Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi is szenvedtünk, szenvedjenek tehát a gyermekeink is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, a magyar szülők többsége ragaszkodik a házi feladatokhoz, legalábbis az IDEA kutatásában részt vevők 58 százaléka úgy nyilatkozott, hogy lecke kell, „nekem is volt, ez mindig is így volt”. Nehéz értelmesen reagálni erre a hírre, mivel tökéletesen megmutatja a magyar társadalom állapotát az utolsó pár szó. Csak azért, mert nekem gyerekként szenvednem kellett, most a gyerekem is szenvedjen, hiszen abból tanul. Noha számtalan bizonyíték van arra, hogy minél több időt töltenek a gyerekek otthoni házifeladat megírásával, annál rosszabb lesz a teljesítményük az iskolában, ez nem érdekli a vezetőket. Az OECD országok többsége – egyes ázsiai országok kivételével – mind azt mutatja, hogy minél kevesebb házifeladat írására kárhoztatják a gyereket, annál jobb lesz az iskolai teljesítménye. Nem arról van szó, hogy ne lehetne házifeladatot adni a gyereknek, de az, hogy minden egyes délutánt azzal töltsön, hogy ezeket kényszerűen megírja, az egyszerűen nem vezet sehova.

A gyereknek gyereknek kellene lennie. Játszania kellene barátaival, a természetben kirándulni, pihenni és még lehetne sorolni. Pont ez adatik meg a finn gyerekeknek, ahol egyébként a világ legjobb oktatási rendszere van jelenleg is működésben. Noha csak napi 3-4 órájuk van a diákoknak – és ezek között még 15-20 perces szünetek is vannak, amikor kimehetnek játszani az udvarra – és csupán napi 2-3 órát töltenek házifeladatok megírásával, mégis úgy tűnik, hogy iskolai teljesítményük sokkal jobb, mint azon országok diákjainak, ahol sokkal több szabadidőt vesznek el a diákoktól. Nem értem, hogy miért olyan nehéz felfogni azt, hogy a gyermekek nem csak az iskolapadban képesek tanulni, hanem akár a természetben is, vagy egyszerűen barátaiktól, családtagjaiktól.

Annak idején én magam is írtam egy cikket a skandináv – Németországban is létező dolog egyébként – erdei óvodákról, ahol is a gyerekek a természetben tanulnak matekot, biológiát vagy épp kémiát. Fára másznak, pocsolyába ugrálnak, felfedezik a természetet. Olyan tudásra tesznek szert, amely véleményem szerint sokkal fontosabb, mint hogy melyik király épp melyik évszázadban halt meg. Nyilvánvalóan létezik az alapműveltség, amelyet illik megszerezni, de van egy csomó olyan tudás, amely teljesen fölösleges a legtöbbünk számára. Én világéletemben gyűlöltem a matematikát és soha nem értettem, miként fogom majd hasznosítani a való életben a megtanult anyag nagy részét. Sokan mondták, hogy felnőtt koromban majd szembesülök vele, mennyire fontos dolgokat tanultam. Na most én azzal szembesültem, hogy a matematikát soha nem használom szinte semmire, mármint az egyszerű, alap matekon kívül. Mert nyilván összeadok, szorzok, osztok és kivonok, de ezen felül a matematika nem képezi az életem részét.

Egy normális oktatási rendszerben figyelembe vennék, hogy mihez van tehetsége és mire van igénye egy gyermeknek, és ahhoz alkalmazkodva tanítanák őket. Mert így az történik, hogy milliók tesznek szert teljesen fölösleges tudásra, amit aztán idővel el is felejtenek. Ahelyett, hogy arra koncentráltak volna, hogy miben tehetséges a gyermek, inkább egy átlag állampolgárt faragtak belőle. Azzal, hogy házifeladatok megírásával elvesszük a diákok délutánjait, semmit sem érünk el. Nagyszerű felfogás, hogy csak azért, mert mi is szenvedtünk anno, szenvedjenek most ők, csak nem vezet sehova. Nem az lenne az oktatás lényege, hogy felkészítse a fiatalokat a való életre? Az, hogy a szükséges tudás megszerzése mellett rájöjjenek arra, hogy mit is akarnak kezdeni magukkal? Az iskola sok mindenre megtanít, de erre aztán nem.

Én máig emlékszem, hogy amikor egyetemre kerültem, fogalmam sem volt róla, hogy mit is akarok kezdeni magammal. Nem álltam készen az egyetemre, mert egyszerűen nem tudtam, mitévő legyek. Értelmesebb országokban a gimnázium elvégzését követően időt hagynak a fiatal felnőtteknek, hogy kitapasztalják, mit is szeretnek és 1-2 éven belül eldöntsék, hogy ha az egyetem mellett döntöttek, akkor milyen szakirányt válasszanak. Magyarországon az embert bedobják a mélyvízbe és elvárják, hogy már 18 évesen pontosan tisztában legyen azzal, hogy mit is akar az élettől. Nincs ideje gondolkodni, nem élvezheti az életet 1-2 évig, nem utazhat. Amint befejezte az iskolát, azonnal el kell kezdenie vagy dolgozni, vagy egyetemre járni és még ha nem is tudja, mit akar, akkor is el kell végeznie valamiféle egyetemet, hogy aztán legyen papírja vélhetően egy olyan szakmáról, amivel aztán a jövőben nem kíván foglalkozni.

Túlságosan nagy a hangsúly manapság azon, hogy a gyermek mindent is megtanuljon és ahelyett, hogy kiélvezhetné a fiatalkorát, sokan arra kényszerítik őket, hogy fölösleges tudással töltsék meg az agyukat. Véleményem szerint ez az irány hibás, amire számtalan bizonyíték is van, de mi tartjuk magunkat ahhoz, hogy a poroszos oktatási rendszer működik és kész. Nem akarunk modernizálni semmit, nem akarunk változtatni a borzasztó nyelvoktatáson, vagy az iskolák oktatási módszerein. Nekünk minden jó úgy, ahogy annak idején is volt, minek változtatni?