Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nemzeti konszenzus(ka)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy maradt több fideszes barátom is. Pont úgy szeretem őket, mint azokat, akikkel együtt bólogatunk. Jó érzés, hogy hosszan tudunk vitázni velük közéletről úgy, hogy életben hagyjuk egymást a találkozásaink során (mondjuk amikor kaját hoznak, nekik is enni kell belőle…). Az egyik közülük befolyásos „fideszközeliizé”, ahogy én definiálom. No, rajta azért több csattan, mint az átlagos Fidesz-szavazó barátaimon, ismerőseimen, mert vele szemben időnként elvesztem a higgadt, decens vitastílusom és rajta kérek számon kormányzati intézkedéseket. Ilyenkor hadarva káromkodom és a hangom is erősebb a megszokottnál. Ő meghallgat higgadtan, aztán érvel és egy ideje – egyre többször – egyet is ért.

Tegnap reggel felhívott, hogy amerre lakik hosszú sorban állnak emberek a szutyok időben a szavazósátor előtt, és ez milyen fantasztikus. Ilyenkor csak a kutyások vannak kint – mondta –, most pedig mindenféle ember él a demokratikus jogával és próbálja a hangját hallatni. Esőben. Beszélgettünk, aztán hosszan érvelt MZP ellen, hogy mi nem jó benne, de elismerte azokat is, amik az ő megítélése szerint jók. Például az, hogy esetleg képes megszólítani az olyanokat is, mint ő és az olyanokat is, mint én. Kimegyek a térre délután és meghallgatom – mondta.

Este pedig azt írta: „adtam egy esélyt ennek a szerencsétlennek”. Szavazott az előválasztáson. Katartikus élmény volt számomra a telefonomon felugró üzenet (nem találok nagyobb szót ennél és igazán szeretnék nagy szavakat használni). Azt éreztem, jó az irány. Ugyan végül nem az én jelöltem miatt rágom már a bőrt a gondosan manikűrözött körmeim mellől, de rágom. Végre van miért, ha mi ketten, a politikai paletta két oldaláról hoztunk olyan kompromisszumot, ami a racionalitásra és a bennünk közös értékekre épül.

Amennyiben nem Márki-Zay lesz a közös miniszterelnök-jelölt, hanem Dobrev Klára, én támogatni fogom, viszont a barátom már nem. Ő onnantól kiszáll és a legnagyobb áldozat, amit hoz, az lesz, hogy tavasszal nem szavaz le a Fideszre. Nem megy el. Talán.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.