Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezért egyszer még felelniük kell

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ugyan a magyar kormány továbbra sem akarja kiadni azokat az adatokat, amelyekből kiderülne, hogy a kórházban és lélegeztetőgépen lévő covid betegek között milyen az átoltottság, és mely oltásokkal kerülnek a leginkább kórházba az emberek, azért a szombathelyi polgármester – nyilván nem kormánypárti – kiadott egy olyan adatsort, amely bizonyítja azokat a feltételezéseket, amelyekről már korábban is sokan beszéltek. A számok alapján tökéletesen érthető, hogy miért titkolózik a kormány, hiszen pont az derült ki, amit eddig is sejteni lehetett, vagyis pont azok vannak kórházban súlyos tünetekkel, akik vagy oltatlanok, vagy régen kapták az oltást, vagy pedig a kínai, túlárazott, 60 év feletti betegek számára nem ajánlott oltást kapták.

Azt is elmondta a polgármester, hogy az intenzíven fekvő betegek háromnegyede nincs beoltva. A beoltott páciensek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük azok, akiknek a kínai Sinopharm-vakcinát adták be.

Most nem állok neki magyarázni, hogy miért érdemes beoltatnia magát az embernek. Aki nem kéri az oltást – bármilyen okra hivatkozva – az ne kérje. Engem már nem érdekelnek a magyarázkodások és feladtam azt is, hogy megpróbáljam számokkal alátámasztani az érvelésemet. Na de az oltatlanokon felül pont azok vannak kórházban, sokszor súlyos tünetekkel, akik azt a Sinopharm vakcinát kapták, amelyet egyébként hamarosan mi is gyártani fogunk. Nem is kértünk több Pfizer vakcinát, hisz minek is az nekünk, jó lesz a 60 év felettiek számára korlátozott hatékonyságú, régebbi technológiával készült oltás is. Jól láthatóan bevált a kormány korábbi terve is, hiszen valakik irdatlanul megszedték magukat a túlárazott kínai oltáson, amelyek közül ki tudja, majd mennyit kell kidobni a kukába, mivel lassan már a kutya sem kéri.

Bizonygathatta Orbán, hogy az orosz, meg a kínai vakcina a legjobb, de az emberek mégis inkább a Pfizer és Moderna között döntöttek. Az orosz vakcina sokak szerint egyébként egy valóban minőségi oltás, de mivel továbbra sem rendelkezik uniós engedéllyel, ezért érthető, ha azt már sokan nem kérik. Enélkül ugyanis nem adják ki az uniós vakcinaútlevelet, amivel szabadon lehet a különböző országok között utazni. A kínai vakcina viszont nem csak hogy nem rendelkezik uniós engedéllyel, de még a szakértők szerint is kétségesen hatékony egy bizonyos kor felett. Nem véletlen, hogy még maga a gyártó sem ajánlotta bizonyos kor felett, amire fittyet hányt a magyar kormány. Ők pont ezeknek az embereknek adták be ezt az oltást, ami sokak számára végzetesnek bizonyulhat.

Lehet itt szépítgetni a dolgokon, de a kormány pontosan tudta, hogy mit cselekszik, amikor idős, krónikus betegeket oltatott ezzel a vakcinával. Pontosan tudták, hogy ez később valakiknek a halálát jelentheti, hiszen úgy véli, hogy kialakult az immunitása, miközben ez egyszerűen nem igaz. A kormány anyagi haszonért küldött halálba idős, beteg embereket. Nem tudom, mi ennek a pontos törvényi meghatározása, de hogy börtönévek járnak egy ilyen döntésért, az egészen biztos. Az egy dolog, hogy hazaárulás, de az már egy új szint, hogy tudatosan okozzák emberek halálát azért, hogy busás haszonra tegyenek szert.

Szijjártó, Orbán és Kásler is sáros ebben a történetben, és csak remélni merem, hogy szerepüket ki fogja vizsgálni a bíróság a közeljövőben. Én nem veszítettem el rokonomat a járvány alatt, így elképzelni sem tudom azok gyászát, akik rokona beadatta mind a két kínai vakcinát, de mégis a covid okozta a halálát. Mert nem lehet ezért mást hibáztatni, mint a magyar kormányt, amely pontosan tudta, tudnia kellett, hogy mit tesz, mégis véghezvitte a dolgot. Eddig is pontosan tudtuk, hogy egy borzasztóan aljas kormánya van ennek az országnak, de a kínai vakcinák ügye egy új szint, amelyet nem tudom, hogy a jövőben meg lehet-e ugrani. Mert az egy dolog, hogy Orbán jó haverja szétlopja a fél országot – hiszen „csak” pénzről van szó -, de amikor már esetleg embereknek kell meghalni amiatt, mert a kormány milliárdokat remél a kínai vakcina beszerzéstől, akkor sokak fejében a Hága szó merül fel, talán nem is véletlenül.

Véleményem szerint a kormányt be lehetne perelni azért, amit tett és jó eséllyel nyerhető is lenne az ügy. Mert bizonyíték van arra, hogy pontosan tudták, hogy kinek ajánlott ez az oltást, mégis ezzel szembementek, most pedig láthatjuk ennek az eredményét. Titkolózhatnak, de egyszer úgyis ki kell majd adniuk azokat az adatokat, amelyek egyébként minden normális európai országban elérhetőek. Ki fog derülni, hogy hány ember halálát okozta Orbánék döntése. Nem is beszélve az elhibázott járvány-elleni védekezésről, amely miatt – nyilván nem csak emiatt -, már több, mint 32 ezer ember veszítette életét ebben a kicsiny országban. Nyilván nem volt senki sem felkészülve a járványra, ezért hibák becsúszhattak, de ez nem hiba volt, itt bizony szándékosságról van szó, amit a törvény is büntet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.