Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kinek mit intézett a kormánya

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Verőfényt, optimizmust és sok szép reménnyel kecsegtető jó reggelt mindenkinek! Már amennyiben a józan eszünkön és a reményen kívül  – amelyik állítólag elég szívós fajta és nem csak pejoratív értelemben – más nemigen maradt, amire érdemben támaszkodhatnánk. Ezt onnan is lehet tudni ebben a küllők közé beakasztott bot (lásd még: köröm alatti tüske) alakú, felvilágosult európai diktatúrában, hogy az emojis népművelést leszámítva, a NER fennállásának talán legbárgyúbb politikai üzenetével kampányol mostanság az állampárt a zsinórban negyedik kormányzati ciklus megkaparintásáért: Magyarország előre megy, nem hátra. Ameddig valamelyik keresztényfundamentelista művész zenét is szerez az esszenciális mondanivaló alá, szeretném ezt az elemi erejű, bántóan primitív, ősi kipcsak bölcsességet alátámasztani.

Bár erről a koronavirus.gov.hu nevű viccoldalon nem esik szó (kell a hely kormánypropagandának, az aktuális hencegési csapásirány pedig úgy szól, hogy mimagyarok elsők vagyunk a beadott harmadik oltások uniós rangsorában), de ettől még tény: az Orbán-kormány által előre és nem hátramozdított Magyarország ismét az első helyen áll a világon a lakosságarányos Covid-halálozásban. Ennek egyetlen profán oka van: Orbánnak mindenáron választást kell nyernie jövő tavasszal. És mivel egyszerre pörgetni a gazdaságot, azaz választási alamizsnát osztogatni, illetve a fertőzés terjedését és a halálozások számát fékezni/csökkenteni hivatott szigorú járványügyi intézkedéseket bevezetni nem lehet, továbbá mivel hülyeplakátokkal, debilpropagandával, az ellenzék elleni petíciózással létező problémákat kezelni sem lehet, hát ez lett belőle. A dübörgő GDP-hez kötött pénzszórás bejött, a sikeres védekezésből meg ennyire futotta.

A családosok szja-visszatérítését szavatoló GDP-növekedéssel szemben (mert az akkor is növekszik, ha Mészárosék zseniális családja túlárazott közbeszerzésekből csinosítja az országot), az infláció, ami akkor jó, ha inkább kevesebb, mint több, Matolcsy György jegybankelnök szerint (ami egybeesik az OECD legfrissebb előrejelzésével) nemhogy 2022 végére sem csökken 3 százalék közelébe, de az MNB is 5 százalék körüli éves ütemmel számol: konkrétan 2022-re 4,7-5,1 százalék az előrejelzési sáv. Lehet, hogy a kínai, latin és mexikói közmondások most nem fognak bejönni? Lehet. Sőt, az is lehet, hogy a Fidesz szavazóbázisának egy jelentős része is belelóg majd abba a halmazba, amelyet kellemetlenül fog érinteni ez a remek hír. Még akkor is, ha emiatt választási hangulatjavítás gyanánt a nyugdíjemelést ehhez a mágikus számhoz fércelik, és az nagyobb lesz, mint amire számítani lehetett. Ettől még a hitelek, a napi fogyasztási cikkek árai, az üzemanyag árak és mindenféle árak elszállnak, és azokat az Orbánban feltétel nélkül hívőknek is meg kell fizetni. Tíz év konjunktúrakormányzás, prociklikus gazdaságpolitikai ügyködés, agymosás és korrupt rongyrázás után ennyire futja az előre menésből.

Törvényszerű, hogy előbb-utóbb beérik a magát kereszténynemzetinek csúfoló kormány 12 éves dilettáns ámokfutása, propagandával leplezett, semmihez nem értő korruptsága. Az, hogy egy évtizede az arra rá nem szorulók javára módszeresen szívatják, büntetik a leszakadt, egyik hónapról a másikra vegetáló rétegeket, hogy tudatosan gyengítik a forintot azért, hogy a hasznot ők fölözzék le, hogy a piac ellenében harácsolnak, hogy a járványt is túlköltekezésre és törvényesített lopásra használták, hogy bosszú által vezérelt megszorításokat vezettek be, az, hogy a pénzesőből nem a rászorulók profitáltak, a propagandával hosszú távon nem elhazudható valóság formájában jön szembe most. A legdurvább az, hogy még erre a félkótyagos, alufóliasisakos jegybankelnökre is magasról tesznek, aki – rohadtul megkésve, rohadtul hiteltelenül, rohadtul semmit nem jóvátéve évtizedes bűneiből – egy ideje diszkréten szirénázik, hogy tán vissza kéne venni az állampárt kizárólag önös céljait szolgáló pénzégetésből.

