találgatni…

De legalább a levegő még ingyért van!

Pandula Dezső

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.