Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A magyar David Attenborough, bár ez utóbbi nem szokta elfogyasztani az élővilág tagjait

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt! Végre itt a szombat, ami azért annyira nem ért váratlanul, mert előre lehetett tudni, hogy így követik egymást a napok. Pontosan ugyanígy tudni lehetett azt is, hogy a kormány nagyszerű terve – most éppen az, hogy 35 évre koncesszióba adják a magyarországi autópályák építését, tehát 35 évre kizárták a rendszerből a piaci versenyt – jól fog elsülni. Mármint a mindenhez is értő gázszerelő szempontjából jól sül el, bár kötve hiszem, hogy Lölö dicső személye gazdagodik jelentősen, de biztosan megkapja a részét.

Ahogy nézem, valami kulturális forradalom söpört végig az Index szerkesztőségén. Ilyen címet viszonylag ritkán látni, vagy csak én maradtam le valamelyik kanyarban: Egy nyíltan leszbikus lett a Fehér Ház új szóvivője. Egy nyíltan leszbikus micsoda? Teve? És miért egy? Holott kettő is lehetne. És komolyan ez a legfontosabb tulajdonsága, hogy leszbikus? Az mivel függ össze? Így már nem tudja vinni a szót? Ennél talán csak akkor lehetett volna ütősebb címet adni, ha az van odaírva, hogy egy nyíltan leszbikus néger. Orbán Viktor ezerrel faragja az új kormányát, még semmit nem lehet tudni hivatalosan, csak a találgatás megy. Ehhez én is hozzájárulok ezennel: aligha jut bármilyen szerephez az Orbán-kormányban egy nyíltan leszbikus. Vagy három. A hangsúly a nyíltan-on van, egyértelműen. A képmutatás alapfoka: mindegy, mit csinálsz, ameddig erről senki nem szerez tudomást. Amint igen, véged.

Jut is eszembe! Micsoda tisztogatás van éppen a minisztériumokban. Eddig hét minisztériumi (jelenlegi, vagy régebbi) dolgozót, és 12 egyéb személyt (ők valószínűleg a vesztegetők) hallgattak ki a hatóságok. Ez annyit jelent, hogy most egy csomó ember, aki érintett lehet korrupciós bűncselekményekben, jól nem érti, hogy ha eddig lehetett, most miért nem. Hiába, olykor áldozatot kell hozni. Csak nem akarja a hülye Brüsszel elhinni, hogy nálunk azért nem divat az ilyen nyomozás, mert itt nincsenek korrupt gazemberek. Tessék, simán vannak, fel is van göngyölítve, rá is lesznek vonva a deresre, tele is lesz az üggyel az összes pártmédia, mert a tokától bokáig tisztakezű kormány nem tűri az ilyesmit (és a konkurenciát sem bírja túl jól), tehát okafogyottak a vádak. Lehet küldeni a pénzt, tuti nem lesz ellopva. Na.

Elérkezett a búcsú ideje. Nem a józan eszünktől búcsúzkodunk – azt már sokan régebben megtették -, hanem Áder János köztársasági elnöktől. Az eddigi fontos, megkerülhetetlen és minden magyar számára jelentős működéséről kétrészes filmet készített a Duna televízió, melynek első részét holnap, második részét hétfőn tekintheti meg, aki akarja. Aztán biztosan meg fogják majd ismételni még egy párszor, tehát aki most nem ér rá, az is pótolhatja a megtekintését, nehogy aztán ne tudjon róla, milyen jelentős honfiú szolgálta a magyarok üdvét tíz hosszú éven át, ameddig végül megérdemelt pihenőre vonult.

Áder János államfői munkája során – miközben törekedett ráirányítani a figyelmet a globális, valamennyiünk jelenét és jövőjét meghatározó problémákra és az azokra adandó sürgető válaszokra – fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletének hangsúlyozását. A dokumentumfilm bemutatja a nemzeti egység érdekében kifejtett tevékenységét, így például a moldvai csángó közösségnél tett történelmi látogatását, amellyel kifejezte, hogy ők is fontosak az anyaország számára. A köztársasági elnök hivatali ideje alatt a protokolláris rendezvények mellett mindig időt és figyelmet fordított arra, hogy megismerje és elismerje a teljesítményt, a hivatás gyakorlásának számító erőfeszítéseket: vendégül látta például a szakmák Európa-bajnoksága valamennyi magyar versenyzőjét, az Afganisztánban állomásozó magyar kontingenst pedig saját készítésű halászlével lepte meg. (Magyar Nemzet)

Halászlevet, mi? Mindig is csodáltam Áder János hihetetlenül elszánt harcát a vizek tisztaságáért. Képes volt (és ez aligha változik a jövőben) órákon át ülni a vízparton arra várva, hogy valamelyik kártevő, amelyik rendszeresen beleszarik a vízbe, szájpadlásánál fogva felakadjon a horogra, kirángatta a bűnöst a partra, ahol az hosszasan fuldoklott és ezzel párhuzamosan viccesen vergődött, majd méltó büntetésként megfőzte és megette. A magyar David Attenborough, bár ez utóbbi nem szokta elfogyasztani az élővilág tagjait. Alig várom, Áder számtalan hasznos tevékenysége közül mi fért bele a kétrészes filmbe. Már csak egyet kell aludni, és megtudjuk, de előtte még itt egy egész nap, amit élvezhetünk, csak előbb fel kell ébredni.

Kellemes ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi szokás szerint hamarosan jövünk vissza az első beszólással.