Hacsaknem Blog

Valamit kezdeni az indulatokkal, a lelkesedéssel, a lendülettel

Nem tudok semmilyen releváns új információval szolgálni ahhoz képest, hogy 850 ezer ember eldöntötte, ki legyen az az ember, aki jövőre Orbánt kihívója lesz, de talán most nem olyan nagy baj ez. Egyébként is rengeteg cikk, szakértői és laikus elemzés, állásfoglalás született az elmúlt hetekben és valószínűleg legalább ennyi fog születni a következő hetekben is az előválasztás politikai és egyéb típusú jelentőségéről. A pártok mibenlétéről, esélyeiről,  hatpárti erőviszonyokról, a jelöltek emberi és szakmai értelemben egyaránt érdekes, vonzó vagy éppen taszító személyéről, az egymásnak gyakran ellentmondó elképzelésekről és stratégiákról, a leendő kormányprogramról, az egyéni és pártérdekekről, az elmúlt tíz, sőt, harminc évről, az ország vélt vagy valós érdekeiről, és egyáltalán nem utolsó sorban a civilekről. Azokról, akik nélkül mindebből semmi nem valósult volna meg. Akik nélkül ma nem lenne miről beszélni. És ez jól is volt, jól is van így.

Elsősorban azért, mert a 2010-es fülkeforradalom után először fordult elő az, hogy nem a kormánypárt milliárdos propagandagyára határozza meg a közélet napirendjét, nem ők tematizálnak heteken keresztül, hanem amikor a mindent beborító felületeiken mocskolják az ellenzék eme százezreket megmozgató politikai innovációját, akkor is csak futnak az események után, reagálnak, reflektálnak a tőlük megszokott, levetkőzhetetlen stílusban. De mintha ezúttal nem működne. Van valami egészen fura kontraszt a választási oszotgatásról szóló sikerjelentések és ama fotók között, amelyeken tömegeket láttunk. A sátraknál a voksukat leadni kívánó vagy az online központokba, szavazatszámláló helyiségekbe özönlő tömegeket. Nincsenek összhangban a Fidesz által az égről leígért csillagok azzal a ténnyel, hogy százezrek mozdultak meg végre azért, mert már elviselhetetlenül nem tetszik a rendszer. Azért, mert ha tizenegy év is kellett hozzá, de most már tényleg elég volt abból, hogy a kormányzás nem szól másról, mint hogy törvényeket hoznak egymás után arra, hogy szabadon lophassanak, rabolhassanak és a nép pénzén hergeljék a nép egyik felét a másik ellen.

Igen, lezárult az ellenzéki előválasztás második fordulója, megvan a győztes, az a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki mögé remélhetőleg ígéretéhez híven a teljes ellenzéki paletta felsorakozik. Nem elsősorban október 23-án a színpadon, hanem a következő szűk fél év minden egyes napján. Nem lesz egy fáklyás menet, sőt. Ám miután a bemelegítő, az úgynevezett választási főpróba akkorát szólt, amekkorára talán senki nem számított, mindenkinek fel kell nőnie a feladathoz. A választók, az önkéntesek, aktivisták, operátorok tízezrei, a változást akaró polgárok láthatóan felnőttek hozzá, jövő tavaszig nem elsősorban rajtuk múlik, hogy mi lesz jövő tavasszal.

Ameddig viszont az igazán nehéz része, a teljesen normális politikai érdekérvényesítés újabb versenyfutama elkezdődik, még egy kicsit lehet ünnepelni, bosszankodni vérmérséklet, pártállás és egyéb tényezők függvényében. Közben érdemes még egy pillantást vetni a számokra, amelyek az utolsó, szombati választási napon regisztrált adatokkal kiegészítve mutatják meg igazán, hogy mekkora teljesítményről van szó, amibe kapaszkodni, amiből építkezni lehet. Most már van mire. Bár ismerjük ezeket a számokat, mégis leírom újra. Az utolsó szavazási napon regisztrált több mint 118 ezer választópolgárral 662 ezerre duzzadt az előválasztás második fordulójában résztvevők száma, ez pedig azt jelenti, hogy egy hét alatt közel 220 ezer új szavazó jelent meg hogy akár online, akár offline leadja a szavazatát. Ez azt is jelenti, hogy összesen több mint 850 ezer (!) magyar tartotta fontosnak kifejezni a véleményét egy olyan előválasztáson, amely az első pillanattól fogva, a gondolat megfogalmazódásának pillanatától fogva a hatalom kereszttüzébe került, a Rogán-művek mindent elkövetett azért, hogy egy közönséges átverésnek, egy tét nélküli bohóckodásnak tüntesse fel, és elbizonytalanítsa a potenciális résztvevőket.

