Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A diktátorok kora lejárt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormánymédia úgy érzi, be sem kell számolnia arról, hogy az elmúlt napokban egy olyan ellenzéki előválasztást tartottak, amelyre még soha korábban nem volt példa. Nem érezték fontosnak, hogy beszámoljanak a résztvevők számáról, vagy arról, hogy épp hol tartanak a jelöltek. Egyedül az érdekelte őket, hogy Gyurcsányról írjanak valamit, hiszen ők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy minden jelölt mögött ő áll. Teljesen mindegy, hogy a felesége az egyetlen olyan jelölt, akivel közvetlen kapcsolatban áll, ezt mondták a pártközpontban, ezért ezt kell terjeszteni mindenhol. Kár, hogy ez már a kutyát sem érdekli, hiszen 11 évük lett volna arra, hogy felelősségre vonják Gyurcsányt, ha valóban akkora bűnöket követett el annak idején. Ez viszont nem sikerült, hiszen vagy nem volt valódi vád Gyurcsány ellen, vagy háttéralkukat kötöttek, mivel nagy árat fizetett volna a Fidesz is, ha kiborítják a bilit.

Nyilvánvalóan tartanak az előválasztás sikerétől és attól, hogy ez valóban egy olyan változást hozhat az ország jövőjében, amely ellen már nem tudnak mit tenni. Elvégre egy olyan, az éles választást megelőző folyamatról van szó, amelynek során a választó érdemben véleményt nyilváníthat. Már-már olyan, mint egy demokrácia, amire szerintem több millióan ahítoznak ebben az országban a rendszerváltás óta. A Fidesz nyilván nem tartana soha előválasztást, hiszen Orbán és csapata az, amely megmondja, hogy ki hol induljon, ott milyen taktikákat vessenek be, és hogyan nyerhetik meg a körzetüket. Semmi szükség arra, hogy holmi választópolgárok döntsenek arról, hogy ki legyen az ő képviselőjük, pláne arról, hogy ki legyen a miniszterelnök.

Véleményem szerint ez az előválasztás képes arra, hogy visszafordíthatatlanul megváltoztassa a választási rendszert Magyarországon, hiszen a választópolgárok végre megtapasztalták, hogy nekik tényleg van beleszólásuk az ország sorsába. Ők választhattak képviselő-jelöltet és nem arról volt szó, hogy előre megmondták nekik, hogy kire lehet szavazni. Orbán egészen biztosan nem számított ekkora sikerre, nem véletlen, hogy nem is nagyon tud mit mondani az egészről a pártsajtó. Van persze egy-két cikk a témában, de leginkább arról, hogy Gyurcsány azt megnyerte, mint ahogy azt előre megjósolta a kormánymédia. Nyilván más narratíva nem megengedett, ezért nem most fog előfordulni az, hogy majd a legnagyobb, közpénzből kitartott lapok valódi emelzéseket közölnek a témával kapcsolatban.

Lényeg a lényeg, sikeresnek mondható az előválasztás és hamarosan hivatalossá válik (már most is sejteni lehet azért), hogy kik jutottak tovább a második fordulóba, és kik azok, akik búcsút mondhatnak a miniszterelnök-jelölti álmaiknak. Véleményem szerint nincs rossz jelölt, mindössze egy erősorrend van, amely előrelátható volt már korábban is. Még csak azt sem hiszem, hogy a miniszterelnök személye a legfontosabb ebben az egészben, hiszen ez nem változtat a pártok összefogásán. Ha nem Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, akkor nem az lesz mint most, hogy minden döntés tőle függ és ő az, aki mutatja az irányt. Egy koalíciós kormány teljesen másként működik, amit nagyon régen láthattunk élőben működni Magyarországon. Viszont jobb, ha hozzászokunk, hiszen a legtöbb demokrácia alapját a koalíciós kormány(zás) jelenti, nem pedig egy kétharmados párt mindent megsemmisítő fölénye a parlamentben.

Lehet, hogy sok vita lesz a pártok között, de pont erre van szüksége ennek az országnak, hiszen a viták azok, amelyek előre tudnak vinni egy ügyet, nem pedig a pártutasítás. Szakértői kormányról véleményem szerint sajnos nem érdemes álmodozni. Nagyszerű lenne, ha létrejönne, de a pártérdekek jelenleg túl erősek, ezért ezt jelen állás szerint kizártnak tartom. Viszont ha most megindulunk egy demokratikus úton, akkor idővel akár még ennek is eljöhet az ideje, csak bírjuk kivárni. Az első lépéseket kell most megtenni, aztán következhet minden más. Nem válhatunk modern demokráciává egyetlen éjszaka alatt, ez egy több éves, évtizedes folyamat lesz, amelyet talán már jövőre megkezdhetünk. Tényleg úgy hiszem, hogy ezúttal a célegyenesben vagyunk, ami véget fog vetni egy több mint egy évtizedes rémuralomnak. Ha valamikor, hát most jött el az idő arra, hogy felnőjünk és örökre búcsút intsünk a szovjet mentalitásnak. Eljött az ideje annak, hogy a nyugati demokráciákat tekintsük példaképnek, ne pedig a keleti diktatúrákat. Meg kell értenünk, hogy nincs nekünk szükségünk egy Kádárra vagy Orbánra. Arra van szükségünk, hogy felfogjuk: a saját sorsunk alakítói vagyunk.

Lehet, hogy bugyután hangzik, de akkor is így van, amit most az előválasztás is tökéletesen megmutatott. A mi döntésünk is meghatározta azt, hogy kik lesznek a Fidesz kihívói, hogy ki lesz Orbán kihívója jövőre. Nem előre lefutott csatáról beszélünk, és próbálkozzon is bármennyire a pártközpont, a változás már megindult, amit nem lehet többé visszagyömöszölni a palackba. Igenis elmondható, hogy igény van a demokrácia Magyarországon, ez ellen pedig már semmit sem tehet a Fidesz. A diktátorok kora lejárt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.