Július 5,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Toporzékol, hátha úgy lesz, mint eddig. Ha elég hangosan bömböl, és rugdossa az asztal lábát, megkapja, amit akar

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 171,303 forint, még hiányzik 2,828,697 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt, kellemes vasárnapot mindenkinek! Remélem a többség sokkal jobban aludt, mint én. Mert ha nem alszom ki magam legalább valamennyire, iszonyúan hisztis tudok lenni, olyankor több napi felgyűlt trutymó egyszerre ömlik ki belőlem. Nem fizikai trutymóról beszélek.

Felcsapta a fejére a koronát, eddig talán csak vasárnap, behúzott függöny mögött merte. Mert bár fél évtizede migránspara van, ezért őrizheti nyugodtan a TEK a Cinege utcát, nehogy beszédelegjen oda valami rémületes ellenség, aki azt állítja, ő a nép, és valami demokráciára hivatkozik, ami nem illiberális, és a koronás nem is érti, hogy a faszba ne lenne illiberális, csak az lehet, ő maga találta ki, hogy csak az lehet ebben az országban. Szóval felhúzta az aranysityakot az előemberesen kicsücsörödő homlokára, de hiába, nem tisztelik eléggé, nem térdelnek a lábai elé. Pedig úgy volt, látta álmában, mondták neki a hangok a fejében, hogy ott fog görnyedezni minden alattvalója. De ezek nincsenek annyian, még ő is látja, hogy ez nem 450 millió, csak másfél, meg amit még átsöpörtek innen-onnan a határon, de ez kevés.

Szar az egész, pedig úgy volt, hogy jó lesz mostmár, hiszen aki ennyi győztes hadjáratot vezet, aki ennyi harcost küld az óvodákba, hogy leverjék a kisminkelt, kétméteres migránsokat, az csakis győzhet, azt a világ urává emeli a hálás tömeg. De a hálás tömeg elkezdett elhullani, a vírust nem fogta a golyó, hiába küldte ellene utcára a katonákat. Aztán a járvány elmúlt, aki akart, megdöglött, aki nem akart, az életben maradt, és most ámultan nézi, hogy már a kenyeret sem tudja megfizetni, és a tejet sem, gyümölcsöt csak képen lát, még szerencse, hogy végül elhozta a nagyitól azt a gyönyörű festményt. Csendélet almával és dinnyével, ez a címe a képnek, majd jó lesz házioltárnak, legalább megmutatja a gyerekeknek, milyen az az alma, és mesél majd az eperről meg a málnáról, amit nem ismerhetnek meg az unokái. Vagy ha igen, akkor ő nem ismerheti meg az unokáit, mert Bristolba nem megy el a busz, repülőre ő nem ül, meg hiába is ülne, a fizetéséből nem telik jegyre. Pedig mondták a tévében, hogy átlagban ő félmilliót keres, de a számláján mindig csak százötvenezret talál, fasz tudja, hol lehet a többi. Talán félreteszi neki valaki, vigyáz rá, és majd később odaadja. Biztosan így lesz, mert neki az jár, mondta a király is, és amit a király mond, az úgy is lesz. Addig azért kicsit letörölgeti a port a dinnyés házioltárról, nehogy megsértődjön a feljebbvaló, aki biztosan nem bánja a képet, ő úgyis a bort és a kenyeret szereti.

Közben a koronás ott, a védett utcában tombol, toppantgat a bütykös lábával nagyokat, mert arról volt szó, ha jól viselkedik és türelmes, a kisvasút után megkapja a többi ajándékot is. Igazi, nagy játszóteret és valódi alattvalókat, és akkor majd ő feláll az asztal tetejére – nem a Cinegében, hanem Brüsszelben -, és mindenki őt fogja csodálni és félni, csak kurjant egyet, hogy csatába, és máris dübörögnek a lábak, egy ütemre, mert azt szereti, az őt megnyugtatja, elsimul néhány ránc a homlokán tőle, és már nem akar mindig ütni. De elárulták, valaki elárulta, felmászott ugyan a nagy asztalra a magasítós cipőjében, de a többiek felálltak az asztaltól és nem azért, hogy előtte térdet hajtsanak, hanem kimentek az ajtón és becsukták maguk után. Csak úgy egyszerűen elmentek, vitték a pénztárcájukat is. Nem érti. Ennek nem így kellene lennie, biztosan nem így.