Majd biztosan lesznek megfejtések, már most is vannak megfejtések arra, hogy ez minek köszönhető, nekem is van ezzel kapcsolatban néhány feltételezésem, de most arról akarok néhány gondolatot leírni, ami szerintem az egyik legfontosabb kérdés, ami az eufóriát követően felmerül. Hogyan lehet ezt a lendületet továbbvinni, fenntartani és a társadalom még szélesebb köreire átruházni? Hogyan lehet uralni a pillanatot és kitolni ezt a lelkesedést jövő áprilisig azért, hogy egy 80 ezer forintos nyugdíjprémium vagy a 200 ezer forintos minimálbér ígérete ne tehesse semmissé 12 év nagyipari rombolását? Abban az elbizonytalanító, rágalmaktól és hazugságoktól túlfűtött zajban, amit Rogánék csapni fognak mostantól, egyáltalán nem magától értetődő, annál is inkább, mert vannak gyógyításra váró sebek, van csalódottság, frusztráció, elbizonytalanodás.

Nos, amellett, hogy ez nagyban függ az ellenzéki együttműködés pártjai által választott kampánystratégiától, függ szerintem az olyan előremutató javaslatoktól is, mint például hogy miért ne lehetne az államelnök személyéről is előválasztáson dönteni. Ahogyan azt magyar György, a most véget ért ellenzéki előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke pár napja bejelentette: köztársaságielnök-jelölti választást is terveznek. Természetesen nemcsak azt tudjuk, hogy Orbán nem készül államelnöknek, hanem azt is, hogy Magyarországon a köztársasági elnököt nem közvetlenül választják meg az állampolgárok.

És akkor mi van? És akkor mi van, ha a Fidesz a kétharmadával, senkivel nem egyeztetve, senkit meg nem kérdezve, el tudja dönteni, hogy ki legyen az államelnök? Nem baj, csinálják. Attól még fontos lehet, hogy az állampolgárok kifejezzék a véleményüket arról, hogy ők kit tartanának alkalmas államfőnek, hogy ki lehetne az az ellenzéki oldalon elfogadható személy, akinek a neve szóba jöhetne, ha véletlenül a teljhatalom egyszer valóban kíváncsi lenne az emberek véleményére. Nyilván nem lesz kíváncsi, de ha már azt önkényesen eldöntötték, hogy még az áprilisi választások előtt megszavazzák a kétharmadukkal, hogy Áder után 5 évig ki legyen a nem létező köztársaság elnöke, akkor miért ne tehetnének javaslatot a köztársasági elnök személyére a civilek? Akiket egyik kétharmadtól a másikig jellemzően csak olyan témákról kérdezik, amelyeket egyféleképpen lehet eldönteni, amelyeknek nincs tétje, mert már azelőtt eldőltek a válaszok, mielőtt a kérdés elhangzott volna.

Úgyhogy azt hiszem, minden olyan akciónak kiemelt jelentősége van, ami arra próbálja rávezetni a polgárokat, hogy mennyire fontos, hogy ők érdemben is képesek eldönteni olyan valódi kérdéseket, amelyeknek az eldöntését a regnáló hatalom kisajátította magának, mondván, hogy ha őket egyszer megválasztották, akkor onnantól kezdve mindenre felhatalmazást kaptak. Úgy gondolom, hogy mielőtt a Fidesz elmerenghetne azon, hogy miként lehetne demokratikusan betiltani az előválasztás intézményét, meg kellene ragadni a lendületet, és okosan tematizálni a következő hónapokat.

Lehet, hogy nincs értelme, mert az államelnök személyéről ugyanaz az egy ember dönt, aki Karas Monikát is lemondatta, aki Polt Péter 9 évre bebetonozásáról, meg az összes állami hatóság fideszes káderekkel való feltöltéséről is döntött, de attól még teljesen legitim lehet az a kérdés, hogy amennyiben állítólag a mindenkori köztársasági elnök a nemzet egységének megtesítője (és egy fideszes pártkatona, bólogatójános, töltőtoll, stb. ennek a princípiumnak a beteljesítésére nyilvánvalóan alkalmatlan), miért ne lehetne egyszer majd a jövőben közvetlenül megválasztani? Vagy miért ne lehetne egy olyan személyt megválasztani, akit a civil társadalom javasol? Egyáltalán miért ne lehetne egy társadalom által legitimált személyt szembeállítani a felcsúti konyhaasztal mellett államelnöknek kiválasztott személlyel? Tudom, hogy ehhez alapjaiban kellene megváltoztatni az egész alkotmányos rendszert, de hát többek között nem ezért mozdult meg most 850 ezer ember? Hogy egyáltalán megnyíljon a lehetősége annak, hogy erre egyszer sor kerüljön.

Addig is, ameddig erre sor kerül, ez egy kiváló lehetőség lenne arra, hogy az előválasztáson felgyűlt indulatokat, a lelkesedést és a lendületet valamilyen konstruktív irányba csatornázza be az ellenzék. Még sok idő van jövő tavaszig, és erre a lendületre szükség lesz. Ahhoz, hogy jövőtől ne egy önkényesen, teljhatalommal uralkodó formáció döntsön saját hatáskörben életről-halálról, hanem egy kormány, amely valóban kíváncsi az emberek véleményére.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább