NEHAZUGGY

Ki mit tud… (3. rész)

Horn Anna | 2022. Február 15, Kedd | 19:03

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mielőtt arról írnék, mit nem tud az ellenzék és az istenadta nép, még egy pár mondatot hadd ejtsek arról, mit tud nagyon, és mit nem tud egyáltalán az egy tucat év „uralkodásába” belehabarodott társaság.

Nagyon tudnak tarolni – minden fronton, bármilyen eszközzel. Persze csak országon belül. A gazdasági életben a saját érdekeket szolgáló folyamatos törvénymódosításokkal, csalással, korrupcióval, az egész piacgazdaságot mindenben ellehetetlenítő intézkedésekkel. Az egészségügyben a tarolás abban nyilvánul meg, hogy egyszerűen padlóra küldték a „minél rosszabb a helyzet, annál jobb nekünk” elv alapján. Ők meg tudják fizetni a színvonalas ellátást, meg is teremtették maguknak, a többieknek meg az jut, hogy hadd hulljon a férgese. Várjon hónapokat vizsgálatokra vagy műtétekre, legfeljebb nem él olyan sokáig.

Az oktatás és a kultúra dettó. Letarolva, csontig. Elképesztő tanárhiány már a legalsó szintektől kezdve. Aztán ott van a CEU, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Corvinus. Jaj, istenem, végtelen a lista itt is.

Szerintem a második legdurvább a gazdasági tarolás után a kommunikációs szektor, vagyis a média világa. A megvásárolt tévé- és rádiócsatornákkal, a megvont frekvencia-engedélyekkel, a bedarált és saját képükre formált lapokkal és internetes portálokkal, amelyeknek minimum a 80%-a azt harsogja, amit parancsba kap a Rogán-központtól.

Mindezek ellenére nagyon nem tudják kezelni a helyzetet. A sajtó előtti személyes megnyilatkozások szinte mindig agresszívek vagy csak egyszerűen szánalmasak. Józan, konkrét kérdésekre – például külföldi újságíróknak adott válaszokban – dúl a mellébeszélés, a melldöngető álhazafiság („Hungary first”, mink itten az ország érdekeit védjük), vagy egyszerűen a szemenszedett hazugságok véget nem érő sorából áll.

És ez nagyon is érzékelhető, ha valaki tényleg odafigyel arra, ami elhangzik. Egyáltalán nem tudnak kezelni olyan helyzeteket, amikor kiderül, hogy megint hazudtak – üres szófordulatok következnek, sokáig, ameddig valami újabb, teljesen irreális közlemény nem próbálja homályba borítani az éppen aktuális ocsmányságot. Számomra az is tanulságos, hogy egy ideje ide erre a portálra is rászabadultak olyan „olvasók”, akiknek a hozzászólásai azt tükrözik, hogy nem csak hogy nem értenek egyet velünk, hanem egyetlen céljuk van: ocsmány stílusban fikázkodni. (Elvileg nincs ilyen szó, most már van.) Mert lehet egyet nem érteni azzal, amit gondolunk és írunk, lehet velünk vitatkozni, felvenni a kesztyűt és kiállni a saját igazukért, de nem ez történik. Mindenki tudja, miről beszélek, ennyit erről. Viszont ebből is látszik, hogy király és a hadosztályai egyáltalán nem tudnak mit kezdeni az ellenvéleményekkel azon kívül, hogy megpróbálja eltaposni (lásd: Klubrádió), vagy a saját alpári szintjén széttrollkodni ezeket. Ennyit róluk. Próbálják meghatározni az életünket, minden módon, és sajnos sok esetben sikerül is. Orwell is írt már a Pegasusról, csak akkor még nem tudta, mi lesz a neve.

Akkor most rólunk, az istenadta népről. Mert minden tévhit ellenére mi vagyunk többségben. Sokan vagyunk tanulatlanok, sokan élünk nehéz körülmények között, sokan hiszünk valamely Istenben, sokan csak a pénzben hiszünk. Néhányan még az igazságban is hiszünk, abban, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz meg a méltó büntetését. Bár lehet, hogy ez csupán illúzió, és egyáltalán nem az igazság. Megint valami, amit nem tudok.

Mi, a nép, nem tudjuk, mikor vezetnek minket az orrunknál vagy egyéb testrészünknél fogva. (A gyomorra gondoltam, mielőtt félreérthető lennék.) Nem tudjuk, hogy a menetrendszerűen, négy évente, a választások előtt bekövetkező nagyszerűségek – utalványok, krumpli, tészta, ajándékok és alamizsnák, kivételes esetekben visszatérített szja – csak arra szolgálnak, hogy megvegyék a nemlétező lojalitásunkat. Mert meggyőződésem, hogy eléggé kevesen maradtunk, akik meggyőződésből tartanak ki az elveik és eszméik mellett. Az elmúlt egy tucat év megtépázta rendesen az életünket, és talán a lojalitás fogalmát használni ma értelmetlen.

Nem tudjuk, nagyon nem tudjuk, mit is kellene tennünk vagy gondolnunk április 3-áig. Mert aznap állítólag dönthetünk az ország következő négy évének a sorsáról. Örülnék neki, ha így lenne, de nem gondolom, hogy így lesz.

Mert – és ez a utolsó „csoport” a ki mit tud versenyben indulók közül – az ellenzék nincs sehol. Vagyis de. A nagy lelkesedéssel levezényelt előválasztásból én is kivettem a részem, utcai munkával, aláírásgyűjtéssel. Nagyszerű volt látni, milyen sok ember jött, és azt is érdemes volt átélni, amikor leköpték a standot vagy a cipőmet. (Véleménynyilvánítás magyar módra, lásd rengeteg egyéb fórumon.)

És azóta a nyögvenyelős, ilyen-olyan programpontokat császármetszéssel megszülő, semmitmondó, izzadságszagú próbálkozások. (Naponta jön telefon attól a jelölttől, akinek aláírást gyűjtöttem. Egy előre rögzített, konzerv dumával. Még arra sem veszi a fáradságot, hogy aki a segítője volt, azt másképpen kezelje. Nyasgem.)

Úgy tűnik most, hogy az ellenzéknek semmi elképzelése nincs arról, mit kellene tennie. Hogyan kellene közösen, meggyőzően fellépnie pár héttel a választások előtt. Ők nem tudnak tarolni. Pedig jelen kellene lenni mindenhol, ahol lehet. Ez lenne a feladatuk. Beszélgetni az emberekkel, feltárni a visszaéléseket és a csalásokat, amiket megéltünk az elmúlt években, tényeket közölni egyszerű, közérthető nyelven.

Ezt sem tudja az ellenzék, tarolni sem. Ilyen körülmények között aligha fog tudni nyerni, és ennek köszönhetően lassan valósággá fog válni az a fenyegetés, amit 2018-ban hallottunk: húsz évre bebetonozták, ami van. Őszintén nem tudom, mire vár – vagy mire játszik – az ellenzék, de időnként úgy érzem, a hajnali harmattal megáldott virágaim is több eséllyel indulnak neki a tavasznak, mint Magyarország egy jobb életnek.

U.I.: Ennek a pár másodperces videónak nem véletlenül nincs hangja. A látvány önmagáért beszél és ijesztő. Már négy éve is ijesztő volt.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!