Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy ügyesebb kezű lilahajú néni az imalánc után szorosan köthetne belőle egy kapucnis pulóvert is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt mindenkinek! Az óév maradék napjain adjunk hálát jó kormányunknak, amiért nem olyan az ő hozzáállásuk a kéményen csüngő kisemberek napi gondjaihoz, mint az átkosban volt. Mondogassuk sokszor, hogy száguldunk, itt aztán jó, és egyre jobb. Meg van védve a rezsicsökkentés, nincs megszorítás, boldogan élünk ágról ágra. Csak kicsit drágul ez meg az. Például az autópálya matricák ott, ahol eddig is venni kellett – persze már régen nem csak az autópálya fizetős, hanem az utak is -, ahol eddig nem kellett fizetni, januártól majd ott is kell. De megszorítás az nincsen. Az alapvető élelmiszerek ára már most is brutálisat emelkedett, és ezt a jó szokását meg fogja tartani jövőre is. Csak várhatóan a sertéshús és a baromfihús ára is ugrik egy jókorát. A kormány két lépésben bőven 1000 milliárd forintot meghaladó mértékben vágja meg a kiadásokat, de legalább megszorítás nem lesz. A folyamatos kamatemelés ellenére a forint napról napra értéktelenebb, de legalább megszorítás nincs. Soha – a gazdasági világválság csúcspontján sem – ilyen magas az államháztartás hiánya nem volt, az eladósodás az egekben, az euró árfolyama szintén, a forint a béka segge alatt, a megélhetés költségei úgy szárnyalnak, hogy már követni sem lehet. De legalább megszorítás nem lesz. Mert amit megigért a főni, azt meg is tartja.

Szenteste, az éjféli mise után megrongálták a varsói Szent Kereszt-bazilika homlokzatát. Az egyelőre ismeretlen vandálok azt írták a római katolikus bazilika falára, hogy éjszakai klubot építenek a helyére – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség és a Catholic Arena nevű, vallásos tartalmakat közvetítő hírportál nyomán az Origo.

Nem feltétlenül érdemes forrást az idézethez csatolni, a pártlapok sorra hozzák le a bomba hírt, mégpedig a következő címmel:

MEGGYALÁZTÁK A VARSÓI SZENT KERESZT-BAZILIKÁT SZENTESTE BALOLDALI SZÉLSŐSÉGESEK

A történet annyi, hogy festékszóróval valami hülye ráfújkált a templom lábazatára. Szerintem Budapesten ezeket a firkákat már meg sem látjuk, de ha történetesen nem egy óvoda, idősotthon, lakóház vagy étterem lábazata a művész festővászna, haladéktalanul bele kell tuszkolni a fideszes választási kampányba. Történt tehát, hogy Habony Árpád Londonban székelő micsodája – amit a Londonban székeléstől máris nemzetközi hírügynökségnek kell nevezni – talált valami nagyon alacsony olvasottságú kis portált, ami annak ellenére, hogy angolul és angol nyelvterületen terít, egy közepesen olvasott – magyar nyelven író, tehát jóval korlátozott számú olvasószámra épülő – blogger annyi olvasóval igen szomorú lenne. De Habonyék ráleltek, máris lehetett hivatkozni egy nemzetközi hírügynökségre és teríteni a kormánypárt médiájában a nagy hírt: szélsőséges baloldaliak voltak! Ha ismeretlenek a firkálók, azt honnan lehet tudni, hogy szélsőséges baloldaliak voltak? Mi van akkor, ha csutkarészeg jobboldaliak voltak? A baloldaliaknak mikor és ki tiltotta be, hogy ők hívők legyenek? A jobboldaliaknak mikor tették kötelezővé? Értem én, hogy Orbán kitalálta, ezért most minden pártszolga vadul hirdeti, hogy ők jobboldaliak, a teljes magyar ellenzék pedig baloldali. De ettől ez még nem lesz igaz. Pont akkora ökörség ez is, mint az, hogy Habony hírgyára nemzetközi hírügynökség.

Pontosan ugyanez figyelhető meg Varga Judit közösségi oldalán. Az ördög ügyvédje néven publikáló valaki (vagy valakik, mert nem tudni, ki áll a háttérben) kilátásba helyezte, hogy kompromittáló anyagot tesz közzé a miniszterről. Varga erre egy posztban reagált. Baloldalinak és az ellenzékhez tartozónak nevezte Az ördög ügyvédjét. Mert azt ugyan nem tudni, hogy kicsoda ő, de ez Varga szerint biztos, hogy az ellenzék győzelme érdekében leplez le, vagy nem leplez le bármit. Varga hívó szava értő fülekre talált, kommentekben olyan bőségben érkeztek az őt támogató, a baloldalt minden létező negatív jelzővel elárasztó kommentek, hogy egy ügyesebb kezű lilahajú néni az imalánc után szorosan köthetne belőle egy kapucnis pulóvert is. A független és objektív hozzászólások különösen kedvesek. Mint például ez:

Elég nagy bajban lehet a baloldal, ha már csak az ilyen alpári hazugságok terjesztésétől remélnek sikert… Kitartást miniszter asszony! 🙏 (Deák Dániel)

Én is sok sikert kívánok a feljelentéshez. Reményeim szerint lassan alakul majd egy pertáraság ellenzéki érzelmű emberekből is, és bíróság elé lehet vinni azt a rengeteg hazugságot és rágalmat, amit a kormány és a körülötte kavargó udvaroncok kennek napról napra mindenkire, aki nem Orbán Viktor dicsőítésével tölti a napjait. Hazaáruló, magyargyűlölő, nemzetellenes, ideiglenesen hazánkban állomásozó idegen, külföldi ügynök. Csak néhány jelzőt idéztem a pártlapokból, akár valamelyik babérkoszorús költő tollából, akár bármelyik fideszes politikus megnyilatkozásából származhat mindahány. Ezek valóban alkalmasak a lejáratásra, szemben mondjuk azzal, hogy milyen valakinek a szexuális beállítottsága. Ha nem az lett volna a kormányprogram évek óta, hogy szégyenletes, abnormális, torz, beteg, fertőző és veszélyes devianciának állítják be a szexuális másságot, most nem is lenne miről beszélni.

Majd meglátjuk, hogyan folytatódik a választási kampánynak ez a sajátosan magyar formája. Jövőre. Mert az idei év elérkezett a finiséhez, lassan ideje búcsút vennünk tőle. Próbáljuk az előttünk lévő néhány napot pihenésre, kikapcsolódásra, erőgyűjtésre használni. Jó lazulást, bulizást kívánok minden kedves és kedvetlen olvasónknak! A mai nap még a szokásos rend szerint folytatódik, este aztán lecsukjuk a laptopokat és igyekszünk mi is kiheverni ezt a rendkívül keserves és fárasztó esztendőt. Találkozunk jövőre. Nagyon boldog új esztendőt kívánunk kindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.