Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Biztosan van a fideszes bibliában valami olyan rész, ami a többiből kimaradt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,209,341 forint, még hiányzik 790,659 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt, vidám napot, kitartást! Mindjárt itt a karácsony, addig már fél lábon is ki kell bírni. Szerencsésebbeknek négykézláb. A Republikon és az Idea is végzett közvéleménykutatást, melynek eredményeit hétfőn ismerhettük meg. Mindkét felmérés szerint fej-fej mellett halad a kormánypárt és az ellenzék, mozgások csak hibahatáron belül történtek. Tehát ezek szerint a felmérések szerint szó sincs jelentős előnyről vagy hátrányról. Továbbra is teljesen nyitott a verseny, bármi lehet. Nem is hiszem, hogy várható elmozdulás. Inkább január második fele lesz érdekes, legalábbis gondolom, akkor kapcsol rá mindenki a kampányra. Igen sok csontváz sorakozhat még a szekrényekben. Meglátjuk, mi fog kiborulni és honnan. Közben az Index megszerezte azt a kutatást, ami felkavarta a kedélyeket. Engem nem győzött meg, ellenben sokkal több kérdésem lett, mint eddig volt.

Népünk vezére nem nyughatott a hétvégén sem, írta a szamizdatot. Ez nekem külön kedvencem, mert lássuk be, kevés regnáló miniszterelnök tud ilyet csinálni, hogy a hatalom birtokában – különösen teljhatalom birtokában – illegális politikai tartalmat gyártson. A furmányos szittya észjárás ezt is megoldotta. Most meglepően rövidre sikerült az írás, biztosan leégett a gyertya a pincében, és csak ennyire futotta. Vagy kitört a cerka hegye. Ráadásul semmi olyasmit nem tudhatunk meg belőle, amit ne mondott volna el a nagyon tehetséges kocafocista legalább ezerötszázszor. Most éppen a leválthatatlan alkotmánybíróság döntése szolgáltatott okot egy jókora migránsozásra és identitásféltésre. Végül megejti Európa temetését is, nem először:

 Ma az európaiaknak nincs joguk eldönteni, kivel kívánnak egy hazában élni – még akkor sem, ha a tömeges bevándorlás az egyéni identitásuk alapját jelentő hagyományos közösségek felbomlásához vezet. Végső soron, alapjogi értelemben ma az európaiaknak nincs joguk hazájukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, családjukhoz és Istenükhöz. (Orbán Viktor)

Azért ez így kemény kijelentés. Főként egy olyan ember szájából, akinek a hatalma lényegében arra épül, hogy a saját honfitársainak felét uszítja a másik fele ellen, aki úgy véli, neki jogában áll eldönteni, hogy ki lehet magyar, ki lehet becsületes, jó ember és persze ki lehet keresztény. Orbán Viktor harsányan aggódik egész Európáért, de ívesen szarik arra, hogy ebben a kicsi országban mennyi nyomorúság van, aminek jókora részéről ő tehet. Védi (szóban persze, hiszen az ingyen van) a mások családját, miközben vasárnap a televízióban könyörög egy család a gyereke életéért, mert van ugyan gyógyszer a betegségére és valószínűleg javulna is az állapota, de nagyon drága a kezelés, és a magyar állam nem fedezi, mert a kicsi elmúlt ötéves. A törvény pedig törvény. Biztosan van a fideszes bibliában valami olyan rész, ami a többiből kimaradt. Ami azt mondja ki, hogy üvöltve kell védeni az életet akkor, amikor az még csak egy marék sejtből áll, és akár erővel is rá lehet kényszeríteni a nőket arra, hogy kihordják és megszüljék a nem kívánt terhességet is, mert az élet védelme az első. Ám nyugodtan hagyni lehet a szülei szeme láttára meghalni azt, aki már elmúlt ötéves. Akkor is, ha lehetne segíteni, csak éppen pénzbe kerül. Úgy eggyel kevesebb templomtornyot lehetne csillogóra cserélni.

Az ország hasít, mint a hétszentség. Ezt megmondta Polt Péter is, aki roppantul elégedett önmagával. Hát, ha ő is elégedett, a főnöke is elégedett vele, akkor minden pöpec. Az a néhány millió hülye az országban meg kit érdekel? Senkit. Na ugye? Ahogy az sem nagyon hozza lázba az egyszerűbb agyszerezettel megáldott honpolgárokat, hogy Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országának aranyérmével büszkélkedhet. Kit érdekel? Korrupció mindig volt, van és lesz, amúgy sem tőlem lopják el, röfögi elégedetten a polgár, közben felpattint egy doboz sört, szigorúan az olcsóbbikból. Mert arra telik. Jól csúszik a húsos tarhonyára, mert tarhonyás húsnak nehezen nevezhető a vasárnapi ebéd, már csak az összetevők aránya miatt is, de hát erre telik. Nem is érti pontosan, hogy miért csak erre telik, amikor ő is, az asszony is gürcölnek reggeltől megszakadásig. A gyerekre sem kell már költeni, mert felnőt. Néha küld egy kis támogatást is. Németből. Jó szakmát adott a kezébe. Pedig hogy harcolt a kölyök, hogy ő egyetemre akar menni. Meg még mit nem? Amúgy sem futotta volna rá, de jobb is így. A francot csinálna most a diplomájával? Bezzeg hentes, az kell mindig. Csak az a sok migráns ne lenne ott. De legalább jól megfizetik, meg amúgy sem meri nagyon hazahívni, mert itt meg a sok sorosbérenc büdös libsi, nagyon veszélyesek ezek is. És ha hazajönne, lakni is kellene valahol. Lakást venni nincs miből, annyira még a németek sem fizetnek jól, meghát itthon itthoni bért kapna, az nem ugyanaz. A szülői ház meg már lassan omlik a fejükre, de mit lehet tenni? A sok migráns miatt, meg persze a libsik miatt itthon nem nagyon lehet megélni még úgy sem, ha két ember három műszakban tolja, válogatni nem lehet, nincs más munkahely a környéken. Gyerekkedvezmény ugye nekik már nem jár, fával fűtenek, a vizet is a sparhelton melegítik, szóval a rezsicsökkentésnek is reszeltek, csokot sem vehetnek fel, hitelt meg ilyen fizetéssel nem nagyon kapnak, az ingyen tűzifához túl sok a jövedelmük, szülni meg csak nem áll oda az asszony majd’ hatvan évesen. Nehéz az élet, na, de erről is a libsik tehetnek. A lényeg az, hogy még futja olcsó sörre és a tudatra, hogy őt aztán kurvára nem érdekli a korrupció, mert nem tőle lopnak. Megy is szavazni tavasszal. Csakafidesz!

Ni, hogy elgurult a gyógyszerem. Veszem is a kalapomat, hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.