Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Ha majd az önámítás kevés lesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akinek nem adatott meg, hogy Mészáros Lőrinc mellkasán dorombolva szenderedjen álomba, mint jóllakott csecsemő drága édesanyja kebelén, az értelemszerűen a népesség azon elsöprő többségéhez tartozik, amelyiket méltán nézhetnek le és vethetnek meg azon szerencsés kevesek, akiknek viszont ez az isteni áldás megadatott. Ezzel együtt is alig hiszem, hogy kimagasló IQ-val rendelkező doktorok és doktorinák csak azért könyvet írnak, hogy nyomorult, proletár embertársaikat szembesítsék a senkiségükkel.

Hogy miközben ők, a doktorok és doktorinák oly sok mindent elértek már az életben, a sokak, a többiek meg nagyjából semmit. Olyannyira semmit, hogy szerencsétlen, boldogtalan, vigasztalan életük, szakmai és emberi önmegvalósításuk szánalmas csúcsa, hogy évtizedeken keresztül unott fejjel, kifejezéstelen arccal iratokat tologatnak innen oda, azzal a néhány hasonszőrű szerencsétlennel összezárva, akiknek szintén nem jutott ennél több. Mert sikertelenek, nyomorultak, szerencsétlenek, töketlenek, egyedülálló anyák tutyimutyi kölkei. Mert nem ismerik, ezért hogyan is érthetnék a női(e)sség és a férfiasság mibenlétét. Akik nőként Mészáros Lőrincnél, férfiként pedig Várkonyi Andreánál kevesebbel is beérik. Akiknek se karrierjük, se egzisztenciájuk, akik nem tudtak kezdeni semmit az életükkel, akiknek nincs hatalmuk, akik csak álmodozhatnak arról, ami nekik, a doktoroknak és doktorináknak megadatott: hogy fel tudnak mutatni valamit, amit elértek, kiharcoltak. Nem ám akárhogy. Saját érdemeik, tudásuk, képzettségük alapján.

Kimagasló, de akár csak teljesen átlagos érzelmi és értelmi intelligenciájú emberek – akár doktorok és doktorinák, akár nem -, akik többé és kevésbé jó viszonyban vannak önmagukkal, kiegyensúlyozottak, tiszta a lelkiismeretük, esténként nyugodtan hajtják álomra a fejüket, egészen biztosan nem írnak könyvet (sok egyéb mellett) arról, hogy ők lépten-nyomon rácsodálkoznak arra, hogy mások milyen lent vannak hozzájuk képest. Arról, hogy ők mennyire különbek azoknál, akiknek nem jutott egytonnás széf, dubaji luxus, fésűkagylós wakame, igazgatósági bársonyszék a párt tévéjében, vagy soktízmilliós osztalék a múlt héten bejegyzett cégből. Lelkileg és szellemileg egészséges emberek élete pláne nem szól az állandó önigazolásról, a senkire nem tartozó magánéletük idilli intimitásának kényszeres teregetéséről.

Doktor Várkonyinak, aki számára alapvetés, hogy az ideális férfi intellektusban megugorjon egy szintet, úgy tűnik, nem egy kiegyensúlyozott, boldog ember, hanem sokkal inkább egy nem éppen közönséges NER-feleség, akinek élete tragédiája, hogy bár mindent megkapott, amit az általa mélyen lenézett, ámde az ország működőképességét biztosító, állami közigazgatásban dolgozó nem – aki nélkül nem mellesleg nincs személyi igazolvány, gépjárműátírás, ingatlanbejegyzés, sem semmilyen más típusú napi rutinnak és magától értetődőnek vett ügyintézés -, mégsem boldog, kiegyensúlyozott és elégedett. Ezért könyvet kell írnia (sok egyéb mellett) arról, hogy ő mennyire végtelenül boldog, kiegyensúlyozott és elégedett. És nem tud mást írni, mint egy tudományosnak és életvezetésinek álcázott tanácsokból álló közhelygyűjteményt, amelynek ő a főszereplője. Ő, doktor Várkonyi. Akiről nem akartuk tudni, de önkritikátlan közléskényszere okán megtudtuk, hogy több mint 45 évet kellett leélnie ahhoz, délutánonként egy másik ember mellkasán a gyönyörűségtől elomolva el tudjon szundítani. Ahogy a romantikus filmekben látta, de soha nem akarta elhinni, hogy van ilyen. Akinek élete drámája és mindennapi kihívása, hogy szerethető, kivételes, de legalább elfogadható termékké tegye kifejezetten szalonképtelen, ámde érdemtelenül milliárdossá avanzsált élete párját.

