November 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ennek a cinikus, populista, korrupt politikának bizony meg kell fizetni az árát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,200,839 forint, még hiányzik 1,799,161 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Emelkedett, civilizált jó reggelt kívánok mindenkinek! Még magamnak is. Az a helyzet, hogy az ember egyre keservesebben erőlködik, próbálkozik, mélyeket lélegzik, tart némi szünetet két hírfogyasztás nyomán elhatalmasodó megőrülési késztetés között, kiszellőzteti az agyát, és tényleg igyekszik civilizált kultúremberhez méltóan, higgadtan, érvekkel felszerelkezve, a legelvetemültebb gazembereknek is kijáró antropológiai tisztelettel átgondolni és elővezetni a véleményét és mondanivalóját, de az az igazság, hogy az idő múlásával ez egyre kevésbé sikerül. Akkor is, ha az idő múlása – különösen ha úgy múlik az idő, ahogyan a NER-ben egy átlagos nap szokott -, alapvetően sokat szelídít az emberen. Akik a kifárasztásán dolgoznak, azok pont ebben bíznak. Hogy sokkal kevesebben szöknek meg, mint ahányan megszokják.

De lamentálás helyett térjünk a lényegre. Kezdjük onnan, hogy igen jó állapotban van az az ország, és igen jól működik a pánikkeltésre, intellektuális és lelki nyomorba döntésre szakosodott kormányzati propagandagyár ott, ahol azonnal kitör a kollektív rettegés, midőn egy vidéki településen legális munkavállalók jelennek meg, ahogyan az Hajdúnánáson történt. Ahol a a Mol beruházásához érkezett indiai dolgozók látványától többen a szívükhöz kaptak, és üstöllést terjedni kezdett a hír, hogy „migránsokat láttak a városban”. Nem az első, de végtelenül lehangoló tünete annak a hosszú évek óta tartó módszeres gyűlöletkeltő, fröcsögő óbégatásnak, amit egy kormányozni nem hajlandó, ámde a hatalmához annál inkább ragaszkodó gyülevész banda művel Rogán Bűnöző Antal vezetésével. Márpedig nem tegnap óta tudjuk, hogy a félelem megeszi a lelket. És a helyén nem marad semmi.

És ha már munkavállalás: nem tudom, hogy a munkája és az élete miatt migránsoktól rettegő populáció mekkora része van tisztában azzal (tippelni tudnék, de nem akarok), hogy miközben ő retteg a kormánya által ellenségnek kijelölt, démonizált idegenektől, ma Magyarországon – amelyik előre megy, nem hátra – 2 millió ember, azaz a munkavállalók közel fele keres nettó 170 ezer forint körül, vagy annál is kevesebbet (ez még a nettó 224 ezer forintos medián keresetet sem közelíti meg). Miközben a KSH által hamisított kozmetikázott és eltorzított adatok szerint Magyarországon bruttó 431 ezer forint volt tavaly októberben az átlagkereset. Ez már csak azért is öblös csúsztatás a GKI vezérigazgatója szerint, mert éppen a kormány kampányolt azzal, hogy kétmillió embernek segít a minimálbér és a garantált bérminimum emelése. Ebből pedig egyenesen következik, hogy tavaly ennyi embernek nem volt havonta 260, illetve 200 ezer forintos bruttó fizetése. Nem baj, csak ne jöjjenek a migránsok, aztán majd lesz valahogy. Csak rosszabb ne legyen. Csak nehogy Gyurcsány, nehogy a buzik, nehogy Brüsszel.

Mert ugye tudjuk mi volt 2010-ben, amikor Novák Mindenvágyamcsukottajtómellettpisilni Katalin, egykori családjáért családokért felelős tárca nélküli női princípium és leendő államfő még Németországban vizsgálta a kerítés kolbászjellegét, és jóllakott óvodásként adott hálát a sorsnak azért, mert nem a kényszer üldözte el Magyarországról, és mert nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként kellett neki vegetálnia röhejes jövedelemből. Amikor még azon filozofált ez a drága asszony, hogy ő várhatóan soha nem lesz olyan pozícióban, hogy botrányra éhes újságírók virtuális élete szennyesében kutatva rá vagy családjára nézve terhelő félmondatokat emeljenek ki az időközben sajnálatos módon törölt blogjából. Mivel sem újságíró nem vagyok, sem Novák Katalin szennyese nem érdekel, a tényeket rögzíteném inkább.

