Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az összes előnye a nagy törzsnek nem az, hogy jobban tud vadászni, több fát tud gyűjteni, hanem az, hogy el tudja rabolni a többiektől

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok ezen a májusi hétvégén, annak is az első napján. Nem kimondottan reggel szokás mesét mondani, de én most kivételt teszek.

Rendkívül érdekes interjút lehet olvasni G. Fodor Gáborral a fura változáson áteső Indexen. A beszélgetés minden egyes mondata mélységesen elgondolkodtató, én önkényesen kiragadtam belőle egy részletet, mert számomra ez írja körül a legplasztikusabban mindazt, ami ebben az országban történik:

Állandóan rakni kell a tűzre. Egyfelől abban az értelemben, hogy a törzs körülüli a tüzet, a politika ugyanis történetmesélés, újra és újra elmondjuk a saját történetünket. Másfelől meg abban az értelemben, hogy a kályha nem működik, a gőzmozdony nem megy magától. A tüzet meg kell rakni, kell az energia, amely továbbvisz minket. A politika egy soha meg nem álló folyamat, nem lehet felfüggeszteni vagy abbahagyni. Ha nincs politika, akkor az egész kormány megmerevedik, bürokratává válik, elfojtja a kreativitást, nem tud érvényes válaszokat adni a választópolgároknak. Bürokratáknak, bizottságoknak még nem emeltek szobrot, politikusoknak, hadvezéreknek, hősöknek igen. (Index)

Valóban ez a kép alakul ki az emberben, ha képes valamennyire félretenni a szimpátiáját is, az ellenérzéseit is, és néhány lépés távolságról szemlélni a magyar politikát. Van egy felhalmozott tábortűz, körülötte ücsörög a törzs, és tátott szájjal hallgatják, amit a törzsfőnök – aki különös módon egyben egyfajta sámán is – mesél az életről. Szimbolikus kép ez, de lényegében nagyon pontosan leírja a helyzetet. Egyben leírja a problémát is, bár ez az interjú során nem bomlik ki úgy, ahogy ki kellene bomlania ahhoz, hogy a teljes képet láthassuk, ne annak egy – bár kétség kívül fontos, központi – elemére koncentráljunk.

Butaság lenne azt feltételezni, hogy az ország lakóit sikerült egyetlen tömbbé összekovácsolni, nem szabad elfogadnunk, hogy mindannyian tagjai vagyunk annak a tűz körül ücsörgő, a törzsfőnök monoton kántálását hallgató törzsnek. Ha így teszünk, ha annak látjuk a helyzetet, ami, és ha maradunk G. Fodor Gábor hasonlatánál – melynek logikája végig tetten érhető az interjúban -, akkor tudni fogjuk, hogy a tűz melegén és fényén kívül rengeteg ember van még azon a területen, abban az országban, abban az erdőben, sivatagban. Az lehet, hogy a kívül maradt emberek nem szerveződtek törzsekbe, vagy ha igen, kicsi törzsekbe, apró tábortüzekkel. Az is lehet, hogy nincsen olyan gazdag fantáziájú mesélő, aki köré oda tudnának és akarnának gyűlni, ám – maradjunk az eredeti hasonlatnál – azt a legtöbben tudják, hogy ahhoz a nagy tűzhöz ők hordták össze a fát, azt ugyanúgy elvették tőlük, ahogy a nyárson sülő húst. Az összes előnye a nagy törzsnek nem az, hogy jobban tud vadászni, több fát tud gyűjteni, hanem az, hogy el tudja rabolni a többiektől.

Ha maradunk a gondolatmenetnél, rá fogunk jönni, hogy azok az emberek, akik nem ülnek a nagy tűz körül vagy azért, mert nem engedik oda őket, vagy azért, mert nem akarnak lopott tűz mellett lopott ételt enni, és a rablás fő szervezőjének saját dicsőségét hirdető hazugságait hallgatni, nekik két választásuk van. Vagy elfogadják a nagy törzs dominanciáját, és az idő múlásával kihalnak, vagy valami módot találnak az összefogásra. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyetlen nagy, közös tüzet kell rakni, csak azt, hogy egymáshoz közelebb kell tábort verni, osztozni kell a zsákmányon, és védeni kell egymást. Előbb vagy utóbb felbukkanhat egy jó mesélő, aki képes maga köré gyűjteni a többséget, de az is lehet, hogy nem, az összefogás önmagában képes biztosítani a túlélést.

Az egyetlen főnökre, vezetőre, mesélőre – nevezzük bárminek – épülő törzseknek ugyanaz a sérülékeny pontja, ami az erőssége. Ameddig a főnök hangja elég erős, addig összetartja a közönségét, addig elnézik neki azt is, ha unalmas, ha ismétli önmagát, ha ellentmond önmagának, ha nyilvánvalóan hazudik, ha ugyanazt a történetet mondja századszor is. De ha valamiért kidől a tűz mellől az az egyetlen ember, a törzs széthullik. Senki nem foglalhatja el a mesélő helyét, mert a törzs mást nem fogad el, csak azt, aki létrehozta a törzset.

G. Fodor Gábor hasonlata ott biccen egy óriásit, amikor úgy hiszi, mindenki katarzisra vágyik, mindenki oda akar ülni a tűz mellé és hallgatni akarja a mesét. Ez nem igaz. Az emberek egy része nem akar ilyen teljhatalmú vezetőt, mert képes irányítani a saját életét, sőt, igénye is van erre. Sokan pontosan azt várják el a kormánytól, hogy bürokraták legyenek, intézzék okosan az ország ügyeit, bízni lehessen bennük. Az emberek egy része még csak azt sem akarja tudni, melyik miniszternek mi a neve, mi a hite, mik az eszméi. Végezze jól a munkáját, és ne fájjon neki az, hogy nem fogja lovasszobor megörökíteni az alakját. Mert aki dicsőségre, emlékműre és ámuló közönségre vágyik, az soha nem az országban élőkért tesz valamit, mindig csak önmagáért. Minden róla szól, mindenről önmaga, a saját érdekei jutnak eszébe. Az ilyesmi működik ugyan egy darabig, de a végén az ilyen törzsek szét szoktak esni, mert valódi közösséget egyetlen ember érdekeire, vágyaira és akaratára felépíteni nem lehetséges.

Jó ébredezést és jó pihenést kívánok! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.