Július 6,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szolgalelkűség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 224,405 forint, még hiányzik 2,775,595 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

27 nappal Putyin ukrajnai háborújának kitörése után a kormány máris megszervezte az országba menekülő emberek fogadását. Ez nagyszerű időzítés, hiszen pont egy olyan időszakban vagyunk, amikor éppen alig érkeznek az országba, tehát a teher csökkenni látszik. Ettől függetlenül persze szükség volt egy ilyen központra, csak kérdés, hogy miért telt ez 27 napjába annak a kormánynak, amelyik azt állítja, hogy az első naptól kezdve mindent megtesznek azért, hogy minden segítséget megadjanak az ide érkező, többségében kárpátaljai menekülteknek? A BOK csarnokba átköltöztetett tranzitzónában továbbra is zömmel civilek segítenek az odaérkező menekülteknek, hiszen mint ahogy az már megszokottá vált az elmúlt években, most is azt láthatjuk, hogy ugyan az egyházak jelen vannak ott, ahol segítségre van szükség, de messze nem olyan hatékonyak, mint a civilek.

De most mégsem a költöztetés miatt hozom szóba ezt a témát, hanem azért, mert a Migration Aid vezetőjét, alapítóját, aki a Keletiben segédkezett a háború elől menekülőknek, nemrégiben kitiltották a BOK csarnokból. Önkéntes tolmácsként és koordinátorként dolgozott eddig, de vélhetően annak hatására, hogy ki merte fejezni a véleményét a menekültek ellátásával kapcsolatban, valaki fent úgy döntött, hogy személye többé nem kívánatos. Maradjon kussban és örüljön annak, hogy a kormány majdnem 1 hónappal a háború kitörése után végre megszervezett valamit. Ne érdekelje, hogy értelmetlen volt egy olyan helyre vinni az ellátást, amely logisztikai értelemben nem megfelelő a célra, maradjon csak szépen csöndben.

Pár napja úgy felhúztam magam egy embertelen eseménnyel kapcsolatban, hogy megfogadtam, többet nem teszem be a lábam a helyszínre. A rendőrök kiabáltak a csarnokba érkező menekültekkel és egy tolmáccsal is, akik segítséget akartak kérni egy menekült beteg gyerekhez. Minden nap írok helyzetjelentést a történtekről, illetve megszólaltam a 168 egy cikkéhez is a BOK Sportcsarnokkal kapcsolatban, ezt is leírtam

(…) Ujhelyinek a BOK Sportcsarnokban volt egy információs pultja a munkájához, most azt mesélte, hogy csütörtök reggel már rendőrök álltak a számára elkülönített résznél. „Azt mondták, hogy nincs gond, el is mentem onnan, mert jött egy család, akiknek segítségre volt szükségük. Mikor visszatértem, az ügyeletes  rendőrparancsnok rám förmedt, hogy mit keresek itt. Próbáltam elmagyarázni, hogy ez az én asztalom, erre közölte, hogy oda már más feliratot raktak, ez mostantól rendőrségi terület, és azt mondta, azonnal el kell hagynom a részt. Közben egy ezredes, aki mindig nagyon segítőkész volt, lejött az eligazításról és hebegett-habogott. Egyenesen rákérdeztem, hogy nemkívánatos személy lettem a csarnokban, mire azt felelte, ha van ilyen kategória, igen.

A rendőrök megkapták a parancsot, amelyet kérdés nélkül teljesítettek is. Ez így megy a mai Magyarországon, ahol a rendőrök igen nagy része el sem gondolkodik azon, hogy mit tesz, hiszen vagy nem is érdekli a dolog, vagy egyetért a felsővezető döntésével. Én magam is tapasztaltam már nem egyszer, hogy a rendőrök élvezik azt, hogy hatalmuk van. Élvezik, hogy a törvény öklének képzelhetik magukat és ok nélkül zaklathatják a járókelőket, esetleg leordíthatják a szerencsétlen menekülteket. Tudom, nem kellene általánosítani, de ha állandóan ezzel szembesül az ember, akkor mégis mit írjon le? De tudom, nem a rendőrök hozták meg a döntést, ők csak parancsot hajtanak végre, mint ahogy ezt tette például a NAV is, amikor lerohanták Iványi Gábor egyházának Dankó utcai épületét. Szintén felsőbb parancsra.

Ők csak a munkájukat végzik, nem lehet mit tenni. Nem a nagy büdös francot nem lehet. Csak ehhez az kellene, hogy ezek az emberek gerincet növesszenek és azt mondják, hogy meg a nagy fenéket fogok olyan parancsokat végrehajtani, amivel nem értek egyet. Állandó jelleggel fizetésemelésért siránkoznak, tehát nem megfelelő a fizetésük, ennek ellenére is a pintérségi kötelék részei maradnak, egy diktátort kiszolgálva. Mégis miért? Még csak az sem igaz, hogy a pénzért teszik, arról nem is beszélve, hogy semmiféle megbecsülésre sem számíthatnak a magyar társadalom részéről, hiszen sokat tettek azért, hogy sokak szemében ma már a vicc kategóriájába tartozzanak. És közben őszintén sajnálom azt a pár százaléknyi tisztességes rendőrt, aki még létezik az országban, de amikor az állomány jó része ilyen hitvány módon viselkedik, akkor erre nehéz mit mondani.

Az, hogy a Migration Aid vezetőjét kitiltották a BOK csarnokból, nem meglepő. A meglepő az volt, hogy a Keletiből nem utasították ki korábban. Ez a rendszer így működik, még ha háború elől menekülők megsegítéséről is van szó, akkor is fontosabb az, hogy kussban maradjon mindenki, akinek építő kritikája lenne, mint hogy ezzel szembesítse a szervezőket. Olyan nincs, hogy valami, amihez a magyar kormánynak köze van, nem működik tökéletesen. Aki ilyet állít, az hazudik, és azonnal mennie kell. Az, hogy miként érinti a menekülteket az, hogy nem marad senki a BOK csarnokban, aki fel merné hívni a figyelmet a problémákra, majd idővel kiderül. Egyetlen szerencséje az ott dolgozóknak, hogy jelenleg viszonylag kevesen érkeznek a csarnokba, ezért talán képesek különösebb fennakadások nélkül megoldani a problémáikat. A kérdés csak az, hogy meddig marad ez így.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!