Láthatóan a leendő államelnök már 12 évvel ezelőtt is igen sajátos véleménnyel bírt a sajtóról, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna Novák asszonynak is úgy élnie, hogy tizenévek múltán se kelljen szégyenkeznie azért, amit tizenévekkel korábban leírt, amikor már azon görcsölt, hogy mi lesz, ha majd megtalálják az ő cuki kis anyukablogját, ahol a magánügyeit teregette. Egyfelől az a helyzet, hogy valóban nem lenne érdemes a 2010-es állapotokat a 2022-esekkel összehasonlítani, főleg, hogy mint azóta kiderült, Németországban már gyertya mellett fagyoskodnak az emberek, internet sincs, sajtószabadság sincs, a balliberális véleményterror és a migránsok tartják rettegésben a lepusztuló keresztény civilizációt, az óvodásokat és iskolásokat fenyegető buzilobbiról nem is beszélve. Ennek ellenére is figyelemre méltóak az aláírógépezetnek készülő Novák posztjaiból azok, amelyek a német egészségügyi és oktatási rendszert ajnározzák, a német pedagógusok, az óvónők megbecsültségét dicsérik. Az egyik, az óvodai költségtérítésről szóló posztja részletét idézném:

Az összeg nagysága változó, nálunk a 7:30 és 13:00 között igénybe vehető szolgáltatás havi díja kb. 100 euró. Ez nem kevés pénz, de az is igaz, hogy nem kell wc-papírt, fogkrémet, papírzsebkendőt, Szilviát, folyékony szappant vinni, és a jelképes csoportpénzzel kiegészített keretből jut bőségesen igényes alapanyagokra, színvonalas játékokra és az alkalmazottak – minden bizonnyal tisztességes – bérköltségére. […] Igaz, hogy nincs kolbászból a kerítés, de nem is birkák élnek mögötte. 

Kellett egy kis idő, de feldolgoztam, végül is a leendő államelnökről van szó, aki 2010 márciusában még úgy volt vele, hogy birkák lakják Magyarországot. Ez így az ápolónők és pedagógusok röhejes jövedelmének, illetve a hanyatló Németországról szóló blablának a kontextusában igazán érdekes 2022-ben. Ugyanis 2022-ben Magyarországon, ahol Novák Katalin pártja és hőn szeretett főnöke 12 éve kormányon van, egy több évtizede a pályán lévő mesterpedagógus bére annyi, mint a német Aldi kezdő eladójának bruttó 362 600 forintos fizetése. Amihez képest egy kezdő pedagógus jövedelme mindössze 3 ezer forinttal magasabb a jelenleg 200 ezres minimálbérnél. Mindeközben míg egy, már legalább öt éve az Aldinál dolgozó eladó több mint 432 ezer forintos bruttó bérre számíthat, a tanári bértáblának a maximuma is (legalább négy évtizedes tanítással, egyetemi végzettséggel) csak bruttó 385 ezer forint. (via)

Elszámoltam 100-ig, úgyhogy mehetünk is tovább a nőügyek hímes mezején. Szintén tegnapi félszenzáció volt (nem tudom, Hajdúnánáson hányan lehetnek, akikhez eljutott a hír), hogy Novák Katalin harcostársa a főnök talpának fényesre nyalásában, Varga Judit december végén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás miatt, miután – a nyomozást elindító Polt sóhivatalának közleménye szerint – „2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett a szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról, hogy egy korrupciós ügyben közvetlenül érintett”. Úgyhogy Varga „indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át”. A miniszterasszony korábban azon őrjöngött nagypályás celebeket megszégyenítő közösségi oldalán, hogy ezekben a bejegyzésekben „nőként és családanyaként is próbálnak valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni”.

