Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hacacáré. Szó szerint

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Dicsértessék a fény az alagút végén, vidám vasárnapot mindenkinek! Mert legalább még nem kötelező hinni az Orbán-vallásban, még ha öles léptekkel haladunk is a jó irányba. Ahol a tények vajmi keveset számítanak a keresztény politizálás hímes mezején, és ahol immár tizenkettedik éve abból él az uralkodó párt és az ő propagandája, hogy minden ténykérdést ócska hitkérdéssé zülleszt. Ahol hullanak a lovagkeresztek a hatalom minden erkölcsi és szakmai szempontot telibehányó, alázatos szolgálatáért. Ahol úgynevezett példaértékű újságírói és televíziós tevékenységnek számít a hazudozás, csúsztatás, rágalmazás, lejáratás, meghurcolás és teli pofával uszítás mindenki ellen, aki nem az állampárt kottájából muzsikál. De mivel még nem kötelező mindenkinek alászolgának lennie, a tényeket és a valóságot telibehánynia, a jegyzőkönyv kedvéért tegyük ide azt, ami tegnap reggel kimaradt. A katolikus törvényhozók Róma melletti éves szeánszára hivatalosan pénteken érkező református miniszterelnök és az ő famíliája

minden bizonnyal a honvédséginek nevezett, 607-es számú, Falcon 7X típusú luxus jettel érkezett csütörtök este Rómába. Ezután mentek vacsorázni abba a kisvendéglőbe, ahol egy olvasó lefotózta őket. A repülőút 1 óra 40 perc volt, nyilván majd a hazaút is ennyi lesz. Ennek a sugárhajtású luxus gépnek az óradíja kb 3 millió forint, így az oda/vissza út kb 9 millióba kerül. (Hadházy Ákos)

Nem mintha a NER  bűneit összesítő többkötetes lexikon viszonylatában ez a lábjegyzetes tényállás megrengetné a morálisan züllött teljhatalmat, nem mintha az államvallás rangjára emelt orbánizmusban ez többet érne egy vállrándításnál a nagyvonalú adófizetők részéről, de nekem eszembe jut például a migránssimogató, lovagkeresztes seggnyalók által már sokszor bukottnak nyilvánított német kancellár, Angela Merkel férje, aki minden egyes alkalommal a saját számlájáról fizette ki a repülőjegyét, ha igénybe vette esetleg a felesége rendelkezésére bocsátott repülőgépek valamelyikét. Sőt, amikor kivitelezhető volt, messziről elkerülte ezeket a járatokat, és menetrend szerinti járatokat vett igénybe. Igaz, Merkeléknek nincs is kacsalábon forgó, csilliárdos főhercegi rezidenciájuk, mint az Orbán-dinasztiának Hatvanpusztán, ahol a teljesen átépített és modernizált épületek is műemléki védettséget kapnak a kormányhivataltól, sőt, ahol a többszintes, mélygarázsos, liftes, tetőtérbeépítéses épületeket juhakolnak hívják.

De ez csak az egyik része a római vakáció bűzének. A másik része az, hogy a látványosan lebarnult (már ha nem kenték be valamivel az ábrázatát), szereptévesztett cserkész egy, a közösségi oldalán közzétett fotográfia tanúsága szerint a Giorgia Meloni nevű posztfasiszta kolleginával randevúzott egy római lépcsőn, miközben sehol egy fotó, egy bejegyzés arról, hogy mit sikerült intézni a katolikus törvényhozók buliján, ami miatt a pereputtyot is magával kellett hurcolni a honvédség luxusgépének igénybevételével. Ámde. A tárca nélküli Novák Katalin helyében én mélyen meg lennék sértődve, amiért az alázatosan szolgált főnök úr olyan fotóval dicsekszik a Facebookon, amin én, Novák Katalin nem vagyok rajta. Holott én, Novák Katalin már jóval korábban kiraktam egy fényképet, amin édeshármasban ülünk egy lépcsőn, ahol is megbeszéljük az erősödő európai jobboldal, az afganisztáni helyzet, valamint a növekvő migrációs nyomás hálás témakörét. Ezek tényleg olyanok, mint Móricka. Akárhova mennek, akárkivel állnak szóba (mármint olyanokkal, akik egyáltalán velük szóba állnak), felteszik a migrációs lemezt.

Havasi Bertalan, aki sajnos elfelejtette időben tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy a főnökét egyáltalán Rómábe ette a fene, ezúttal serényen beszámolt a római hacacáréról: Orbán megbeszélést folytatott Giorgia Melonival, az olasz Fratelli d’Italia párt elnökével, akivel közös céljuk, hogy újra a jobboldal legyen a legnagyobb politikai erő Európában. A találkozón – amelyen tehát Novák, a Fidesz nemzetközi ügyekért is felelős alelnöke is részt vett – szóba került az afganisztáni összeomlás miatt várható migrációs nyomás témája is. Már hogyne került volna szóba, sőt. Egyetértettek abban, hogy a tömeges befogadás nem megoldás, a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni. Az nem derült ki a termelési jelentésből, hogy akkor a katolikus törvényhozók konferenciájára egyáltalán odatolta-e a képét, vagy Melonit ugyanazért rángatta elő valahonnan, mint múltkor, amikor a homofób focimániás őfelsége fosott bemerészkedni a müncheni arénába megnézni a magyar válogatott Eb-meccsét, és kellett valami  kifogás.

