NEHAZUGGY

A bálványimádás nem lehet cél

Lázár Gergő | 2021. Szeptember 5, Vasárnap | 10:31

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

– Mit jelenthet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus azoknak, akik kevésbé vallásosak?

– Meglátásom szerint sokan vannak azok, akik nyitottak, akik keresnek. Számukra mindenképpen megerősítést fog adni a vasárnappal megkezdődő, nagyszabású eseménysorozat. A mi plébániánkon Alsókelebián több szentségimádásban is felhívtuk az emberek figyelmét arra, hogy az Oltáriszentség a katolikus egyházban a kenyérszínben megjelenő Krisztus teste és vére. Sajnos mindez a mai emberekben kevésbé tudatosul. Emlékszem, hogy gyerekként, amikor a plébános ment a beteghez, akkor a nyakába volt akasztva az Oltáriszentség, úgy ment az utcán, mi meg nagyanyámmal félreálltunk és letérdeltünk.

Ma már az emberekben nincs meg az a fajta tisztelet az Oltáriszentség iránt, amely régen megvolt.

Sőt, talán maga a tisztelet kopott ki nemcsak a hétköznapjainkból, de ünnepnapjaink közül is. Kevésbé tiszteljük az időseket, a nőket, embertársainkat és magát az Istent is. Bízom benne, hogy a mostani Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ebben hoz majd változást.

A fenti sorokat Paskó Csaba atya, Alsókelebia plébánosa nyilatkozta, ami úgy vélem, hogy jól megmutatja azt, hogy az egyház részéről a mai napig sokan azt hiszik: nem kell semmin sem változtatni, inkább azokat az időket kellene visszahozni, amikor még a mainál is nagyobb hatalma volt az egyháznak. Ezek az idők viszont elmúltak, a korábban tapasztalt tisztelet ma már megkopott, amit szerintem a legtöbben meg is értenek, kivéve talán az egyházi személyeket. Jól látható, mennyire nehezen fogadják el azt, hogy ma már nem támaszkodnak papjaikra és egyéb egyházi személyeikre annyira, mint korábban. Pedig az idők változnak, és ez így van jól.

Aki hisz a bizonyos Oltáriszentségben, annak váljék egészségére, aki viszont nem, az ne legyen már kiközösítve csak azért, mert nem ereszkedik térdre egy csillogó bot látványától. Vajon aki ennyire bőszen hisz Istenben, az komolyan gondolja azt, hogy ha nem engedelmeskedik a Bibliának, akkor büntetés jár neki? Emlékszem annak idején milyen tekintetek érték a volt barátnőmet azért, mert misén nem evett a megszentelt ostyából, hiszen úgy érezte, bűnben él. Egy mindenkit is szerető Isten egészen biztosan nem büntetné azokat, akik másként élik az életüket. Aki itt a valódi büntetéseket kiszabja, az a katolikus egyház, amely saját maga határozza meg és dönt el, hogy mit értelmez bűnként, és mit nem.

Véleményem szerint Magyarországnak semmi szüksége sincs a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, hiszen az csak egy eleme Orbán választási kampányának, de természetesen én is tévedhetek. Lehet, hogy majd ez hozza el a megváltást, és a magyarok végre felfogják, hogy demokráciára van szükségük, nem pedig egy elnyomó hatalomra, amely a Fidesz és a katolikus egyház szövetségét jelenti ma. A plébános arról beszél, hogy ma már nem tiszteljük úgy embertársainkat, a nőket és az időseket – pláne Istent –, mint annak idején, amiben igaza is van, csak hát ki ennek a felelőse? Ki szítja a gyűlöletet? Ki az, aki a Bibliára hivatkozva prédikál a keresztényi szeretetről, majd mást sem tesz, mint elteszi az adófizetők pénzét, valamint emellé még kunyerál is?

Vannak egyének, akik tiszteletre méltóak, de véleményem szerint tárgyakat tisztelni kissé fura. Márpedig az Oltáriszentség az bizony egy tárgy, ami sokak számára lehet, hogy jelképez valamit, és ez is rendben van. De ne várják már el azt, hogy bárki, akitől ez idegen, két térdre ereszkedjen azért, mert meglát egy tárgyat. Sokak számára az országuk zászlója sokat jelent, de viszonylag keveseket láttam még térdre hullani csak azért, mert meglátták a nemzeti lobogót. De rendben, aki ennyire meg van hatódva egy jelképtől, az tegyen csak, amit jónak érez, de azért fogjuk már fel, hogy ez lényegében nem különbözik semmiben a bálványimádástól. Lehet itt mindenféle dolgokkal magyarázni a dolgot, de mégis csak arról van szó, hogy egy élettelen tárgyat imád valaki.

Valódi szükség a bálványimádás helyett inkább arra lenne, hogy a Jézusnak tulajdonított szavak szerint éljenek a hívő emberek, kiemelten a magukat annak valló és ezt a politikájuk középpontjába állító hatalmon lévők, ne pedig másokat próbáljanak meg kioktatni, hogy nekik hogyan kellene élni. Van elég probléma a katolikus egyház háza táján, talán azzal kellene kezdeni, hogy ott rendet tesznek, majd szerénységükről tesznek tanúbizonyságot, és az adófizetők pénzéből nem arany szobrocskákat vásárolnak és stadionokat építenek, hanem karitatív célokra fordítják a nekik ajándékozott pénzeket. Az Eucharisztikus Kongresszus hozadéka ne egy csillogó bot imádása legyen, hanem az embertársunk iránti szeretet megnyilvánulása. Arra ugyanis valódi szükség lenne most. Akkor, amikor lassan már mindenért gyűlöljük a másikat.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!