NEHAZUGGY

Mindig más van a félelmünk fókuszában, de valaminek mindig lennie kell ott, különben attól fogunk félni, hogy nincs mitől félni

Forgács Erzsébet | 2022. Február 1, Kedd | 7:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kellemes, szép reggelt! Biztosan rengeteg érdekes dolog történt tegnap, ma és holnap is bizonyára izgalmas lesz az élet, de kivételesen arra gondoltam, hogy próbáljunk meg együtt elgondolkodni azon, hogy mi lesz néhány hónap múlva. Ehhez persze beszélni kell arról is, hogy mi van most. Természetesen nekem is a választás körül forognak a gondolataim, mint mindenkinek, aki egyáltalán fontosnak érzi, hogy foglalkozzon napi szinten politikával. Aki nem érzi fontosnak, sőt, egyenesen úgy gondolja, hogy nem tartozik rá, nem az ő dolga, vagy ha akarna, akkor sem tudna beleszólni, változtatni rajta, az sem fog jobban járni, mert a politika az ő mindennapi életét éppen úgy befolyásolja, mint mindenki másét.

Én úgy gondolom – és nem munkaköri kötelességből, hanem teljesen civilként is -, hogy igenis ránk tartozik, és jogunk is, lehetőségünk is van változtatni a nekünk nem tetsző dolgokon. Ez még akkor is így van, ha nagyon régen nem tartom demokráciának azt, amiben élünk. Sőt, kifejezetten diktatúrának gondolom a jelenlegi rendszert. Jó ideje azt érzem, hogy itt ez a nem túlságosan nagy ország Európa közepén, az Európai Unió tagjaként békességben és biztonságban, mindenki jöhet és mehet szabadon (amikor éppen nem a covid szabja meg az életünk határait), nincs és nem is képzelhető el fizikai retorzió a hatalom részéről senkivel szemben, mégis szinte mindenki fél. Momentán az ország egyik fele attól retteg, hogy mi lesz, ha bukik az Orbán-kormány, a másik fele pedig attól, hogy mi lesz, ha nem bukik. Ez a félelem már régen berágta magát a bőrünk alá, az is lehet, hogy örököltük, a génjeinkben hordozzuk. Mindig más van a félelmünk fókuszában, de valaminek mindig lennie kell ott, különben attól fogunk félni, hogy nincs mitől félni.

A nagyon szűk, kimondottan a rezsimnek köszönhetően, bármiféle saját teljesítmény nélkül is elképesztő módon meggazdagodott réteget most figyelmen kívül hagyom, róluk beszélünk sokat – bár valószínűleg nem eleget -, rajtuk kívül vagyunk itt néhány millióan, akiket valahogy mindig sikerül figyelmen kívül hagyni. Az rendben van, hogy nem lehet külön-külön mindenkit megkérdezni minden döntés előtt, nincs is erre igényem. Arra viszont kifejezetten lenne, hogy legyen valamiféle korlát az aktuálisan kormányzó párt, vagy koalíció előtt, amit semmiképpen nem léphet át, mert azon túl az én – és mindenki más – magánéletem és személyes jogaim vannak. Ez a korlát most egyáltalán nem létezik, valószínűleg éppen ez az oka annak, hogy sem szögesdrótra, sem őrbódékra nincsen szükség egy ország megfélemlítéséhez. Hiszen mindenkinek van valamije, amit félteni tud. A néhány csokor kerti virágot árusító néni fél a rendőrtől és félti azt a néhány forintot, ami talán a napi betevőt jelenti. Másvalaki a munkahelyét félti, a vállalkozását, a gyereke esélyeit, a néhány mázsa tűzifát, a közmunkát, az eddigi életszínvonala megtartását. Akkor is, ha akár naponta ehet a család lazacot és érlelt marhabélszínt és akkor is, ha a cukros kenyér is csemegének számít, ha a kockamargarint is beosztással kell kenni a féláron vásárolt szikkadt zsemlére.

A választások közeledtével a fél ország azért retteg, mert elhiszi, hogy kormányváltás esetén nem lesz nyugdíja, közmunkája, támogatása a lakásvásárláshoz, munkahelye, egyetemi férőhely a gyerekének, tüzelője télen. Az ország másik fele pedig attól fél, hogy amennyiben marad ez a kormány, neki már nem lesz nyugdíja, amikor eljön az ideje, hogy soha nem sikerül kivergődni a közmunkából annak, aki egyszer belekerült, hogy nem fog tudni saját erőből lakáshoz jutni, hogy esélye sem lesz a gyerekének diplomát szerezni, hogy mástól kell várni a téli tüzelőt. Akár az egyik, akár a másik oldal szempontjait nézem, mindenképpen a politikát, a mindenkori kormányt teszem felelőssé azért, hogy miközben a hatalom közelében lévőknek és a politikusoknak semmitől nem kell tartaniuk, hiszen őket ezernyi törvény és jogszabály védi – őket személyükben, az állásukat és a jövedelmüket is -, addig az átlagembert semmi nem védi meg a hatalmi visszaélésektől.

Egy ország akkor működik jól, ha az emberek – akiket polgároknak is lehetne nevezni abban az esetben, ha képesek lennének a kezükbe venni a saját sorsukat – tisztában vannak a jogaikkal is, nem csak a kötelességeikkel. Ehhez persze az kell, hogy legyenek jogaik. Az az ország működik jól, ahol nem az emberek félnek a politikusoktól, hanem a politikusok élnek abban a biztos tudatban, hogy nem csupán nem állnak a törvények felett, hanem rájuk szigorúbb törvények vonatkoznak, mint az átlagemberekre.

Én nem várok csodát április harmadikától – és másnak sem kellene, mert csodák nincsenek -, de még csak azt sem állítom, hogy a választáson induló pártok és politikusok bármelyike is különösebben szimpatikus lenne. Annyit várok és azért reménykedem a rezsim bukásában, mert bárki lesz utánuk kormányon, azt szükség esetén sokkal gyorsabban le lehet váltani. Mielőtt még több pusztítást végezhetne. Bármi más, egy elfogadható kormány, a demokrácia irányába tett lépés csak ajándék. Reménykedem abban, hogy becsületesebb, hozzáértőbb kormányunk lesz, hogy a fékek és ellensúlyok visszakerülnek oda, ahol eddig is lenniük kellett volna, a kormányzás átlátható és elszámoltatható lesz, de azt is várom – és elsősorban ezt érzem most fontosnak -, hogy az új rendszer fellazítja, majd eltakarítja azt az évtizede rászáradt, szinte megkövült félelmet, ami nem engedi levegőhöz jutni az ország lakóit.

Azt gondolom, azt kellene valahogy tudatosítani magunkban, hogy nincsen mit veszítenünk. A diktatúra mindenkinek rossz, még azoknak is, akik önként csatlakoznak hozzá. Nem látom be, miért akarná bárki védelmezni néhány ember sok-sok milliárd forintos zsákmányát, miközben azt a vagyont a közösből, tőlünk vették el. Ezt kellene valahogy megérteni, és azt, hogy tényleg csak rajtunk múlik. Az lenne a nagyon fontos, hogy senki ne félelemből szavazzon. Sem az egyik, sem a másik oldal. A félelmet el kell engedni, jó döntést csak úgy tudunk hozni.

Jó ébredezést kívánok mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!