De nem, semmi nem számít, mert a 2022-es választási győzelem és az újabb négy évnyi szabadrablás mámorító reménye teljesen elhomályosította a nagyember tudatát. Közben a hülyeplakátokkal kitapétázott, fasisztoid szólamokkal fanatizált ország tönkremegy, a covid-halottak száma előre megy, nem hátra, és majd a leamortizált egészségügy, a leszakadó oktatás, és a rezsicsökkentéssel felturbózott összkomfortos nyomorúság árnyékából tavasszal büszkén rázhatjuk az öklünket Brüsszel felé, hogy nekünk, szuverén keresztény szabadságharcosoknak senki nem mondhatja meg. És majd jól megünnepelhetjük, hogy de legalább az a néhény kiskorú, akit ez a kérdés érint, nem értesült a nemátalakító műtétekről, mert keresztényfundamentalistáék milyen jól megvédték a magyar gyermekeket. Most lehet majd jó étvággyal leszüretelni a társadalom egyébként is hátrányos helyzetben levő része előre megfontolt szívatásának gyümölcseit, be lehet gyűjteni a tapsvihart és virágesőt, amiért a magyar társadalom kétharmadát az uniós átlag életszínvonala alá rugdosták, és hát szavazatokra lehet váltani a demokrácia lemészárlásáért tett erőfeszítéseket, amelyeknek legfantasztikusabb eredménye, hogy magyart a magyar halálos ellenségévé tette.

Nagyobb zárójel. Erről jutott eszembe, hogy nálam okosabb emberek, akikkel távolról sem értek egyet mindenben, már tíz évvel ezelőtt – amikor a felrobbant fülkék szinte még füstölögtek és Mészáros Lőrincnek a kanyarban sem volt a Forbes-lista – figyelmeztettek: ha a szó tisztán egzakt, tudományos értelmében – nem pedig a fotelforradalmi politikai sárdobálás felületes szintjén – használjuk a fazismus kifejezést, akkor ez itt egy igencsak fasiszta államnak tűnik. Márpedig fasisztákat demokraták, demokratikus eszközökkel még soha nem váltottak le. Már csak azért sem, mert azzal voltak elfoglalva, hogy az életüket mentsék. Ez nem egy túl jó hír, viszont ha ezt tudjuk, akkor azt is tudjuk, hogy következésképpen Orbán csak megbukni tud, megbuktatni nem lehet. Ha pedig ezt tudjuk, akkor szerintem most azt látjuk, ahogy éppen elgáncsolja magát és már csak az van hátra, hogy hatalmas csattanással eltaknyoljon a NER turulszarral és korrupcióval vastagon fedett padlóján. Természetesen az is igaz, hogy fasiszta diktatúra még soha nem omlott össze belülről, minden esetben külső beavatkozásra volt szükség, márpedig minden kormányzatilag terjesztett álhírrel szemben Orbán ellenében senki nem tud és nem is fog beavatkozni kívülről. Nem is kell. Alapvetően már teljesen mindegy, hogy mit csinál. Ráomlott a hozzá nem értés, amit évek óta halmoz és a jellemtelenség, az erkölcsi romlottság, Finkelstein kottájából kommunikálva igyekszik elfedni tíz éve. Csakhogy eddig a külső körülmények faszák voltak, volt pénz lóvéra, most meg kéne tudni országot vezetni, de az nem megy.

