Szeptember 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Majd a tálibok eldöntik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,732,405 forint, még hiányzik 1,267,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt a hét utolsó munkanapján! Akinek pont nem ez az utolsó munkanap, annak is szép reggelt! Azt már tudjuk Gulyás Gergelytől, hogy a forint nem zuhan, hanem hektikusan mocorog, és hosszabb időtávot kell nézni, akkor majd jó lesz. Az infláció sem olyan vészes – ezt bármelyik nerenctől megtudhatjuk -, az élelmiszerek áráról pedig nem kell beszélgetni, akkor nem fog feltűnni, hogy lassan kajára sem telik a nagy gazdasági száguldás kellős közepén. Én persze eléggé geci vagyok ahhoz, hogy időről időre összevessek néhány alapélelmiszert – pontosabban annak árát – a halódó nyugat áraival. Azért teszem ezt, hogy lássam, mennyivel jobb nekünk, mint azoknak ott. A magyar és az angol Tesco árait, valamint a spanyol Hipercor (messze nem a legolcsóbb ott, de Tescot nem leltem) árait vetettem össze. A cikk írásakor aktuális árfolyamon, a legolcsóbb tételt választottam ki mindenhol.

1 kg banán nálunk 599 forint, az angoloknál 377 forint, Spanyolországban 527 forint.

Gála alma nálunk 749 forint, Angliában 435 forint, a spanyoloknál 919 forint.

Sajátmárkás burgonya idehaza 500 forint (van olcsóbb, az 399 forint), a briteknél 358 forint, Spanyolországban 330 forint.

Káposzta nálunk 449 forint kilója. Angliában darabra adják, egy darab (én még egy kilósnál kisebb káposztát nem láttam, aligha ez is meghaladja ezt a súlyt) 285 forint, a spanyoloknál 485 forint.

A legolcsóbb félzsíros tej nálunk 339 forint, a briteknél 309 forint, a spanyoloknál 343 forint.

Dobozos tojás, mélyalmos, M méretű darabja nálunk 70 forint, Angliában 77 forint, a spanyoloknál csak szabadtartásút találtam, annak 100 forint darabja.

Csirke alsócomb nálunk 1227 forint, az angoloknál 1010 forint, a spanyoloknál 1445 forint.

Nem fárasztok senkit tovább az összehasonlítással, de bármerre nézek, a magyarhoz hasonló árakat látok (Spanyolországban sem drágább egyébként az élelmiszer, ha az ember nem az egyik legdrágább üzletben vásárol, ahonnan én most hoztam az árakat), az emberek jövedelme azonban még csak megközelítőleg hasonlónak sem mondható. Túlságosan sok ész nem kell ahhoz, hogy kikalkuláljuk: kétszer, háromszor, négyszer annyi fizetésből könnyebb kifizetni ugyanazokat az élelmiszerárakat, mint sokkal kevesebből. Már ott tartunk, hogy átlagfizetésből a lecsó tojással, friss kenyérrel, utána egy kis őszibarack luxusnak számít. Augusztus végén, nem februárban.

Kitört a kultúrharc. Nem mániám elmerülni a celebek magasröptű vitáiba, de kár lett volna kihagyni a két zenei nagyság, Bye Alex és Nagy Feró csörtéjét. Valami fantasztikus, ha két ilyen tehetség egymásnak feszül. Becsületből belehallgattam az ifjabbik tehetség néhány dalába, hogy tudjam, kiről van szó. Feróba nem kellett belehallgatnom, ismerem a képességeit. Van abban valami egészen mókás, amikor Bye Alex úgy véli, jól kell kinézni a színpadon, amihez elengedhetetlen a fiatalság. Ezért ő, ha mér elhervadnak orcája üde rózsái, nem fog a színpadon bohóckodni. A nemzet csótánya nyomban magára vette a dolgot és megsértődött a korosabb zenészek helyett. Szerintem nem kellett volna. Több okot is mondok: David Gilmour, Sting, Santana, Mick Jagger, Tina Turner, Presser Gábor, és még igen hosszan lehetne sorolni azokat a művészeket, akik nem a csinos pofijukkal és nem is a barna nyelvükkel maradtak a közönség szívében fiatalon is, idősebben is. Semmi különös, csak tehetségesnek kell lenni.

