Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Újabb kiugró NER-milliárdos

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vitézy Tamás NER-milliárdos a minap nyíltan nekiment a rendszernek azért, mert ezúttal őt semmizték ki. És ugyan jó az, hogy még név szerint is felsorolja azokat a bírákat, ügyészeket, akik segítettek a kisemmizésében, azért nehéz megszánni Vitézyt, hiszen az a vagyon, amelyet elloptak tőle, a magyar emberektől lett korábban ellopva. Azért a pénzért ő nem dolgozott meg, egyszerűen a NER tagjaként szert tehetett rá és élt is ezzel a lehetőséggel. Addig nem volt semmi probléma, ameddig haszonélvezője volt a dolognak, de amint elrúgdosták a húsos fazék mellől, azonnal felháborodott. Mondjuk egy rendszerváltást követően pont az ilyen sértett volt milliárdosokra lesz majd szüksége a hatóságoknak, hiszen ők azok, akik valódi bizonyítékokkal rendelkeznek a NER működésével kapcsolatban.

Vitézy csak egy a sok közül, aki beszélt arról, amit már egyébként is mindenki sejteni vélt. Én is számtalan alkalommal leírtam, hogy a hatóságok ugyanúgy benne vannak a maffia kiépítésében, mint bárki más. Bírók, ügyészek, ügyvédek, rendőrök és még lehetne sorolni azokat, akik tevékenyen közreműködtek és közreműködnek a mai napig is a NER fenntartásában. Nyilván jó pénzért teszik ezt meg, és hiszik azt, hogy őket úgysem fogják felelősségre vonni, hiszen Orbán majd megvédi őket, mivel neki is érdeke az, hogy ne derüljön ki semmi. Ha viszont a Simicska- vagy Vitézy-félék kiteregetik a szennyest, mert úgy vélik, az életük már nincs veszélyben ezektől a maffiózóktól, akkor súlyos probléma elé nézhet a NER.

Amikor a NER kártyavára elkezd összeomlani, akkor egészen biztosan lesznek majd olyanok, akik a büntetésük csökkentése érdekében elmondanak majd olyan információkat, amelyek súlyos börtönéveket jelenthetnek másoknak. Az is nyilvánvaló, hogy ezek az emberek – noha nem is mindannyian -, terhelő bizonyítékokat rejtegetnek arra az esetre, ha valami történne. Kétlem, hogy Simicska az egyetlen, aki erre gondolt, hiszen azért nem mindenki olyan buta, mint Mészáros vagy Tiborcz. Nyilván Vitézyből nem lesz hős, hiszen évekig élvezte a NER előnyeit, most pedig, hogy kiesett a pixisből azért siránkozik, mert már nem lophatja tovább a közvagyont. Kicsit olyan ez, mint Ürge-Vorsatz ügye, akit jogosan nem talált hősnek közvélemény egy része annak idején.

Vitézy közlésében viszont az a plusz fejlemény, hogy nem csak nagy általánosságban beszélt, hanem konkrétan megnevezett korrupt illetőket is, ami majd egy esetleges rendszerváltást követően tehát hasznos lehet. Mert jelen állás szerint ezek az emberek biztonságban vannak, hisz a legfőbb ügyész Orbán embere, már csak emiatt sem indulhat belső nyomozás. Arról nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan pontosan tudta mindenki, hogy mi folyik itt. Magyarország már jó ideje egy maffiaállam, rendőrök, ügyvédek, bírók segédkeznek a NER milliárdosainak abban, hogy még nagyobb hatalomra tehessenek szert. Az egész országot átszövi a NER hálója és mindenkit kicsinálnak, aki bármiféle változást szeretne elérni. Aki csatlakozik hozzájuk, az kénytelen elfogadni a játékszabályokat, amelyeket ha később felrúg, akkor igen gyorsan a körön kívül találhatja magát.

Ha valaki túl kapzsi, vagy megtagadja a főnök utasítását, akkor hetek alatt lehet az ország leggazdagabb emberéből egy senki. Nyilván sokan azért nem szólalnak meg egy ilyen kisemmizés után, mert vagy rettegnek a NER bosszújától, vagy pedig valami olyasmit irattak velük alá, ami ezt nem engedi. Ha akarta volna, Simicska vélhetően sokkal nagyobb kárt okozhatott volna a NER-nek annak idején, de a saját érdekei fontosabbak voltak, mint az ország érdekei. Nem véletlenül vett részt ő maga is a NER kiépítésében. Fölösleges volt csodát várni egy olyan embertől, aki már évekkel ezelőtt bizonyította, hogy gerinctelen. Vitézy most talán egy kicsivel megnehezítette Orbán dolgát, hiszen nyilván nem tehetik el láb alól, mivel igen gyanús lenne, viszont ki tudja, mi mondanivalója van még, ráadásul állítólag nem érdekli, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha beszél, mert nincs már mit veszítenie. Mi lesz, ha esetleg az ő nyilatkozatát mások nyilatkozatai követik majd? Mert hát bőséggel vannak még kisemmizett egykori NER-figurák.

Még ha nem is ez fogja megdönteni Orbán hatalmát, azért fontos mérföldkő lehet, hiszen jól láthatóan vannak olyanok, akik úgy érzik, szót kell emelniük az ellen a maffiarendszer ellen, amely őket is utolérte. Ez azt is jelentheti, hogy már ők maguk is látják a NER vesztét, és érzik, hogy az ellenzék kormányváltásra lehet képes. Ettől még Vitézy ugyanúgy bűnös a közvagyon elsikkasztásában, de talán csökkenthető a büntetése, mivel jól láthatóan kész arra, hogy információkat adjon át. Ha lenne esze az ellenzéknek, felbérelne olyan magánnyomozókat, akik nincsenek becsatornázva a NER-hez, és utánamennének az általa megnevezett embereknek. Információkat gyűjthetnének, ami később még hasznos lehetne, hiszen meg fogják próbálni eltüntetni a bizonyítékokat, az egészen biztos. Ne gondoljuk, hogy nem létezik egy terv arra az esetre, ha Orbán bukna. Nem hülyék ők sem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.