Kell valami, amivel elterelheti a maradék hívei figyelmét arról, hogy mégsem ő győzött, mégsem őt tették meg hadseregtábornoknak, mégsem az ő kalapjába dobálják bele a pénzt, pedig megvan annak a helye, már kitalálta, hogy fogja elosztani. Terelés kell, és abban ő nagyon jó. Bejelenti, hogy majd bejelent valamit, aztán be is jelent, háborús veszélyhelyzet van, mert a szomszédban lőnek. Igaz, három hónapja lőnek, de ő három hónapja nem volt hajlandó kimondani, mert ha nem mondja ki, akkor nincs, akkor nem kell azt mondani, hogy az ő nagy barátja, aki időnként odaengedte a széke lábához, meghülyült és háborút indított. De eltelt három hónap, kettő a választás óta, amit megnyert, megkoronázták a Duna jegén – direkt hoztak jeget valahonnan az alkalomra -, és most az van, hogy üres a ládafia, a háznép egyre türelmetlenebb, mert éhesek, mert azt ígérte nekik, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér, guccsitáska, kartiéóra, fasztudja mi, aztán most semmi nincs.

Toporzékol, hátha úgy lesz, mint eddig. Ha elég hangosan bömböl, és rugdossa az asztal lábát, megkapja, amit akar. Csak hogy kussoljon végre. De most nem kapja meg, mert a többiek felálltak az asztaltól, kimentek, így nem hallják az óbégatását, leszarják a rugdosását, nem akarják megsimogatni azt a szép, busa fejét, lassan becsukódik mögöttük az ajtó, és ő egyedül marad a habzó szájával, és az egyre rekedtebb, egyre halkabb ordibálásával. Nincs mit tenni, haza kell menni, bezárni ajtót, ablakot, kéménykürtőt és ki kell küldeni a katonákat harcolni. Majd csak lesz valaki, aki ellen lehet harcolni, addig is csak fosson a nép, hogy már megint meg van támadva és megint szarabbul él, mint tegnap, de ez természetes, mert háborúban így szokott lenni, háborúban nem követelünk béremelést és nem mondunk fel a munkahelyünkön, mert szüksége van ránk a hazának, és háborúban mindig túlzsúfoltak a kórházak, kevés az orvos és örüljünk, ha van valaki az iskolában, aki vigyáz a gyerekre, ha már tanítani nem tudja semmire. A háború ilyen, kemény, férfias, nincs helye az ellenségnek, az árdrágítókat és álhírterjesztőket le kell lőni, az árulókat fel kell jelenteni, a nyerészkedők vagyonát államosítani kell, hogy az az államosított vagyon hogy kerül végül magánkézbe, azt a fasz tudja, de amúgy sem azt lesi az ember, amikor bármikor betörhet az ellenség Kiskunlacházánál, de az is lehet, hogy Pócsmegyernél, nem figyelt rendesen, amikor beolvasták a hírekben.

Ezer szerencséje ennek az országnak, hogy itt van a vezér, kicsit becsúszott a korona és alighanem megszorult, látszik, hogy kényelmetlen, a szeme is karikás, de ott áll a barikád mögött a Cinegében, és vezényli az ő hadba induló népét a fészbukon, már kiválasztotta a tábornokait is, minden rendben lesz, mert jó kezekben az ország, és győzni fogunk elvtársak. Csak ne lenne ez a sok áruló és ez a sok hülye, hát mit nem lehet azon érteni, hogy első a haza védelme, most kell erősnek lenni, és elrugaszkodni az oltóanyaggyár alapkövéről, hogy nagyobb lendületet vegyünk. Veszünk is. Mindjárt. Csak még megvárjuk, merre kell rohanni ordítva. Keletre, vagy nyugatra. Az biztos, hogy előre és nem hátra, mert állítólag a paradicsom piros lett, csak nekünk nem mutatják meg, mert úgysem tudjuk megvenni. Sokba kerül a háború. Nagyon sokba.

Kellemes ébredezést, jó pihengetést kívánok mindenkinek. Mi nem változtattunk a szokásainkon, tehát hamarosan jövünk az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!