Egyem is meg a szívét az önérzetes miniszterasszonyságnak, nő és családanya minőségében egyaránt. 2022-ben Magyarországon az igazságügyi miniszter szerint megalázó melegnek, netán biszexuálisnak lenni. Nem mintha a sánta kutyára tartozna, hogy kivel, mit mikor csinál, ami örömöt okoz neki, de ez a véres legalja. Nekem közben végtelen örömöt okoz, hogy ha a saját becses személyéről van szó, akkor azonnal rúg, csíp, harap, karmol és esze nélkül teszi a feljelentéseket. Azért érdekes módon nem veri két ököllel az asztalt, hogy a lebukott közvetlen beosztottja, Völner Kenőpénzes Pál miért van szabadlábon, hogy miért nem hajlandó letartóztatni a Polt-féle ügyészség (spoiler: kell a szavazata a kétharmadhoz, áprilisig még egy rakás disznóságot át lehet nyomni a parlamenten). Arra még egy büdös hangot nem pazarolt, hogy a minisztériumát a vádak szerint átszövő korrupcióban neki, mint intézményvezetőnek mi a felelőssége, tudott, vagy nem tudott róla, és akármelyik is a válasz, hogyhogy nem mondott még le megszégyenülve. Az nem zavarja egyáltalán, hogy még arról sem sikerült semmit mondania, mi a szerepe nem terrorista magyar állampolgárok kémfegyverekkel történt tömeges lehallgatásában, vagy hogy két brüsszeli kettős mércézés között (mondjuk Szilágyi Liliána elborzasztó története nyomán) vajon mindent megtett-e azért, hogy a jogrendszert úgy alakítsa, hogy minél kevesebb igaz magyar ember verhesse agyon a saját családtagjait a négy fal között. Például.

Nem, ezekre nincs ideje a szexuális kisebbségek megalázása, feljelentések írogatása és Brüsszel anyázása közben. Ilyesmikre viszont annál inkább:

Mondanék én valamit a nagyságos asszonynak, ha már csak a gazdi ezerszer elsütött poénjaira futja, hogy addig se kelljen arról se beszélni, hogyan vált 12 év alatt a parlamenti demokrácia rendeleti kormányzáson alapuló királysággá (lásd), hogy miként lett a parlament, a köztársasági nélküli köztársasági elnöki funkció, az alkotmány helyén éktelenkedő alaptörvény nevű fércmű, és az alkotmánybíróságtól az ügyészségig, a médiahatóságtól a számvevőszékig vagy akár a rendőrségig (amelyik szerint például Borkaiék milliárdos földbiznisze nem bűncselekmény) minden egyes valaha független hatóság az eltaposott, kizsigerelt, megcsúfolt demokrácia ócska díszlete. Ahol már csak a korona hiányzik a nagyságos úr fejéről. Szóval mondanék én valamit a mások pénzéről Varga Juditnak is. Elnézve ezt a tetőfokára hágott, hitelekből (értsd: mások pénze) finanszírozott, szavazatvásárló pénzszórást, az a helyzet, hogy pár hónapon belül keserves lesz az ébredés. Mert bármilyen jól hangzó aranyköpésekbe kapaszkodik is az önálló gondolkodásra képtelen államvezetés: a két kézzel szórt pénz elfogy. Nemcsak a kommunisták, szocialisták pénze, hanem a populista álkeresztények által bitorolt kassza is kiürül. A hiteleket pedig vissza kell fizetni. Akkor majd kiderül a rommá zsibbasztott választók számára, hogy nincs már több pénz, vissza kell fogni a költekezést, ráadásul úgy, hogy még a mostaninál is magasabbak lesznek az árak, a fent vázolt kirobbanó jövedelmek, bérek és nyugdíjak meg még annál is kevesebbet fognak érni, mint most. Az a helyzet, hogy már most is késő lenne fékezni, de a nertársak és a nertársnők éppen vadul tapossák a gázt.

És ez sem elég, a romákat akkor is kilóra meg kell vásárolni, ha hivatali visszaélés zsarolás, vagyis bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja az ára. Hogy Farkas Flóriánnak vagy Sztojka Attilának hívják az ügyintéző maffiózót az teljesen mindegy. A lényeg, hogy mindenkit meg kell venni, aztán majd lesz valami április után. Ha nyernek, azért, ha veszítenek, azért. Az ország megnézheti magát. Mert ennek az évtizedes, cinikus, populista, árokásó, velejéig korrupt politikának sajnos meg kell fizetni az árát. Akkor majd elő lehet venni Novák Katalin államelnök birkákról és nem kolbászból kerítésről szóló hízelgő bölcsességét.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!