Mindegy is, a lényeg, hogy rohadtul szánalmas, ahogy mindenféle, többé és kevésbé fajsúlyos szélsőséges arcokhoz dörgölőzik (nemrég még az időközben korrupcióért elítélt osztrák Strache oldalán akarta megváltani  a világot, de azóta mintha már Salvini is kiesett volna a pixisből), és a szélsőjobbos szemétdombja tetején kukorékolva arról álmodozik, hogy majd az európai jobboldal élén hamarosan megdícsőül. Hogy mindenhol elmondja, hogy a segítséget kell odavinni, nem a bajt idehozni, és ezzel minden meg van oldva. Magyarázza már el valaki, hogy akkor mi a probléma azzal, hogy az USA 20 éven keresztül szállította a segítséget Afganisztánba? Illetve azt látjuk, hogy 20 évnyi segítségből mi lett néhány nap leforgása alatt, de akkor hogy fog kinézni az a segítség, amit Orbán és Meloni oda fog vinni, ahol a baj van? Hol van leírva részletesen, hogy konkrétan milyen típusú segítségről van szó, miből áll a segítség, hogyan óhajtják kivitelezni? Azon kívül, hogy majd három keresztény templomot felújítanak, hogyan képzeli az európai szélsőjobboldal vezetéséről álmodozó Orbán, hogy odaviszi a segítséget? Hetedik éve migránsozik, hányja az epét, uszít a menekültek ellen, és reméli, hogy a sorban negyedik kormányzati ciklust is behúzza a migránsok hátán. Most éppen azzal kábítja a rajongóit, hogy egy római lépcsőn ülve egy fasiszta nénivel megváltják a világot, ameddig elkészül az a néhány ócska propagandafotó, miközben a kínzó kérdésekre hét éve nincs válasz.

Van viszont képzelgés az erős hadseregről és arról, hogy ha beledöglünk is, ő militarizált övezetként működteti az országot, és katonásdit játszik a jóléti állam romjain. Igaz, hogy még a NATO sem tud arról az incidensről, amit a Honvédség jelenlegi vezetője terjesztett, miszerint volt ország, amelynek gépén egy felszivárgó személy már bombát szerelt a vécében (!), de legalább értjük, hogy Ruszin-Szendi elődje miért távozott oly hirtelen a posztjáról. Szóvalhogy tökmindegy minden, a lényeg, hogy minél többen válasszák a katonai pályát. Pont. Ennek érdekében a kormány eztán plusz pontokat ad az egyetemi felvételin azoknak, akik előtte elmennek fél évre vagy egy évre katonáskodni. Hogy világos legyen: egy év katonaságért (64) több pont jár, mint két középfokú nyelvvizsgáért (2 x 28 = 56). Benkő nertárs és honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint erről már döntött a kormány, a rendelet is hamarosan megjelenik. Tehát még egyszer: a 21. század kihívásaira válaszul aki 18 éves kora után egy évre beáll a honvédséghez ahelyett, hogy azonnal továbbtanulna, akár 64 pluszpontot is szerezhet. Ehhez képest jár 40 pont egy felsőfokú nyelvvizsgáért. Nem, ehhez nem kellett nemzeti konzultációt hirdetni, erről baszottul nem kellett megkérdezni a populációt, ezt el tudták dönteni az istenadta, kreténnek nézett nép segítsége nélkül is. Hát csoda ezek után, hogy a fideszes pártkatonák gondjaira bízott magyar felsőoktatási intézmények a Mészáros dinasztia azonos nevű cégcsoportjával kötöttek stratégiai megállapodást? Nem csoda. És az sem lesz csoda, ha holnaputántól ők fognak műteni a kórházakban.

A teljes szellemi leépítés jegyében a népnek marad a hacacáré. Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is. A járvány negyedik hullámának előszobája tökéletes alkalom arra, hogy kilenc hétig tartó, hangulat- és kedélyjavító, 130 állomásos, országos koncertsorozatot indítsanak Őszi Hacacáré címen. Ingyér! Hogy lehetőleg jövő tavaszig kitartson az élmény, amikor majd ikszelni kell. A kormányszóvivő asszonyság azt mondta, hogy nehéz, megpróbáltatásokkal teli év van mögöttünk, úgyhogy épp ideje közösen megünnepelni az összetartozást. Ja, Ákossal meg Nagy Feróval. Az remek lesz. Jó, mondjuk az egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel például helyi népszavazást még mindig nem lehet tartani, de a NER udvari muzsikusainak produkcióin tömött sorokban csápolni, simán. Így is van, így is kell. Hacacáré. Szó szerint. Erre a gagyi, agyrohasztó, silány, de legalább kurvadrága műsorra, amit tizenkettedik éve vetítenek, tökéletesen passzol a szó.