NEHAZUGGY

Fogcsikorgatva, behúzott nyakkal, sunyin pislogva

Molnár Bálint | 2022. Március 3, Csütörtök | 10:39

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most, hogy 380 körül stabilizálódott a szuverén magyar forint az idegen euróval szemben (a valóság nyelvén: jobban rohad, mint egy de facto háborúban álló ország pénzneme) – bár most átmenetileg enyhült a nyomás a kamatemelés hírére, de kétséges, hogy meddig tart a hatása -, Vlagyimirovics Ukrajna és a civilizált nyugati világ ellen indított mocskos háborúja a maga teljes pompájában világítja meg az elmúlt évtized egyik legnagyobb bűnét: az Orbán-kormány szuverén szabadságharcos külpolitikájának, keleti nyitásának és téglaporos melldöngetésre alkalmazott magyar modelljének csúfos kudarcát. Egyidejűleg azt, hogy a magát autonóm, fajsúlyos világpolitikai tényezőnek képzelő ember valójában nem volt soha több, mint egy – vélhetően hamarosan jogi értelemben is – háborús bűnös hasznos idiótája, aki némi jól megérdemelt nemzetközi megvetésért cserébe orosz függőségbe taszította az országát, és aláásta annak nemzetbiztonsági pozícióit. Néhány ezer ártatlan ember értelmetlen halála okán biztosan nem lett jobb hely a világ múlt csütörtök óta, de ha mégis, akkor annyiban igen, hogy a sokat mocskolt hanyatló Nyugat talán megértette, mekkora veszélyt jelent a putyinizmus és európainak álcázott, ámde Európa szétverésén ügyködő nyúlványai.

Mert egy agresszorban nem lehet és nem szabad megbízni. És ezáltal azokban sem, akik pragmatikus, nemzeti érdekeket szolgáló politikának nevezték a putyinizmus kiszolgálását. Akik egy új világrend eljövetelében bízva, azért keményen megdolgozva az orosz (és kínai) lóra tették fel Magyarország jövőjét. Amely jövő kémekkel, mocskos bizniszekkel és bűnözőkkel van kitapétázva. Most azt az arcpirító előadást nézzük egy hete, hogy miként igyekszik ezt a gyalázatot lemosni magáról, hogyan próbál láthatatlanná válni, a nyakát behúzva együttműködést mímelni a nemzetközi térben, hogyan igyekszik az Európai Unió és a NATO vonatkozásában következetes háborús, konfrontatív politikájának felelősségét levetkőzni és eljátszani azt a bizonyos stratégiai nyugalmat árasztó, bölcs, tapasztalt, békehozó békepap szerepét úgy, hogy dicstelen produkciója zenei aláfestése azért az orosz dezinformáció marad.

Nem nagyon lehet félreérteni ezt a szánalmas színjátékot, ami arról szól, hogy a saját könnyűnek találtatásával szembesülő erkölcsi toprongy és udvartartása még most is pengeélen lejti az ő pávatáncát, hiszen mostantól minden másképp volt. Amit a halált okozó fegyverek vagy éppen Ukrajna EU-tagságának ügyében, pláne az orosz kémbankkal és a paksi beruházással kapcsolatban művelnek; ahogy egyik nap megszavaznak valamit Brüsszelben (mert ők részei és részesei az egységnek), másnaptól meg itthon óbégatják a híveiknek, hogy szó nincs és nem is lehet; ahogy állítólag támogatnak minden, a haverjukra kivetett közös európai szankciót, majd a háborúzó agresszor helyett a brüsszeli szankciókat okolják azért, mert minden demagóg hazugságukkal ellentétben a magyar emberek igenis kamatostul megfizetik 13 éve tartó stratégiai dörgölőzésüket a világra a poklot rászabadító Vlagyimirhoz, annyira szürreális, hogy a kétkulacsos köpönyegforgatás péniszerdejében tátott szájjal rohangáló Deutsch Tamás adja a másikat.

Persze nem mindenki látja a péniszfától a péniszerdőt, hiszen van az a sötétség, amit sem háború, sem háborús infláció nem tud eloszlatni. Van az az univerzum, amelyik egyszerűen lepattan a kémekkel, korrupt üzletekkel, bűnözőkkel és ideológiai nyomorba döntéssel tarkított orbánista (kül)politika zsákutcájáról. Borzasztó, de szembe kell nézni vele: azok az emberek, akiket egy évtizede gyűlöletre idomított, akiket háborús pszichózisban tartott azzal, hogy mindenféle kitalált ellenségekkel harcolt, most nemcsak hogy elhiszik neki, hogy mimagyarok egyedüliként kimaradunk a háborúból, de egyenesen tőle várják a békét. Háborút kaptak békeidőben, háború idején meg az olcsó, hamis béke illúzióját kapják.