Merthogy ki lehet véreztetni az önkormányzatokat (számítások szerint 2019 óta adóbevételük 14,3 százalékát vesztették el a megyei jogú városok); bele lehet gyalogolni a politikai ellenfelek magánéletébe; rájuk lehet állítani a sakálmédiát, sőt magánnyomozókat is; kémfegyvereket lehet bevetni a kijelölt célpontok ellen; ki lehet tiltani a sajtót a Karmelita előtti placcról, ami az utolsó hely volt Magyarországon, ahol a hatalmukba beleőrült miniszterek és államtitkárok még alkalomadtán szóbaálltak a közérdekű kérdésekkel provokáló újságírókkal; kormányhatározatokba lehet írni, hogy rohadjon meg Brüsszeltől Norvégiáig mindenki; karaktergyilkos, hazug kurzusfilmekkel, tét nélküli petíciókkal és leleplezőnek szánt kiszivárogtatásokkal lehet helyettesíteni a kormányzást egy ideig, rá lehet rontani a szexuális kisebbségekre, és lehet vernyogni reggeltől estig, hogy az Orbán-féle kereszténykonzervatív politika egy világméretű összeesküvés áldozata. De nem a végtelenségig.

Márpedig egyelőre nincs pénz lóvéra. Ma például az Európai Unió Bírósága főtanácsnokának jogállamisági mechanizmusra vonatkozó jogi szakvéleménye kerül nyilvánosságra, amivel mérföldkőhöz érkezik a Brüsszel és Európa ellen folytatott szabadságharc és ezzel nagyjából eldől, hogy valójában mit intézett Magyarországnak az ő miniszterelnöke, amikor a jogállamisági mechanizmus tavalyi elfogadása után bejelentette, hogy győzött. Az persze sajnálatos, hogy a tét jóval nagyobb annál, mint hogy megkapja Magyarország a helyreállítási alapból és a 2021–2027-es költségvetésből a rá eső forrásokat, hiszen az Európai Unió jövője is az asztalon hever: az EU-t összetartó jogi konszenzus erőpróbája lesz, hogy ha és amennyiben az EUB úgy dönt, sikerül, vagy nem sikerül érvényesíteni ezt a mechanizmust. Hogy folytatódhat-e a szuverenitási szabadságharc leple alatt az uniós közpénzek szétlopása.

Ez legalább akkora téttel bír korrupték számára, mint hogy mikor alakul meg, egyáltalán megalakul-e a szélsőjobbos internacionálé európai frakciója, amelynek az európai értelemben egyre szalonképtelenebb Orbán szívesen az élére állna. Egyelőre úgy néz ki, hogy Salvini, Kaczynski, Orbán, Le Pen és a német szélsőjobb (AfD) házassága elmarad, noha sajtóhírek arról szóltak, hogy szombaton Varsóban a régóta szervezett szélsőjobboldali koalíció bejelenti megalakulását. Ehelyett állítólag csupán munkaülésre gyűlnek össze a felek, bár nem világos, hogy végül lesz-e ott egyáltalán valaki, miután Salvini lemondta a találkozót. Novák Katalin sietett tisztázni a dolgot, azt írta:

A más tartalmú, ellentétes híresztelésekkel szemben biztosíthatok mindenkit arról, hogy a Fidesz csak demokrata, konzervatív pártokkal fog a jövőben is együttműködni.

Hát pont ez a probléma. Demokrata, konzervatív pártok nem állnak szóba a Fidesszel. Túl a gazdasági károkozáson, az elmúlt tíz év legnagyobb tragédiája pont ez. Hogy mérsékelt, jobbközép pártból egy szélsőséges, gyűlöletből élő, Európa peremére sodródott alakulat lett a Fideszből, és ez az alakulat kormányozza az országot. Az EU legbefolyásosabb pártcsaládjából, epét hányva lavírozták ki magukat a szélsőjobbra, ahol a véresszájú nacionalizmus hívei próbálnak egységbe tömörülni. Szerencsére nem túl sok sikerrel, a nacionalizmusnak van egy olyan tulajdonsága, hogy országhatáron belül értelmezhető. Azért nacionalizmus.

Úgyhogy ahelyett, hogy én szégyellném el magam azért, mert a szélsőjobbos Orbánt védelmező Schmidt Mária kurzuslovagina és NER-ideológus okádék stílusú, penetránsan személyeskedő, kocsmai nyílt levéllel égeti már megint szénné az országot, miután Timothy Garton Ash brit történész kritikát fogalmazott meg a gazdájával kapcsolatban, idézzük fel a gazdája Fidesz-kongresszuson elhangzott ízléstelen dakotizmusát:

Ahogy a pesti flaszteren mondják: mi, itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya. 

Igen, ki fog derülni hamarosan, hogy valójában kinek mit intézett a kormánya.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.