Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A demokráciát sajnos nem lehet importálni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokáig agyaltam azon, hogy mégis hogyan fogalmazzam meg azt a cikket, amelyet Afganisztánról szerettem volna írni. Első körben nem értettem, hogy egyáltalán mi történik, hiszen ugyan hallottam, hogy az amerikai csapatok hamarosan kivonulnak a térségből, mégsem gondoltam arra, hogy ez egyenlő lehet az ország kvázi elesésével. Azt gondoltam, hogy 20 év amerikai jelenlét és támogatás – akár kérték ezt az afgánok, akár nem – azért hatással volt az ország mentalitására. Persze nem lehet a demokráciát 20 év alatt importálni – noha kétlem, hogy ez lett volna a célja az Egyesült Államoknak -, de azért akkor is felnőtt egy teljes generáció azóta, mióta már nem a tálibok rémuralma alatt éltek a helyiek. Azt gondolhatná az ember, hogy ez képes volt legalább pár millió embert megváltoztatni annyira, hogy pár tízezer fegyveres terrorista ne legyen képes napok alatt lerohanni az országot és újra átvenni az uralmat.

Mindenki tévedett, hiszen a tálibok pontosan ezt tették. Ráadásul úgy tették ezt, hogy semmiféle valódi ellenállásba nem ütköztek. Maradt persze pár hegyi település, ahol még harcolnak a tálib uralommal szemben, de ez már sokat nem fog változtatni a helyzeten, hiszen a főváros, Kabul elesett. Első körben sokan a katonaságot hibáztatták, hiszen elviekben ki voltak képezve arra, hogy szembeszálljanak a tálibokkal és fegyverekkel, harckocsikkal is el voltak látva ahhoz eléggé, hogy ez ne jelentsen különösebb problémát. Az elnök viszont elmenekült – arra hivatkozva, hogy nem akar vérontást az országban – a harcra készen álló katonák pedig azt a parancsot kapták, hogy vonuljanak vissza. Persze megtagadhatták volna a parancsot és szembeszállhattak volna a tálibokkal, de ennek sikeréhez az kellett volna, hogy minden más városban állomásozó haderő is így döntsön.

Külső szemlélőként úgy tűnik, mintha ez már előre le lett volna beszélve, mert még ha készen is állt az afgán hadsereg arra, hogy visszaverje a tálibok támadását, egyszerűen a fegyverek letételére kényszerítették őket. Vajon miért? Elszámolták magukat a vezetők, és azt hitték, hogy a tálibok majd betartják az ígéreteiket, és nem hozzák vissza a saria törvényeket? Esetleg attól tartottak, hogy ha szembeszállnak a tálibokkal, akkor egy szíriaihoz hasonló polgárháborút robbantanak ki? Nyilván többféle elmélet is létezik a kialakult helyzetre, valódi választ viszont egészen biztosan nem fogunk kapni mostanság. Talán évek, évtizedek múlva kiderül, hogy mi is állt az egész történet hátterében, addig viszont csak találgatni lehet.

Az egészben a legnagyobb tragédia viszont az, hogy még ha nem is sodródtak a polgárháború szélére az afgánok, akkor is egy olyan életre kell váltaniuk egyik napról a másikra, amelyet nem szerettek volna sem maguknak, sem gyermekeiknek. Akik az utóbbi évben vállaltak gyermeket, azok azt gondolhatták, hogy már egy szabadabb, demokratikusabb világba szülik gyermeküket. Azt hihették, hogy nekik már jobb lesz, hiszen még ha voltak is problémák az országban bőséggel, legalább nem háborúba szülték őket. Szabadabban mozoghattak az utcákon, a nők akár komolyabb állásokat is elvállalhattak, újságírónak mehettek és még lehetne sorolni. Nyilván nem hasonlítható ez a nyugati demokráciákhoz, de azért ha a saria törvényeket vesszük példaként, ahhoz képest szinte szabadságban életek.

Most ehhez az életvitelhez kell visszatérniük, akár szeretnék, akár nem. A legtöbben pedig nem szeretnék, de mivel civilként nem sok választásuk van, ezért vagy megpróbálnak menekülni, vagy alkalmazkodnak a kialakult helyzethez. Pedig papíron az afgán hadsereg 300 000 – egyes vélekedések szerint csak 245 000 – főből állt, a tálibok pedig mindössze 80 ezren vannak, mégis sikerült a kisebbségnek ráerőltetnie az akaratát a többségre. Azt is kétlem, hogy egyébként az afgánok többsége egyetértene a saria törvénnyel, mégis úgy néz ki, hogy vagy elfogadják, hogy mostantól ilyen irányba változik az életük, vagy elmenekülnek.

És igen, itt fel lehetne hozni, hogy miért nem szállnak szembe a civilek a kvázi hódítókkal, de mivel ez a 80 ezres hadsereg megszerezte az afgán hadsereg fegyvereit, járműveit és munícióját, ezért ennek a felkelésnek biztosan több ezer, ha nem tízezer halottja lenne. A civil lakosság kétlem, hogy rendelkezne fegyverekkel, de legalábbis lenne bármiféle vezetőjük. Szép álom tehát egy forradalom kirobbanása, de azért ha belegondolunk, a lakosság inkább tűr mindenféle elnyomást, minthogy szembeszálljon vele. Elég csak megnézni Magyarországot, amely tizedik éve kussol, miközben szétlopták az országot az általuk választott vezetők, az életük pedig egyre rosszabb, ha a régió országaihoz viszonyítunk.

Könnyű tehát mást hibáztatni azért, mert szerintünk nem állt ki a jogaiért, nem harcolt az utolsó csepp véréig, de amikor mi még arra sem vagyunk képesek, hogy egy fegyverekkel nem rendelkező, ámde hatalmaskodó, önkényeskedő pojácát és társait elzavarjunk, akkor miért követeljük azt, hogy civilek egy csoportja szálljon szembe egy 80 ezer főt számláló, felfegyverzett, akár a haláláig is küzdő hadsereggel? Az afgán népet sokan cserbenhagyták, de ha nem most vonulnak ki a NATO-erők, akkor később következik be ugyanez. Mindössze idő kérdése volt a tálibok visszatérése, hiszen ameddig a társadalom nem változik meg eléggé ahhoz, hogy kiközösítse azokat, akik szélsőséges vallási nézeteiket másokra ráerőltetik, addig Afganisztánban valódi változás sosem lesz. Egyetlen ország sem viheti el a demokráciát egy másikba, az vagy kialakul, vagy sem. Ezt a történelem során sok ország bizonyította már, itt sem volt érdemes a csodára várni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.