Ha ezek után azt gondolnánk, hogy a két zenészóriás vitája a legütősebb a hét második felében, akkor nagyon súlyosan tévedünk. Igaz, az Állami Számvevőszék T/600-as elemzése már bő egy hónapja megjelent, de ki a túró olvas ilyesmit? Szerencsére a Népszava újságírója igen, így nem hullott a feledés homályába a szorgos munka eredménye, amit négy nő és egy férfi hozott össze nekünk. Hogy örüljünk. Én most nem fogom elmesélni mindazt, ami a hivatkozásra kattintva elolvasható. Mindössze annyit fűznék hozzá a túl sok diplomás nő-elnyomott férfiak-ki fog szülni? témakörhöz, hogy ideje lenne megint átfaragni a takonyszilárdságú tákolmányt. Bele kell írni, hogy a lányok nem tanulhatnak, nem vezethetnek autót, nem mehetnek egyedül az utcára, alá kell rendelniük magukat a férfiak parancsinak és simán meg kell kövezni, aki nem szül elvárt gyakorisággal, a helyi egészségügyi intézmény számára is megfelelő időpontban gyereket. Az egyház bizonyára áldását adja a dologra, aztán meg is vagyunk. Én nem vagyok ÁSZ alkalmazott – ha az lennék, nem érteném, hogy mi a fasz közöm lehet ehhez a kérdéskörhöz -, de az egyszerű agyammal úgy vélem, azért nincs elég férfi óvodapedagógus, mert egyrészt az Orbán-kormány kultúrköreiben simán kiröhögnék (és akkor még le sem buzizták) azt a férfit, aki ovibácsinak jelentkezik, másrészt mert sem megélni, sem családot alapítani nem lehet annyi pénzből, amennyit egy óvodapedagógus, iskolai pedagógus keres. Ha elképzelünk egy olyan párt, melynek mindkét tagja mondjuk óvodapedagógus, akkor próbáljuk meg azt is elképzelni, hogy meg tudnak élni a fizetésükből! Nem megy? Szerintem senki másnak sem menne. Ebben az elemzésben van még valami, ami a többi baromságból is kiemelkedik. Hogy majd a diplomás nők nem találnak az elvárásaiknak megfelelő társat (nem így van benne, de a lényege ez). Hát ugye, erre nem az a megoldás, hogy a nők legyenek félanalfabéták, hanem az, hogy az alapoktatás olyan színvonalú legyen, hogy ne csak arról feltételezzük – ráadásul sok esetben alaptalanul – hogy tud írni és olvasni, aki diplomás. Ha az alapoktatásban nem azt kellene orrvérzésig magolni, hogy melyik királynak hány tyúkszeme volt melyik évben, helyette a gyerekekben alapból is megtalálható kíváncsiságot és tudásvágyat felhasználva az oktatási rendszer megmutatná, hol és hogyan tudják kielégíteni a tudásszomjukat, máris előbbre lennénk. Nem látok reális okot arra, hogy egy villanyszerelő, darukezelő, taxisofőr miért ne olvasna, miért ne járna színházba, koncertre, miért ne beszélne nyelveket, miért ne lenne nyitott a világra. Egy párkapcsolatban pedig nem az oktatásban megszerzett papírok száma és mérete a fontos, hanem az – a szerelmen, szereteten, tiszteleten, tolerancián túl -, hogy bármikor, bármiről tudjon a pár beszélgetni, hogy hasonlóak legyenek a kulturális igényeik, hogy azonos nyelvet beszéljenek, egy szinten legyenek szellemileg. Szerintem. Na de az én véleményem csak egy dolog, majd eld9ntik a helyi tálibok, mi legyen a nőkkel. Már tényleg csak ez van hátra.

További jó ébredezést kívánok mindenkinek! Már csak egyet kell aludnunk, és jön nekünk a csodás tűzijáték, bizony. Csak nehogy esni találjon, mert akkor Palkovics kirúgja az időjárást is, aztán jól nézünk ki.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!