Ők meg, akik fennállásuk óta propagandaháborúznak, hogy így a magyar virtus, úgy megvédjük, így harcolunk, úgy nem hagyjuk és nem engedjük, akik békeidőben, gazdasági konjunktúra és jólét idején ilyen katonásdit játszottak, mert nem volt se tét, se kockázat, akik Moszkva utasítására bátran szabadságharcoltak Brüsszel ellen, most stratégiai nyugalomról, megfontoltságról, bölcsességről és türelemről delirálnak, lengetik a fehér zászlót és 1956 eszméjén ugrálva megadják magukat. És ugyanazok mögé bújnak, akiket eddig maguk előtt toltak a putyinista ideológiai háborújukban. Amikor a valóságban tényleg történik az, amiről eddig csak pofáztak, amikor tényleg helyzet van, akkor megmagyarázzák, hogy ebből – egész Európával szemben állva – nekünk egyedül miért kell kimaradni. Mert nehogy még jobban felidegesítsük az agresszort, nehogy még messzebbre guruljanak a gyógyszerei. Miközben az illiberális példakép és stratégiai partner éppen Ukrajna történelmi épületeit, emlékműveit, kórházait, lakóépületeit, repülőtereit teszi a földdel egyenlővé, a béke újonnan felkent illiberális felcsúti főpapja, a 133 legbátrabb magyar gazdája fél seggel megint európainak tetteti magát. A Nagy Bátor fogcsikorgatva, behúzott nyakkal, sunyin pislogva próbál elvegyülni az általa 12 éve stratégiai megfontolásból bomlasztott európai uniós miliőben, mert hátha elfelejtették azokat az ocsmány pillanatokat, amiket oroszbérenc pávatáncával okozott.

De valahogy nem jön össze a mutatvány, és az általuk vallásos-háborús delíriumba kergetett, ámde most békéért könyörgő híveiket leszámítva – akik persze nem lettek kevesebben, de majd a 400 forintos euró talán kijózanítja őket – más már azt se hiszi el, amit kérdeznek. Nehéz is lenne. Hisz még ebben a helyzetben is sunnyognak. Támogatják az ún. brüsszeli szankciókat, aztán visítanak, hogy a brüsszeli szankciók miatt szenvedünk. Kikérik maguknak, hogy ők is részei és részesei Európának, de most is Brüsszelre mutogatnak. Ezek a manőverek nemcsak a nemzet lealjasításán, megvezetésén, kifosztásán és Moszkvához csatolásán munkálkodók mindenkori legocsmányabb arcát mutatják, hanem azt is, hogy hova vezetett mindez. Két szerdai hírt tegyünk egymás alá:

• Látványosan kerüli Orbán Viktort az Európai Tanács elnöke. Charles Michel minden olyan uniós ország kormányfőjével és elnökével tárgyal, ahova tömegesen érkeznek Ukrajnából a menekültek, Magyarország kimaradt a sorból.

• A Kreml szerint Magyarország is „de facto barátságtalan” állam. „De facto barátságtalan országnak” tekinti a Kreml az összes olyan államot, amely szankciókat szavazott meg Oroszország ellen, mondta Dmitrij Peszkov orosz kormányszóvivő szerdán.

Nem mintha ez nekünk nagyon jó hír lenne, ellenkezőleg: ez egy kisebb katasztrófa. Nulla diplomáciai tőke, nulla diplomácia mozgástér, nulla nemzetközi tekintély. Ez az, amikor az elmúlt tizenkét év szuverén külpolitikájának totális csődjét szimbolizáló fekália elkezd bűzölögni Szijjártó Péter Vlagyimir Putyintól kapott BARÁTSÁGÉRT Érdemrendjén. Amit azért nem ad vissza, mert nincs jelentősége. 12 éve harcolnak, hörögnek, vétóznak azért, hogy most két irányból jöjjön szembe a csapóajtó. Nagyon sokan, nagyon sokszor szóltak, hogy ugyanazzal a korrupt seggel két lovat megülni nem lehet, és főleg nem lehet 12 éven keresztül következmények nélkül Moszkva érdekeinek alárendelni az ország szuverenitását. Egy 140 milliós autokráciának és egy 10 milliós, elvileg még mindig a Nyugathoz tartozni akaró, magára még mindig demokráciaként tekintő országocskának soha nem lesznek azonosak az érdekei. Az árulókat pedig sehol nem szeretik. Nem lehet tovább páváskodni, keresztbe tenni, vétózgatni. Vagy ha igen, akkor jön a süllyesztő. Mert már most is átnéznek az árulók fölött.

Igaz, hogy van az a sötétség, amit egy háború sem tud eloszlatni, viszont Európa hatalmas fáziskéséssel ugyan, de beárazta a háborús agresszor cinkostársait. Április 3-án kiderül, hogy a magyar nép a süllyesztőt vagy Európát választja.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!