Nem lennék Várkonyi doktor helyében, nem szeretném megtudni, mekkora lesz a csalódása, amikor az önámítás már kevés lesz. Amikor majd muszáj belenézni a tükörbe, és ráeszmélni, hogy élete párja, az igazi férfi, akiről mostanság kéretlen intim vallomásokban lelkendezik – mert nem eléggé ellenszenevesek ők ketten már most is -, valójában egy átlagos, de inkább átlagon aluli intelligenciájú mezei gázszerelő, akinek a 400 ezer forintos Vuitton bakancsától az egytonnás széfjéig minden azért van a nevén, mert nála hatalmasabbak így döntöttek. Mert ha a hatalmasok történetesen másképp döntenek, Lőrinc a saját érdemei, tudása és képzettsége alapján ma is az lenne, aki volt: egy jó esetben átlagos, közönséges, ismeretlen, sok száz milliárddal tisztességesebb mezei polgár.

Addig is doktor Várkonyi a saját lelkiismeretét nyugtatgatja, a saját pszichéjével vív nyilvános szélmalomharcot interjúk és sikerkönyvek formájában. Mert azért valahol legbelül mélyen, az önigazoló, önámító közhelyein túl, amelyek révén más nőknek akar életvezetési tanácsokat adni (pl. szeretnélek titeket és minden nőt meggyőzni arról: igen, lehet magad jól érezni, szabad magad előre sorolni, lehet változtatni), és túl az alcsútdobozi királyi lagzin, a bankszámlákon, luxusmagángépes luxusnyaralásokon azért ott húzódik a bizonyosság: mindez csak látszat. És ezt nemcsak ő látja, amikor elkapja a fejét a tükör elől, hogy semmit ne lásson, hanem mindenki más is. A valóság pedig rendkívül prózai: a pénz és a hatalom, aminek nem tudott ellenállni. Csakhogy ez nem fér az önerőből sikeres, dolgozó nőről alkotott, szánalmasan hamis önképébe, ezért a lehangoló bizonyosság mardossa belülről. Hogy itt bizony mindenki látja az evidenciát, és noha lesikálhatja a stábja az összes kritikus hozzászólást a hivatalos közösségi oldaláról, elfordíthatja a fejét, becsaphatja önmagát, magyarázkodhat, védekezhet, de minél jobban erőlteti ezt a hiteltelen, álságos népnevelési célzatú vallomásturnét, annál ellenszenvesebb lesz, annál jobban megveti a társadalom. Hiába van három diplomája, hiába írja oda a neve elé, hogy doktor, hiába ír szerecsenmosdató ponyvát a női boldogulás/boldogság mibenlétéről, semmivel nem különb ex-Rogán Cecíliánál vagy Vajna Tímeánál. Önként lett az, ami ma: visszataszító luxusfeleség a NER kirakatában. Akiben senki nem az önerőből elért sikereit látja.

Sőt, a helyzet talán még ennél is rosszabb. Mert Vajna Tímea legalább soha nem rejtette véka alá, hogy imádja a luxust, a csillogást, és nem írt könyvet (meg mással sem írattatott könyvet) arról a nőről, akit valójában nem érdekel a mások nyomorából összeharácsolt, mérhetetlen luxus, aki a Hős utcában vagy Borsod-alsón nyomorogva is ugyanúgy imádná élete párját, aki történetesen nem milliárdos. Doktor Várkonyi könyv formáját öltő álszent önigazolása még Vajna Tímeánál is visszataszítóbbá teszi, amihez a Lőrinc mellkasán szunyókálásról szóló információ nyilvánossá tétele önmagában is elegendő. Ha nem rúgott volna bele megvetően az állami közigazgatásban dolgozókba, ez is több lett volna, mint amit egészséges ember (nem mellesleg állítólag pszichológus) megoszt a nyilvánossággal a magánéletéből.

A NER kirakatában dolgozó, öntudatos és sikeres nőt imitálni próbáló visszataszító luxusfeleség legnagyobb drámája, hogy nem tud csendben maradni és tartózkodni attól, hogy az ő helyzetében másoknak adjon jótanácsokat. De ha csendben maradni nem is tud, és muszáj tanácsokat adnia másoknak, legalább felvállalhatná önmagát. Mennyivel rokonszenvesebb lenne, ha bevállalná, hogy ő is emberből van, és van az a kísértés, aminek még ő sem tud ellenállni. Ráaádásul minden rosszindulattal szemben az ő imádott férjeura egy tündéri csávó. Ugyan egyszerű, mint egy faékkollekció, ugyan két értelmes mondatot nem tud egymás után rakni, de imádja őt és a tenyerén hordozza, mit kívánhatna ezért meg a luxusééletért cserébe egy 47 éves nő? Mondhatná azt, hogy aki tudja, csinálja utána. De nem, doktor Várkonyi erre képtelen. Az ő viszonylagos sikerekkel és népszerűséggel szegélyezett életpályája bizonyos értelemben rezonál az ország drámájára is. Amelyik úgy jutott el a viszonylagos elismertségtől a teljes immoralitás legaljára, hogy közben saját erkölcsi hanyatlásáról egyszerűen nem volt hajlandó tudomást szerezni. Pedig a lelke mélyén minden bizonnyal tudja, hogy nem jól van ez így, és egy idő után az önámítás már kevés lesz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.