NEHAZUGGY

Amennyiben a hazaáruló baloldal nem létező szégyenérzetét nehezményező állampártnak lenne némi szégyenérzete

Igen nagyon jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek! Csak egy kicsit nem figyelek oda, és hamarosan december első felének is bottal üthetem a nyomát. Olyan ütemben rohan az idő, hogy szinte elfelejtettem említést tenni (a megünnepelni túlzásnak tűnik) a Szájer-ügy kirobbanásának egy éves évfordulójáról – korábban a G-nap évfordulóját (2015. február 6.) igyekeztem az őt teljes joggal megillető figyelemmel kitüntetni -, pedig szerintem kevesen gondolták volna, hogy a kERESZténységet ócska politikai termékké silányító állampárt képes lesz überelni a Borkai-botrányt. De sikerült? – kérdezhetné tágra nyílt bociszemekkel Kovács Zoltán nemzetközi kommunikátor és NER-vadász, de a választ enélkül is mindannyian tudjuk: az az ereszcsatornán partidrogokkal meneküléssel egybekötött, rendőri rajtaütésbe torkollott meleorgia a Fidesz fennállásának talán legmélyebb pontja volt. Bizonyos értelemben egy meghasonlott, álszent, kiábrándítóan elvtelen párt akadt fenn az ereszcsatornán, nem a Józsi. Akkor is a Fidesz-történelem talán legmélyebb pontja lenne ez, ha Szájer történetesen nem adja a nevét a kirekesztény fideszes alaptörvény rímekbe szedéséhez. Elvonatkoztatni ezt a történetet az orbánizmus velejétől nehéz, sőt, lehetetlen. Ha Szájert, a közönséges halandót felebaráti jóindulattal kiemeljük a kontextusból, ahonnan kiemelni nem lehet, akkor azt kapjuk, ami Németh Gyula illusztrátor, képregényrajzoló a bukott EP-képviselőről készített, saját közösségi oldalán közzétett alkotásának kísérőszövege:

Egy hazugságokról, képmutatásról és hatalomról szóló, szomorú történet tragikus vége.

Dehogy akarom megsajnálni Szájer Józsefet vagy az elvtársait, a pártját, a gazdáját, csupán azért hurcoltam ide az ember tragédiáját, mert néha az az érzésem, hogy az a sötét, gonosz nekibuzdulás, ahogyan a szájukon habzik mostanság az LMBTQ-propaganda, ahogyan választási programmá emelték a szexuális kisebbségek könyörtelen démonizálását, és népszavazásig hergelik ezzel az embereket, valójában a bosszú Szájerért. Pontosabban nem Szájerért, hanem azért a szénné égésért, amiben egy évvel ezelőtt részük volt. Amiben pontosan azért volt részük, mert Szájer kollégát ők kényszerítették arra, hogy a pártérdekek, a külcsín, a politikai máz oltárán megnyomorítsa a saját életét, hogy évtizedeken át bujkáljon, settenkedjen, mint Semjén veszélyhelyzet idején. Éjfél körül, a nevére vett salátatörvénnyel. Igen, szerintem most állnak bosszút azért, mert egy évvel ezelőtt hosszú, kínos napokig, hetekig el kellett viselniük például Brüsszelben, hogy mindenkinek az ereszcsatorna és az a megalázó, méltatlan menekülés jutott eszébe róluk, kERESZténykonzervatív gyökérvédelmezőkről. Hogy is moralizált Kövér László tegnap megjelent, ünnepinek mondott epehányásában?

Ha van egyáltalán civilizációs fejlemény, ami szót érdemel (…), az éppen az, amit a szégyenérzet kapcsán lehet megfogalmazni. Ennek a szónak már a jelentését sem ismerik. Hozzáteszem, nem csak a baloldalon a politikában, hanem az élet egyéb területein is az internet uralta világban (…) A politika, benne a baloldal viselkedése, magatartása egy negatív civilizációs trendet tükröz, ami nem állt meg Magyarország határainál. A szégyen, a szégyenérzet mint olyan veszik ki a kultúránkból.

A baloldal viselkedése, a baloldal magatartása, a baloldal szégyenérzete, mi? Magyarországon röhögött a világ hetekig, ha eszükbe jut a szerencsétlen Szájer, szerintem ma is röhögnek, hogy jahogyja, így néz ki a családbarát, talpig keresztény értékrend ezeknél. Ha a másik oldalra mutogató, mindig őrjöngő házelnökben és pártjában lenne szégyenérzet, Szájer tragikus lebukása után meg sem próbálták volna politikai haszonlesésből éppen a szexuális kisebbségekre rátenni a céltáblát, kiadni rájuk a kilövési engedélyt. Egyszerűen a szégyenérzetük nem engedte volna.

De van itt más példa is. Amennyiben a hazaáruló baloldal nem létező szégyenérzetét nehezményező állampártnak lenne némi szégyenérzete, akkor az eredetileg cigányozásért felelős a múlt homályába vesző, a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek feltárásáért és a megoldásukra való javaslattételért felelős miniszterelnöki megbízott nem állt volna ki tegnap óbégatni, hogy a Mátrai Erőművet külföldi kézre juttató szégyentelen baloldal most bezárná azt. Az is gyalázatos volt, amikor a szegregált gyöngyöspatai roma diákoknak törvényesen megítélt kártérítésről azt állította Horváth László, hogy az valójában a Soros emberei által kitervelt pénzszerzési akció, az is mélypontja volt a Fidesz fennállásának, amikor maga a vezérkos kezdte el a jogerős bírósági ítélete ellenére a közvéleményt a dologtalan cigányok ellen hergelni (bezzeg ő reggeltől estig keccsöl, miközben azok munka nélkül jutnak milliókhoz).

