Július 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már csak a rontáslevétel hiányzik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,631,618 forint, még hiányzik 1,368,382 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miután a fővezér megfogalmazta a hármas jelszót, már előre látom a közeljövő híreit, jönnek majd egyesével és mind újra előadják, mint valami nóvumot, hogy az ország előtt álló veszedelmek a járványok, a migránsok és persze az, ha Gyurcsányt visszaeszi a fene a hatalom közelébe, mert akkor jaj a nemzetnek, el fog bennünket veszejteni. Mindebből kiderül, hogy a fő-fő fenyegetés Gyurcsány irányából leselkedik, őbenne testesül meg minden létező gonoszság. Beengedné a migránsokat, elvenné a magyar családoktól a kedvezményeket és mind a migránsoknak adná, emellett nyilván járványokat is bocsátana ránk, megsokszorozná a rezsit is, tehát jobb bele se gondolni, milyen balsors zúdulna az országra. Még az egészségügyet is tönkretenné, nem úgy, mint a Fidesz.

Mindig más helyszínen rendezik ezeket a nagyszerű összejöveteleket, nem is értem, minek utaznak annyit, az ottaniak nem sokat látnak belőlük, ők se az ottaniakból, szinte légmentesen körbezárják a helyszínt, takarékosabb lenne, ha maradnának a fővárosban, a Parlamentben például lassan már csak ők lesznek, kár a nagy felhajtásért. Orbán értékelte saját magát, már jöttek a tudósítások a bennfentes sajtóból, hogy például megnyertük az európai oltakozási versenyt. Hogy micsodát? Volt ilyen verseny? Persze, hogy nem volt, csak ő vetélkedik hol ebben, hol abban hasonlítgatja össze magát másokkal. Igazából természetesen nem mi nyertük meg, hanem ő, aki volt olyan vagány, és még Kínából is vett vakcinát – sose tudjuk meg, mit fog kezdeni a fel nem használt kínai oltóanyagokkal, amelyek még ajándékba se kellenek senkinek. Lényegében most újra meghirdette a választási kampányt, amelyik egy ideje teljes gőzzel folyik.

A Megafon új tanfolyamot indít, gyorstalpalót, állítólag négy nap alatt bárki kiképzett online harcossá válhat általa – igaz, az a négy nap intenzív lesz, hát eléggé érdekes sereg áll majd össze az új katonákból, gondolom, valami speciális feladatuk lesz, rendre kapják majd a friss szólamokat és azokat osztogatják a Facebookon. Rákay Philip is szorgalmasan kínlódik a Patriótájával, nagyot akart, kicsi lett belőle, jártak már így néhányan. Ő se bírt semmi újat kiötleni, belenéztem, engem leginkább a hajdani Parabolára emlékeztet, bár távolról sem olyan, csak olyan szeretne lenni.

Debrecenben megszólalt a csontbrigád vezetője is, eldicsekedett, hogy a járvány alatt az egészségügy példásan helytállt – na nem mintha ebben lett volna bármi szerepe az emberminiszternek, akit egész idő alatt még csak nem is láttunk, nemhogy hallottunk volna, őt lefoglalták egyéb ügyek, Mátyással is foglalkoznia kellett például. Azt persze nem mondta, hogy mi lett a vége, összeállt a nagy király, vagy mégse sikerült a mutatvány, bár azt mondhat, amit akar, senki nem fog utánajárni. Szóval az a helytállás a járvány idején, az a más tolla, nem kellene ékeskedni vele. Kizárólag az egészségügyben dolgozóké a dicsőség, ha egyáltalán illő így fogalmazni, vigyázni kell ám mostanság, hogyan fejezzük ki magunkat, mert úgy járhatunk, mint Korózs Lajos, aki a fideszesek szerint nevetgélt a járványban elhunytakon, ugyanis mondott egy olyat, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a lélegeztetőgépen lenni. Be is játszották többször az ominózus mondatot, hát tény, hogy mikor Korózs ezt mondta, közben nem fakadt sírva, de hogy nevetgélt volna, az azért túlzás, nem is kicsit.

A következő hónapokban jobban tenné minden ellenzéki, ha némaságot fogadna, ugyanis nem tudnak olyat mondani, amiből a fidesz ne próbálna kihozni valami terhelőt. Karácsony Gergely hiperpasszív nyelvtudása is bevonult a köztudatba, mint ahogy az is, hogy akit annyira zavarnak a dugók, járjon inkább gyalog. Utóbbit sem a budapestieknek üzente, kimondottan Hollik Istvánnak, aki azon háborgott, hogy a dugók miatt pár száz méteres távolságot a belvárosban gyorsabban meg lehet tenni gyalog, mint autóval. Hollik mellesleg úgy tesz, mintha a fővárosra nem ez lett volna mindig is jellemző, holott a felújítások lezárásokkal járnak, a lezárások pedig természetesen megnehezítik a közlekedést. Nagy érv most a kormányoldali kommunikációban, hogy bezzeg Karácsonyt autó szállítja mindenhová – minthogy az autó nem helikopter, a főpolgármestert szállító autó éppen úgy áll a dugóban, mint mások. Azt se ártana eldönteni, hogy Karácsony most valaki, vagy csak Gyurcsány egyik dublőre, mert ha nem igazán ellenfél, nem érdemes rá olyan sok töltényt pazarolni, hagyni kellene békében dolgozni.

Na de most megszületett a csodálatos törvény, lesz ennek is sokféle hozadéka, én már a kezdetekkor, az előterjesztése idején se értettem, mit akarnak azzal a listával. Nyilván a rendőrség eddig is nyilvántartotta a pedofil bűnözőket, mint ahogy mindenféle bűnözőket nyilvántart, akit meg nem ítélnek el, az nyilván nem is pedofil, legalábbis általában. Mire jó egy olyan lista, amely gyakorlatilag nyilvános? Ezzel az erővel ki is plakátolhatnák mindenfelé – amerikai filmekben láthattunk olyat, hogy a pedofil milyenségéről az egész környezetét értesítik, és gyakran azokkal is megesik ilyen megkülönböztetés, akikre csak ráfogták, hogy azok, de nem tudták bizonyítani az ellenkezőjét. Jönnek majd a túléberek, akik mindenhol pedofíliát látnak, ha egy pedagógus megsimogat egy gyereket, már gyanússá válhat például. Amikor volt az az időszak, hogy több nő előhozakodott ifjúkori élményével, amikor idősebb, befolyásos férfiak itt-ott bepróbálkoztak náluk, valóságos lavina indult el, többen áldozatául is estek ennek. Akkortájt keverték hírbe Donáth Lászlót, aki állítólag molesztálta egyik nődolgozóját, meg fojtogatta is valami szentkép alatt hagyott felmosóvödör miatt, még per is kerekedett belőle. A lánya előtte lett EP-képviselő, róla is szőni kezdtek egy történetet, hogy leszbikus ajánlatot tett volna valakinek, de az nagyon nem jött össze, hát inkább az apjára összpontosítottak.

Ilyesféle eseményekre számíthatunk a közeljövőben, a CÖF által belengetett szellemi honvédők törvényszékéről nem is beszélve, akikről még semmit se tudunk, csak azt, hogy lesznek, de hogy ki jogosítja fel őket és mire, egyelőre rejtély. Talán közös imára szólítják a híveket, fohászkodjanak Szűz Máriához, vegye le az országról a Gyurcsány nevű rontást, esetleg indítványozzák, hogy közakaratból kössék gúzsba Gyurcsányt és állítsák ki valahol pellengérre.

Ötletekben nem lesz hiány, az biztos.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!