De ez… Tehát a fideszes állam a magyar adófizetők pénzéből nem kevesebb mint 43 milliárd forintos veszteséget vállalt át az adófizetők pénzéből szarrá hízott Mészáros Lőrinctől azzal, hogy a Mátrai Erőművet megvásárolta/visszavásárolta tőle. Mindezt úgy, hogy 2018-ban a disznószerelő és köre tulajdonában álló cég közgyűlése a veszteséges működés ellenére 11,2 milliárd forint osztalékot fizetett ki a tulajdonosoknak. Ezek után egyáltalán a szájukra venni a Mátrai Erőművet, és azon őrjöngeni, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje felelőtlen és érzéketlen, amikor azt mondja, hogy az erőművet nem éri meg fenntartani, és közben a magyar emberek és a magyar családok védőszentjének szerepében tetszelegni, minden kritikán alul van. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy miután a gazdája akaratából Forbes-listás milliárdos állami milliárdokkal kitömött keményítőgyára szarrá szennyezte az erőmű területét, miután a dolgozók egy része kórházba is került emiatt, a korrupció kormányának legfőbb ügyésze nemrég megszüntette a nyomozást Mészáros környezetpusztító cégével szemben. Szégyenérzet, az.

Pont olyan rohadtul gusztustalan, mint amikor a hatvanpusztai főhercegi luxuskacsaláb tulajdonosa, a fél országot strómanok nevére írató erkölcsileg rozzant figura és neje nekiállnak jótékonykodni az áldott ünnepek tiszteletére. De nem ám titokban, név, kamerák és rivaldafény nélkül, nem az önmarketingelés, az imázsépítés a propaganda teljes mellőzésével, ahogy a jó ízlés megkívánná. Francokat. Az úgy nem is jótékonykodás, ha nem henceghet el vele. Ha nem pakolja ki az álszentség kirakatába, hogy adni jó, akkor mi értelme van? Semmi. A bátor európai DNS, aki a verőemberei nélkül sehova nem mer elindulni, aki életvitelszerűen menekül a nyilvánosság elől, aki már a Karmelita előtti placcot is lekordonoztatta, hogy ott se provokálhassák őt és a katonáit a közérdekű kérdéseikkel az újságírók, a Facebook-propaganda kedvéért önfeledten elvegyül, mézeskalácsot díszít, gyerekekkel fotózkodik, cukiskodik, forraltborozik. Mert ő egy jó ember. Ha nem róla lenne szó, akkor egy félmondatot se érdemelne, hogy önkéntesnek állt egy félórára, hogy az Ökumenikus Segélyszervezetnek segítsen adományokat gyűjteni, bár még egyszer: aki adományoz, aki segít, aki valóban komolyan gondolja, az a legritkább esetben veri nagydobra. De amikor egy nagypályás korrupt alak – aki a kormányzását egyebek mellett arra használja, hogy a saját famíliáját és holdudvarát a közpénz segítségével saját lábra állítsa – azzal akar piros pontokat szerezni az alattvalóknál, hogy ő segít, ő ad, abban valami mérhetetlenül undorító. Groteszk pillanatkép a hazug, képmutató hatalom szégyenérzet nélküli ripacskodásáról.

Mondjuk valahol érthető, hogy Oroszország és Kína felcsúti illetőségű európai hídfőállása bármibe is belekapaszkodik, miután a varsói szélsőjobbos összeborulás azért nem volt egy hatalmas sikertörténet. Akinek nem a pártállami propagandasajtó vagy Deák Dániel ülepfényesítő szagértő a referencia a szuverén nemzetállamok Európájával házaló szélsőségesek varsói csúcstalálkozójának vonatkozásában sem, az valószínűleg pontosan érti, hogy a néhány perc médiafigyelmen, az obligát kézcsókdosásokon, ünnepi táplálkozáson és italozáson vagy a butácska, de meglehetősen önleleplező közös nyilatkozaton túl nem igazán történt semmi szóra érdemes Varsóban. Akkor sem, ha a propagandában olyan hangzatos, verejtékszagú címek születtek az eseményről, mint hogy Novák Katalin Varsóból nemet mondott a bevándorlásra és a birodalmi törekvésekre. Jajó. És akkor mi van? Brüsszel ijedtében beledőlt a kardjába, vagy mi lett? A lényeg, amit szándékaim szerint majd bővebben is kifejtek, mégiscsak az, hogy az olasz szélsőjobb távollétében (ez is mutatja az esemény jelentőségét) sehonnan sehova nem jutottak a felek. És hát ez ad némi reményt arra hogy ha fel nem is falták egymást (a vérben forgó szemű nacionalizmus internacionálissá tételének megvannak a maga korlátai), de legalább zászlót bontani sem sikerült, vagyis összerakni azt a bizonyos bivalyerős EP-frakciót, amelytől a brüsszeli politikai megváltoztatását remélik. Ez nem olyan nagy csoda, midőn mégiscsak arról van szó, hogy ugyan korrupt-szélsőséges kakasokból nincs hiány, de szemétdomb sajnos csak egy van. És úgy tűnik, Európa populistái számára egyáltalán nem egyértelmű, hogy a Néppártból hatalmas ajtócsapkodás és asztalborogatás közepette távozott felcsúti migránsverőnek kell a szemétdomb élére állnia. Pedig valami olyasmiről szóltak a szép remények, hogy Európa erős embere mutatja az irányt, aki mögé kérdés nélkül felsorakozik a kontinens mindenkiellenes perifériája. Nem így történt. De majd folytatják. Valamikor a közeljövőben. Hajrá!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább